2024. october 3., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Veterán autók kiállítása

A marosvásárhelyi vár előtti téren a veterán autók kiállításával vette kezdetét tegnap a helyi önkormányzat által Őszi Szimfóniák címmel szervezett rendezvénysorozat. 
Bár a hivatalos megnyitó ma, csütörtökön 13.30 órakor lesz a főtéren, tegnap délelőtt a veterán autók kiállításával, illetve képzőművészeti tárlatnyitókkal indított a borfesztivál, estére koncerteket hirdettek.
Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója kiemelte az őszi rendezvény jelentőségét, amellyel mindenekelőtt a marosvásárhelyi lakosság kedvében szerettek volna járni, ugyanakkor lehetőséget adni a gyümölcstermesztőknek, hogy bemutassák és értékesítsék termékeiket, a fogyasztókat pedig az egészséges életmódra ösztönözni.
A Gheorghe Şincai líceum jelen lévő tanulóinak Ioan Chiorean rádiós szerkesztő-műsorvezető mutatta be az oldtimer autókat, a márkajegyek történetéről is rövid előadásokat rögtönözve.
A Maros megyei Retrómobil Klub elnöke, illetve a Classic Car Club képviselője, László Róbert elmondta, a borfesztivál alatt ezúttal csupán marosvásárhelyi autókat állítottak ki. Az 1953-ban gyártott Ford Perfecttől vagy az 1959-es Ford Taunustól az 1980-as Mercedes Benzen át az 1974-es Aro terepjáróig több mint tizenöt modellt szemlélhettek meg a látogatók. Amint a szakember kifejtette, a hasonló seregszemléken eredeti állapotukban megőrzött, működőképes gépjárművek vehetnek részt. „A klubunk 2010-ben alakult, bár azelőtt már szerveztünk kiállításokat, azóta évente öt-hat seregszemlét tartunk”. A kiállítás egyik közkedvelt darabját, a korabeli Fordot tavaly vásárolta az anyaországból, amely többszörös díjnyertes, de mint jelezte, tíz olyan régi típusú járműve van, amelyekkel kiállításokon vehet részt. Kérdésre válaszolva megtudtuk, hogy az oldtimer autók fenntartási költsége meglehetősen alacsony, ugyanis adómentességet élveznek, és útadót sem kell fizetnie a tulajdonosának, a gépjármű-biztosítás is kedvezményes. Mint említette, múlt héten az országos rendezvény keretében több mint negyven veterán autót állítottak ki Marosvásárhelyen, ugyancsak a vár előtti téren.
 
A hobbitól a szakmáig
Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadójaként, illetve a Marosvásárhelyi Kulturális Tudományegyetem igazgatói minőségében hangsúlyozta, hogy az idei őszi rendezvény komplexebb rendezvénysorozat. „Egy ideje úgy tervezzük a város által szervezett eseményeket, hogy a lakosságnak minél sokrétűbb rendezvénysorozattal szolgáljunk. Bemutatkozhatnak az alma-, szőlő-, bortermelők, a művészeti alkotók, de a veterán autók seregszemléje is külön színfolt, ezzel hagyományt szeretnénk teremteni. Számtalan olyan műszaki cég van Marosvásárhelyen és környékén, amelyek munkaerőt igényelnek. Az autós szakma köré nagyon sok más mesterség kapcsolható, az elektromosságtól az automatizáláson keresztül az autóbádogosságig, illetve autófestésig. Az oldtimer autók kiállításával a duális oktatás fontosságát is hangsúlyozzuk, ezáltal ugyanis a hobbitól el lehet jutni a szakmáig, azért is fektetjük a hangsúlyt arra, hogy minél több fiatal vegyen részt a hasonló eseményeken.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató