2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jelentős beruházások kezdődnek a közeljövőben

Sínen van a bölcsődeépítés

Az elmúlt nyolc esztendőben látványos fejlődésen ment át Maroskeresztúr: 2019 őszén nyitotta meg kapuit a községközponban az új napközi otthon, 2021-ben kibővült az iskola épülete, átadták a felújított kultúrházat, a székelykakasdi ivóvíz-, valamint szennyvízhálózat is kiépült – és ez csak néhány a lapunkban is tükrözött megvalósítások közül. A legújabb jó hír a bölcsődeépítésre vonatkozik: elkezdődött az uniós támogatást nyert, sokak által várt beruházás tervezésének és kivitelezésének közbeszerzési folyamata. Erről és második mandátuma egyéb eredményeiről Kovács Edit polgármester asszony tájékoztatott, akinek a június 9-ei helyhatósági választásokon idén először nem lesz magyar kihívója.

– Mára Maroskeresztúr a lehívott forrásoknak köszönhetően – amelyeknek összege jóval meghaladja a 10 millió eurót – felkerült a modern községek toplistájára. Az idei 13 millió lejes helyi költségvetésünkből kizárólag a hozzánk tartozó intézmények és szolgáltatások működését biztosítjuk, a fejlesztésekre fordítható összeg mind uniós alapokból származik. Ezzel együtt 35 millió lejes költségvetéssel rendelkezünk. A kisgyermekes családok számára nagy segítséget jelentő bölcsőde építésére az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) pályáztunk, a kedvező elbírálásról tavaly júniusban kaptunk értesítést. Azóta a közbeszerzési eljárás kiírására vártunk, ami most végre megtörtént. A tervezés hamar fog menni, ugyanis egy típusépületről van szó, ami negyven gyermeknek biztosít majd helyet – mondta el az elöljáró.

Kovács Edit

Fotók: Nagy Tibor


Kivitelezés előtt a tömbházprojekt

Kovács Edit a másik jelentős – eddigi legmagasabb értékű, 38 millió lejes – beruházásról, a 14 keresztúri tömbház energetikai hatékonyságának növelését és az épületek arculatának korszerűsítését magába foglaló projektről is beszámolt. 

– Elkészült a tömbházprojekt műszaki terve, és napokon belül ki lesz írva a versenytárgyalás a kivitelező cég kiválasztására. A munkálat kezdési időpontja attól függ, hogy akadálytalanul zajlik-e le a licit, vagy lesznek fellebbezések – mondta a polgármester, majd a többi, már folyamatban levő projektet ismertette:

 – Az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül még idén beüzemeljük a polgármesteri hivatalban a létező legmodernebb digitalizációs rendszert, és ezzel leegyszerűsítjük és felgyorsítjuk a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat. Ezután online is ki lehet majd venni az adóbizonylatot, ugyanígy lesz igényelhető az urbanisztikai engedély, továbbá a hivatal honlapja is teljesen megújul, átláthatóbb lesz. Szintén a PNRR-n keresztül fejezzük be a napokban a közbeszerzési eljárást nyolc új okosbuszmegálló kialakítására. Hamarosan meg kell érkezniük a szelektív hulladékgyűjtést ösztönző okoskonténereknek is a tömbházak környékére. Éppen ma (sz. m. május 23-án, múlt csütörtökön) írjuk alá a szerződést a székelykakasdi utcák aszfaltozására az Anghel Saligny programon keresztül. A beruházás a mellékutcák és a víztárolóhoz vezető út mellett a főutcát is érinti, amelyre új kopóréteg kerül az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésekor keletkezett egyenetlenségek kijavítása érdekében. Kakasdon pár hete elkezdték kicserélni a földgázvezetékeket és a bekötéseket. A kivitelező októberre tervezi a munkálat befejezését, ezután köteles az összes utat az eredeti állapotába visszaállítani. A Kakasdon kezdődő utcakorszerűsítést már nem érintik hasonló beavatkozások a garanciális időszakban. A községközpontban helyi forrásból aszfaltoztuk le a Malom és a Vadász utcákat, a Kombinát utca következik. Mivel kiderült, hogy itt római leletek rejtőzhetnek a mélyben, július elején megkezdődik a régészeti ásatás, az utcakorszerűsítés rajtja ennek eredményétől függ. Folyamatban lévő projekt továbbá az 537-es számú tömbház játszóterének felújítása, a keresztúri és a kakasdi iskola ellátása modern bútorzattal és digitális eszközökkel, valamint három töltőállomás elhelyezése elektromos autók számára. A lezárult munkálatok közé sorolható a sportpálya korszerűsítése és a közvilágítás modernizálása egy központi irányítású, energiatakarékos rendszer által. Ugyanakkor pályázatokat nyertünk az iskola modernizálására és a focipálya műgyepesítésére, valamint tervbe vettük az iskola udvarán lévő játszótér felújítását. 

Székelykakasdon cserélik a földgázvezetékeket


Közbiztonság, iskolabusz, moziélmények

A megvalósítások közé tartozik a közbiztonság megerősítése – derült ki a beszélgetés alatt. 

– Négy évvel ezelőtt megígértem, hogy ha szükséges lesz, létrehozzuk a községben a helyi rendőrséget. Jelenleg négy helyi rendőr vigyáz a közbiztonságra és a rendre – tájékoztatott Kovács Edit. A betartott ígéretek közé sorolható továbbá a magyar néptánccsoport mintájára létrehozott román hagyományőrző tánccsoport is, amely nemrég családi napot szervezett a községközpontban. A magyar néptáncosok egy nappal korábban a Maros-parton tartottak családias hangulatú utómajálist. 

Különösen a kakasdi lakosság fogadta nagy örömmel az új iskolabuszt, amit az önkormányzat helyi forrásból vásárolt meg. 

– A régi busz már egyáltalán nem volt biztonságos, gyakran el is romlott. Az új, kényelmes jármű 35 férőhelyes, így nem kell annyit forduljon, mint a korábbi, amelyben 15 diák utazhatott egyszerre – újságolta az elöljáró. 

A helyi kulturális élet nagy eseménye a Most vagy soha! című, nagy sikerű Petőfi-film április 26-i vetítése volt. 

– Zsúfolásig megtelt a keresztúri kultúrotthon, kétszázan nézték meg a filmet. Bízom benne, hogy a következő, május 31-i vetítésre, a Semmelweis című filmre is ilyen sokan kíváncsiak lesznek – mondta a polgármester. 

Az új iskolabusz

Sportbázis, föld alatti parkolóház 

Kovács Edittől a hosszú távú tervekről is érdeklődtünk, amelyek megvalósításához arra van szükség, hogy a községbeliek június 9-én harmadszorra is bizalmat szavazzanak neki.

– Az első számú prioritás, hogy vissza nem térítendő támogatást hívjunk le egy sportbázis megépítésére. A második helyen a föld alatti parkolóház szerepel, amire jelenleg szintén nem áll rendelkezésünkre pénzalap, a harmadik helyen pedig az esővíz-elvezető árkok és hidak korszerűsítése. Ugyanakkor azt szeretném, hogy az elkövetkező négy évben egyetlen aszfaltozatlan utca se maradjon a községben – szögezte le a polgármester.

Korszerű rendelő Székelykakasdon 

Az idei év egyik fontos megvalósítása a modern székelykakasdi rendelő, ahol Bota Erzsébet közösségi egészségügyi asszisztens hetente kétszer fogadja a lakosságot – tudtuk meg Kovács Edit polgármestertől.

– A községközpontból nem jár ki családorvos a faluba, ezért volt nagy szükség egy ilyen létesítményre. Az iskola mögött alakítottunk ki erre a célra egy helyiséget. A közösségi egészségügyi asszisztens minden kedden és csütörtökön 8 és 14 óra között áll a kakasdiak rendelkezésére, vérnyomást és vércukorszintet mér, injekcióz, kötöz. Aki igényli, annak a vényköteles gyógyszereit is kiíratja az illető családorvosánál, és ki is veszi a gyógyszert – részletezte a polgármester az idős lakosoknak különösen nagy segítséget jelentő szolgáltatás mibenlétét. 


Több ezer óvás a tulajdonok terén

Miután az országos kataszteri és telekkönyvezési program keretében elkészült a községbeli ingatlanok felmérése, az év első negyedében kifüggesztették az eredményeket. A rendelkezésre álló hatvannapos fellebbezési idő alatt több ezren nyújtottak be óvást az 5500 tulajdonra vonatkozóan, jelenleg ezek kiértékelése zajlik a Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatalnál – tudtuk meg Kovács Edit polgármestertől.
– Reméljük, hogy év végére elbírálják az óvásokat az illetékesek, és ki tudjuk adni a telekkönyveket a tulajdonosoknak – tette hozzá az elöljáró.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató