2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újraválasztották Varga Józsefet 

A 2024-es összevont helyhatósági és EP-választásokon, június 9-én döntő többséggel újraválasztották Varga Józsefet, az RMDSZ által jelölt korábbi polgármestert. Az Erdélyi Magyar Szövetség is indított polgármesterjelöltet Faluvégi Lehel személyében, és egy 11-tagú helyi tanácsosjelölti listát is összeállított, ezenkívül hat független helyi tanácsosjelölt is szerepelt a szavazólapon. A község szavazópolgárai közül 1743-an voksoltak a polgármesterjelöltekre, 1622 szavazatot (93,1%) Varga József, 121-et (6,9%) Faluvégi Lehel kapott. Az RMDSZ helyi tanácsosi listájára 1472-en szavaztak (ez 81%-ot jelent), míg az EMSZ-re 87-en pecsételtek. A független jelöltekre összesen 177-en szavaztak. 

A választási eredményekről Varga József elmondta: mindenkinek alkotmányos joga jelentkezni a megmérettetésre, de az eredmények is igazolják, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor az erdélyi magyarság létszáma apad, nem sok értelme van a széthúzásnak. „Jobban szerettem volna, hogy amikor meghirdettük a tanácsosjelöltek toborzását, mögénk sorakoztak volna fel azok is, akik ellenünk indultak, mert akkor mintegy 40 jelentkező közül válogathattuk volna ki azt a 13-as létszámú helyi tanácsosjelölt csapatot, amelynek tagjai erősítik, színesítik a döntéshozó testületet.” 

Az új tanácsba négy fiatal is bekerült, akik korábban nem voltak a testület tagjai. 

– Az a célunk, hogy Gyulakuta egyre jobb helyre kerüljön a községek között mind megyei, mind országos szinten, és egy olyan község legyen, ahol jó élni. Tudjuk, hogy mi kell ehhez, megvan a csapatunk és a kellő tapasztalatunk ahhoz, hogy tovább dolgozzunk. Sok mindent megoldottunk, de van bőven tennivaló. Mindazok a tervek, amelyeket beindítottunk, és azok is, amelyeket ezentúl vetünk papírra, belátható időn belül megvalósíthatók, ezt az elszántságot erősítik. Folytatjuk a munkát, és egy jó ciklus elébe nézünk. Jelenleg 18 új pályázat van terítéken, amelyeknek a kivitelezése különböző fázisban van, így az elkövetkezendő négy évben is lesz bőven munkánk – nyilatkozta a választásokkal kapcsolatban az újraválasztott polgármester. 

Infrastrukturális beruházások 

Varga József polgármester az új ciklusban feltétlenül be szeretné fejezni a község infrastruktúra-beruházását. Amint korábban írtuk, egy korábbi pályázatból kimaradt Kelementelke csatornahálózatának kiépítése. Ezt az országos vidékfejlesztési program (PNDL 2) keretében 5,1 millió lej finanszírozással valósítják meg. A munkálatok javában zajlanak, és remélhetőleg hamarosan befejeződnek. Ennél jobban áll Havadtő, ahol valószínű, hogy a napokban az üzemeltető, az Aquaserv Rt. képviselői átveszik a vezetékes ivóvíz- és szennyvízhálózatot, és akkor rá lehet majd csatlakozni a korszerű rendszerre. Bordoson egy megnyert Anghel Saligny program keretében a nyár folyamán nekifognak mind a vezetékes ivóvíz-, mind a csatornahálózat kiépítéséhez. Mi több, a Környezetvédelmi Alapnál (AFM) pályázott az önkormányzat, hogy Gyulakután, a tömbháznegyedek környékén, ahol korábban, 2012-ben kiépítették a községben a lefolyórendszert, kicseréljék a vezetékeket, ugyanis megnőtt a fogyasztás, így itt is nemsokára hozzáfognak a rendszer felújításához. 

Korszerűsítik az utcákat 

Az Anghel Saligny programmal lehetővé vált, hogy a községközpontban két jelentős utcát, a főútból induló, egymással párhuzamos Kis és Nagy utcát rendbe tegyék. A finanszírozásnak köszönhetően lebetonozott árkokat alakítanak ki, és egységesítik a kapubejáratokat, majd a munkálatok végén újabb aszfaltréteg kerül mindkét utcára. Továbbá bővítik a Nagy utca ivóvíz- és szennyvízhálózatát a Bikás utcáig, illetve az utcában levő utolsó házakig. Amint a felvételek is igazolják, gőzerővel hozzáfogtak a munkálatok kivitelezéséhez.

Fotók: Vajda György

Szolgálati lakások épülnek

Gyulakután az általános iskola szomszédságában egy egyszintes, manzárdos épületet építenek, amelyben hat lakás lesz. A szolgálati lakásokat az oktatásban és egészségügyben dolgozók bérelhetik. Szükség van erre, hiszen mind a tanárok, mind az orvosok nagy része ingázik. Ha majd a községben laknak, remélhetőleg többet lehetnek a közösségben, és így munkájuk hatékonysága is megnő – indokolta a polgármester az építkezés szükségességét. Az építő egy marosvásárhelyi cég. Ottjártunkkor alkalmazottai a tetőn dolgoztak, amint látható, előrehaladott állapotban van a kivitelezés.


Más települések fiataljait vonzó tanintézmények 
A gyulakutaiak azzal büszkélkednek, hogy nemcsak a községből, hanem a környékről is jönnek tanulók oktatási intézményeikbe. És nem véletlenül: az utóbbi években sikerült a község minden iskoláját rendbe tenni, korszerűen felszerelni, és ennek meg is van az eredménye. 



A 2023/2024-es tanévben 23 nyolcadikos végzett a gyulakutai és a kelementelki iskolában. Jól felkészültek, az előző időszakban konzultációt tartottak nekik román és magyar nyelvből, matematikából, és a próbavizsgán is jól szerepeltek a diákok – mondja büszkén Kovács Zoltán, a gyulakutai iskolaközpont igazgatója, majd hozzáteszi: reménykedve várják a vizsgákat, hiszen Gyulakutáról mindig bejutott néhány jó tanuló a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumba; többen a Pedagógiai Líceumot, az Elektromarost vagy a Művészeti Főgimnáziumot választják, várhatóan az idén is lesz a képzőművészeti és a színészosztályban tanulójuk. 
A továbbiakban azt is elmondta, hogy jövőre csak egy nyolcadik osztály lesz, sajnos csökkent a gyereklétszám. Jelenleg a községben 550 iskolás van, ezek közül 250-en felső tagozatosak, míg mintegy 150 óvodás és ugyanennyi I-IV. osztályos tanuló. A kisebb falvakban csak összevont I-IV. osztályokat tudnak fenntartani. Jó jel, hogy több kisgyerek született, és ez indokolja egy bölcsőde megépítését. Mivel jó az oktatás színvonala, Erdőszentgyörgyről, Nyárádszeredából, Balavásárról és Kendről is viszik a szülők gyerekeiket Gyulakutára. Az igazgató megerősíti, hogy a községben levő kilenc iskolaépület (a tornateremmel együtt) felújítottan, modern felszereléssel várja a gyerekeket. Azt is hozzátette, hogy egy Németországból hazatelepedett fiatal kijelentette, hogy még ott sem látott hasonlót. 
Nemrég két új épületet adtak át, Kelementelkén (óvoda) és Havadtőn (iskola), és a kisebb falvakban is szépen rendbe tett épületek fogadják a diákokat. 
Kovács Zoltán elmondta, hogy intézményük sikeresen pályázta meg az iskolai elhagyás megelőzését célzó országos programot, aminek köszönhetően három év alatt 800.000 lejt költhetnek el. A pályázat révén a szociális ankét és a tanulmányi eredmények alapján 73 V-VIII. osztályos tanuló naponta egy meleg ebédet kaphat, továbbá okostáblákat, laptopokat és korszerű tanfelszerelést vásárolhattak az iskolának. De szintén e projekt keretében kirándulásokat is szervezhetnek; délutáni foglalkozást is működtethetnek, ahol nemcsak a napi leckét veszik át, hanem szabadidős foglalkozást, kulturális programokat is szervezhetnek, sőt meghívottakkal beszélhettek az iskolai zaklatásról és más, a fiatalokat is érintő gondokról. 
Az igazgató szerint látható eredménye van a már két éve zajló projektnek, és még hátravan egy év. A gyerekek szeretnek iskolába járni, nem kell utánuk mennie az osztályfőnöknek és becibálnia az osztályterembe a diákot. Egyre aktívabbak, barátkozóbbak, és a tanulmányi szint is emelkedett. 











Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató