2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Várom, hogy női kezek szorgalma nyomán színes virágokból számok, időmutató jelek nőjenek Marosvásárhely központjában. A főtéri virágóra számomra először is a múlt századi ’60–’70-es évek kedvelt találkozóhelyét idézi, amikor olyan nagy reménységgel indultunk neki az Életnek, és még őszintén, tisztán hittük, hogy küzdeni kell és érdemes. Ott és akkor otthonosan éreztük magunkat, mert a sajátunknak éreztük a főteret színes magnóliáival, rügyeket dédelgető fáival, virágaival. Miénk volt a tér, ahogyan egymásra kacagtunk tiszta, terhektől mentes, csengő hangon, mert fiatalok voltunk, középiskolások, bolyaisok, és hittünk abban is, hogy életünket, világunkat széppé tehetjük.

Azért is várom, mert immár négy éve unokámmal együtt az óvodából hazafelé tartva sok-sok napon át megálltunk a főtér, a város közepén, hogy mindig megkérdezze: hányat mutat az óra. Amíg egyszer csak ránézett, és boldog büszkeséggel mondta ki: három óra van. Igazából délután négy óra volt, az óraszerkezet egy kicsit lelassult a föld alatt, és mutatója késéssel jelezte az időt. Nagyfiús boldogságát mégsem rontottam el, hiszen ő a virágokból tanulta meg az első számokat. Hiszem, hogy gyermekkorának szép emléke marad, hogy a főtéri virágórából ismerte fel először az idő járását.

Várom, hogy az óra újra meginduljon, mert azokra a lengyel turistákra gondolok, akinek arcán még észrevehető volt a Kultúrpalota láttán érzett meghatottság, ahogy a templomok felé haladva megálltak egy-két fénykép idejéig a virágóra körül. Emlékét, a hit és a kultúra hajlékainak látványa mellett, egy erdélyi város jelképeként vitték magukkal.

Várom, hogy járjon a virágóra, mert onnan számolom a kilométereket szülőfalumig és vissza. Egy olyan biztos pontot jelent, amelyet e város minden lakója a sajátjának érezhet, nemzetiségétől, politikai hovatartozásától függetlenül, hiszen a virágok mindenkinek egyformán nyílnak. És egyformán eltelik mindnyájunktól az idő.

Virágidő, ami az igazi tavasz kezdetét jelzi Marosvásárhelyen.

Fotó: archív


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató