Vendégem az anyaország
2024-03-01 13:00:00
- Bölöni Domokos
(Szelíd szinopszis)
1.
Az 1989. decemberi események idején bejárja a médiát egy kép, koszlott öltözetű civillel, akinek trikolórból szakajtott vérfoltos kötés virít a fején.
Fölbuzdult méltatók egy lapon emlegetik Delacroix híres forradalmi festményével, megjegyezve, hogy azon egy hölgy emeli magasba a szabadság zászlaját, emitt pedig egy munkás férfiú, ez a hős forradalmár hirdeti, hogy lá liberté ávan túcsóz.
2.
A jelképpé magasztosult alany eközben vonatra ül, és ingyen utazva többrendbéli átszállással, pár száz kilométerrel távolabb, egy szürke kisvárosban köt ki, ott pedig, otthonosan, mint egykor Toldi Budán, direkt a forradalmi tanács (korábban néptanács) irodájába dzsizipízi magát. Az éjjel-nappal tévén csüngő helyiek ráismernek, méltó ünneplésben részesítik, tejben-mézben fürdetik, nyíratják-borotváltatják, ellátják élelemmel és ruházattal, körbehordozva mutogatják büszkén, a mi kutyánk kölyke, bizony!
Az ökumenikus hálaadó istentiszteleten, abszolúte demokratikus alapon, egy lángoló hazafi azt javasolja, hogy a kommunizmus diadaláért vérét hullató forradalmárt deklaráljuk nemzetközi szentté.
(A procedúra még várat magára.)
Áhítattal lesik minden kívánságát.
A hazatért hős kérése: magyarítsák vissza a nevét, melyet a diktatúra teljesen eltorzított. Még ott, a templomban közfelordítással megszavazzák.
Az újdonsült jegyző kibocsátja a módosított keresztlevelet, pár nap múlva hivatalos borítékban megérkezik a megyeszékhelyről a vadonatúj személyi igazolvány.
Az immár világfi kinézetű hős végérvényesen a Buzdog Misu név örökös tulajdonosaként szívhatja az ámérikai cigit és a szűztiszta havasi levegőt.
Jelentős összeget szavaznak meg továbbá a kasszából, hogy visszatérve a fővárosba, kellő súllyal képviselhesse drága népét az elvadult többségi ősvadon nacionál-soviniszta dzsungeljében.
Buzdog Misut az egyesült rezesbanda búcsúztatja az állomáson. Bőröndjeit szigorúan számontartja, hiszen itt viszi a dízelvontatású gőzös az ő drága örökségét, perefernumát, melyet rég látott szülőföldje utalt ki számára.
A szürke kisváros színes fotóalbumot adott ki a látogatás emlékére.
(Ezt ma nem mutogatják.)
Buzdog Misu ugyanis eltűnt, mint szürke szamár a nemzetközi politikában.
3.
Bizonyos Buzdog nevezetű illetővel első budapesti utam alkalmával egy külvárosi helyiségben találkozom. Vagyis az történik, hogy amint az asztalnál iddogálok, valaki hangosan rám köszön, és közeli ismerősként, sőt rokonként üdvözöl.
Akkor már ötödik napja tartózkodom Budapesten. Előzőleg Miskolcon, merő félreértésből, a könyvtárosok határok nélküli találkozóján vettem részt, és mivel a helyi lapok egyike elfogadta néhány írásomat, mi több, azokért nagylelkűen, már megjelenésük előtt kézhez vehettem a nem kicsiny tiszteletdíjat, derült égből úgy döntöttem, vigyen el a vonat a Duna-parti fővárosba.
Éjjel érkeztem, csekély poggyászom a Nyugati megőrzőjében pihen máig, ha nem indikáltak neki más desztinációt.
A pénzemen olcsó kaját és olcsó italokat fogyasztok, jegyet váltottam az összes közjárműre. Főleg villamoson alszom ki magam, a metrón valaki megpróbált kizsebelni, de kinyitottam a szemem, és annyit láttam, hogy legyint.
Fura szerzet lehetek. Házilag szőtt vékony fekete posztóból varrta nagykabátomat a falusi szabó. Mellben kissé karcsúra sikerült. Fejemen félredűtött báránybőr kucsma, amitől markáns személyiség látszatát keltem. Lábamon (éppen csak hogy nem gumi) csizma.
Süt rólam az echte erdélyiség.
Bárgyún kérdezősködöm. Taxi visz a Móricz Zsigmond körtér körüli utcák egyikébe. Hívséggel őrzi tiszteletdíjaimat egy haver, aki sikerrel dolgozta be magát az új magyar médiába, már ő is háromnevű (mert hát csak kettővel könnyen lecsausisztázzák).
Átadja a pénzt, újabb kéziratokat vesz át, százforintonként tízért adminisztrál; majd sietve utamra tuszkol. Érkezik Lédi bubi, a lakás tulajdonosa, a kedves élettárs. – Ne haragudj, de ő zsigerből utálja az összes románt, vagyis bennünket. (Münköket, emlékeztetem származására stílszerűen.)
4.
Na szóval, leginkább villamoson lakom, mindössze ilyen-olyan szükségleteim kielégítése céljából szállok szárazra.
Az asztalnál iddogálok, vendégmunkások szálláshelye melletti kimérésben, szinte senki. Magyar-magyarok kerülik, az oláhozás avval jár, hogy a bicska foka aktiválja magát.
Összerezzenek – valaki hangosan rám köszön. Megölelni akar.
Hó, te szőrös koma.
Odatelepszik.
„Székely tepertős pogácsával” kínál. (Mint ama Trebitsch, ez az igazi!) Belém szíveskedne valami büdös teszkovinát. (Jé, olvasta Bodor Ádámot.)
„Mesélj, öregem!” (Elfelhősödik a lelke.)
„Mi van otthon?”
Rendelek neki is, ha már.
Zokog szenvedelmesen.
Kétpercenként bemutatkozik.
Ez a lerobbant fickó volna Buzdog Misu, a nemzeti hős? Ez a közönséges aluljárói patkány.
Előadja a mesét, valami régi újságból. (Nyomorember onnan konspektál, ahonnan adódik.)
Tömeg várja a sebesültszállító vonatot. A véletlen éppen akkor sodor arra egy bepólyázott fejű, bakasapkát hordó, katonablúzfélét viselő fiatalt. Egyik kirakat szögletéből szemlélődik. A vonat befut, a hősök leszállnak. A tömeg lelkesen tombol, asszonyok élvezettel sikítoznak, lányok ölelkeznek, ájuldozik a peron, egetverő az éljenzés.
Diadallal hurcolják az ünnepelt hősöket a fellobogózott autók.
A bepólyázott fejű hüledezve tácsog. Valaki elkiáltja magát:
– Éljen a hős! Éljen a mi hősünk!
A hang felé néz. Kövér kis asszony lelkesül feléje. Túlfűtött izgalmában, bepólyázott fejéről és katonás ruhájáról őt is sebesültnek nézi. A tömeg hirtelen megfordul, s mielőtt a fiatal magához térne, a vállára kapja, éktelen ordítozással ünnepli.
– Éljen a hős! Éljen a mi hősünk!
5.
Hitetlenül mustrálom a világot járt előadó pofátlan borostáját.
Me, tolja elém a koszlott lapkivágást.
Hát én ezt kézbe nem veszem. Ha nem tágulsz, beléd vágok.
Lehull, mint aszalt szilva a nótafáról.
Jaj, ne tedd, az istenért. Mindjárt érkeznek a melósok, azok is csak szívatnak, bántanak, ütnek-vernek. Láddé a kötést a vakszememen? Ez az anyajegyem.
Na jó, csitulj, s pofa be. – Hozzon, kérem, még két szatmárit.
Jaj, arany vagy.
Köszi, köszi, mondhatom? Na szóval az van, hogy a bekötött fejű csávó (mondtam már, hogy az tulajdonképpen én volnék?) borzasztóan megrémül, hogy mit csinálnak vele. Rúg, kapálózik, de hiába minden erőlködése, a kövér rajongó néne erősen fogja a lábát, nem menekülhet. A tömeg zúgva, kiabálva viszi végig az utcán. Minél messzebb érnek, a tömeg annál nagyobbra nő, a zaj, a lárma fülsiketítő. A villamosok megállnak, az utasok kiszállnak, a tömeghez csatlakoznak, és vadul éltetik a hőst, aki szorongó szívvel ül a vastag kis menyecske vállán, és sehogyan sem tudja eltalálni, hogy mit vétett, és mit csinál vele ez a megbolydult társadalom.
6.
Most már (enyhén:) érdekelne. Mi lesz tovább.
Vállát vonogatja. Ennyi volt meg a cikkből, a sztori többi részével rég kitörölhette valaki a…
De neked ennyiből is beugrott, mi?
Megcsináltad.
Meg, meg.
7.
Egész odáig, hogy őt is ünnepelték, meg is dicsérték, oláh létére milyen szépen beszél magyarul.
A kötés ott a fején. Csakhogy. Senki sem emeli a vállára. Nem hömpölyög vele a tömeg az előkelő étterembe. Nem tolják össze az asztalokat, nem dédelgetik, nem hozatják neki az ételt, a bort, a sört, a pezsgőt. Asztala nem telik meg tányérral, pohárral, üveggel, szivarral, cigarettával. Nem kínálják, nem etetik-itatják, nem tömik – mint egykor odahaza…
Mutat egy másik koszlott kivágást, a román lapok egyikéből.
A fényképen eltorzult arc, nyilván nem az övé.
Nyilván.
8.
Mindjárt szállingóznak a melósok. Illetéktelennek nem árt takarodni.
Egytálétel, pálinka, sör.
Hallodé, tőlük küldhetsz ezt-azt… Én már nem megyek haza soha.
Nem írok levelet, nem is üzenek…
Köröznek a posztkomcsik, valaki feljelentett.
Hallodé, ne feledd, Buzdog Misu vagyok. Gyere el holnap is.
Csak délelőtt!... Következik a sztorim második.
Befejező része.
Ha adsz valami kis pénzt, belé foglallak.
Mibe, öcsi.
Hát a folytatásosba.
Aha. A bejáratott, aluljárós duma?
Hát a szegény erdélyi menekült, az mivel főzzön?...
(Adok neki, mert ugyé, éppen van nekem.)
Már elmenőben, az ajtóból. Visszanézek.
Letépi a hamiskötést. Belép a postás.
Csodálkozva tekint a hirtelen megfiatalodott koldusra.
Buzdog Misu megöleli. Könnyes szemmel csókolja, nyálazza.
Kovács úr, levél sem kell máma.
Máma a vendégem, Kovács úr.
– Egy deci erőset Kovács úrnak.
Vendégem az egész anyaország!
