*Tóth Alex (k), a kazah Alekszandr Mrinszkij (j) és Galimzsan Kenzsebek (b) a Magyarország – Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai 2023 novembere, a Montenegró ellen ugyancsak 3-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudtak hátrányból fordítva nyerni.
Bár a védekező középpályás Callum Styles a védelem bal szélén futballozott, a magyar válogatott feltűnően sok támadást vezetett a mérkőzés elején ezen az oldalon, a West Bromwich Albion játékosa rendre fel is ért az ellenfél tizenhatosához. A mezőnyfölény ellenére a kazahok a kilencedik percben egy jobb oldali szöglet után előnyhöz jutottak: Szamorodov jobb oldali szögletét követően Malij hét méterről, Markgráf mellől fejelt a kapu közepébe (0-1).
A magyar válogatott fokozta az iramot, és Redzic, Tóth Alex, majd Vitális is veszélyeztetett, de az eredmény nem változott. Sőt a 21. percben Szatpajev lépett ki a jobb oldalon, a kapujából kifutó Tóth Balázs mellett is elvitte a labdát, de csak kiszorított helyzetből tudott lőni, a labda így a gólvonal és az üres kapu előtt gurult végig. Ekkor már Styles oldalán egyre több vendégtámadás futott, de a játékrész felénél a pályán kívül is akadt esemény, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. A tetőszerkezetre erősített drótkötélpályán mozgó kamera ugyanis kigyulladt, elégette a kábelt, majd jó húszméteres magasságból az oldalvonalra zuhant, közvetlenül a magyar csapat számára kijelölt bemelegítési terület közelében, alig egy méterre egy ott álló operatőrtől.
A játéktérre is jutó romokat a tűzoltók takarították el az ivószünet alatt. Közben egyre feszültebbé vált a barátságosnak egyáltalán nem nevezhető mérkőzés, a kazahok öt sárga lapot is kaptak a szünetig, mert nem riadtak vissza a durva szabálytalanságoktól sem.
A szünetben beállt Lukács Dániel és Szűcs Tamás, bő hat perc elteltével pedig mindketten kivették részüket az egyenlítésből. Az NB I-ben gólkirályi címet szerzett Lukács a jobb oldalvonaltól tette a Debrecen játékosa elé a labdát, aki középre passzolt, Szoboszlai Dominik pedig közelről nem hibázott (1-1).
A kazahok továbbra sem finomkodtak, úgy rugdosódtak, mintha nagyon fontos tétmérkőzésen lennének, így a 64. percben Makszim Szamorodov megkapta második sárga lapját, azaz a magyar válogatott emberelőnybe került. Sokáig nem kellett várni az újabb gólra, amelyet a kivetítőn többször is érdemes volt visszanézni, ahogy Schäfer András 28 méterről a labdát a bal felső sarokba bombázza (2-1).
A hajrában másik újonc, a győri bajnokcsapat tagja, Tóth Rajmund is pályára lépett, és a 90+2. percben beállította a végeredményt – a helyi közönségkedvenc, Szűcs Tamás második gólpasszát követően.
Győzelmével a magyar válogatott továbbra is veretlen idén, négy mérkőzéséből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A csapat szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket.
Jegyzőkönyv
Barátságos mérkőzés: Magyarország – Kazahsztán 3-1 (0-1).
Magyarország: Tóth B. (62. Pécsi) – Osváth (76. Tóth R.), Orbán, Markgráf, Styles (62. Nagy Zs.) – Vitális (62. Kovács B.), Schäfer – Redzic (46. Lukács), Tóth A. (46. Szűcs T.), Szoboszlai – Varga B. (84. Baráth).
Gólszerzők: Szoboszlai (52.), Schäfer (67.), Tóth R. (90+2.), illetve Malij (9.).
Sárga lap: Szűcs T. (74.), Markgráf (90+5.), illetve Kenzsebek (17.), Szamorodov (28.), Szatpajev (33.), Orazov (40.), Kuat (45.), Malij (90+5.).
Piros lap: Szamorodov (64.).
Marco Rossi a csapat mentalitását dicsérte
Marco Rossi szerint a Kazahsztán elleni 3–1-es győzelem kulcsa az volt, hogy a magyar válogatott a gyengébb első félidő után sokkal harcosabb mentalitással futballozott, és a szünet után uralni tudta a mérkőzést. A szövetségi kapitány kiemelte, hogy az idei négy felkészülési mérkőzésen szerephez jutó újoncok és fiatal játékosok frissességet hoztak a csapatba, a találkozók ugyanakkor rávilágítottak arra is, hol kell még fejlődni. Szoboszlai Dominikról elmondta, hogy a fáradtság ellenére végig a pályán akart maradni, és példamutató hozzáállásával segítette társait. Rossi külön méltatta a két gólpasszt jegyző Szűcs Tamást, valamint Kovács Bendegúzt, akikben komoly jövőbeli potenciált lát. Hangsúlyozta egyúttal, hogy ősszel a mostaninál erősebb ellenfelek várnak a válogatottra, ezért a csapatnak minden mérkőzésen maximális koncentrációra lesz szüksége.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató