2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Atilla Márton önkormányzati képviselő a terelőút megépítéséről 

Nem vár tovább a városvezetés, elkezdik a saját terelőútszakaszok megépítését. A kijelölt nyomvonal mintegy 14 km, és összesen 7 szakaszra osztották fel, hogy azokon a részeken el tudjon indulni a munka, ahol nem ütköznek tulajdonjogi vagy más akadályokba.

Az A3-as autópálya letérőjétől a Metro áruház mögött kerülnék ki a Dózsa György utcát az autósok a Bodoni utcára csatlakozva, valamint a Segesvári útról a Shopping City bevásárlóközpont mögött épülő szakasszal csökkentik majd az áthaladó forgalmat. 

Kelemen Atilla Márton, az RMDSZ helyi tanácsosa szerint elengedhetetlen, hogy a közösség életminőségének javításán dolgozzon a városvezetés. „Eddigi fejlesztéseinkben is fontos szempont volt, hogy Marosvásárhely egy zöldebb és tisztább várossá váljon, és az embereknek jó legyen ebben a városban élni” – fogalmazott Kelemen, aki biológusként és környezetvédelmi szakemberként hivatásából eredően is elkötelezett ebben a tekintetben. A tanácsos a városi forgalom kapcsán elmondta, hogy „a város Bernády idejében nem erre az autótömegre volt tervezve, és ebben a helyzetben nemcsak a forgalom átirányításán kell dolgoznunk, hanem mindenképp szorgalmazni kell az alternatív közlekedésre való áttérést is, így tudunk majd mindannyian civilizáltabban közlekedni az utakon”.

Ugyanakkor az is egyértelmű Kelemen szerint, hogy a marosvásárhelyi közlekedésnek a legnagyobb problémája a terelőutak hiánya, mert az áthaladó forgalom áthalad a városon Jászvásár és Kolozsvár irányába is. „Ezért bármilyen intézkedést hozunk a városon belüli zsúfoltság csökkentésére és a levegőminőség javítására, tudnunk kell, hogy nem pusztán a nagyszámú vásárhelyi autóból adódik a forgalom. Ha az áthaladó forgalmat orvosolni tudjuk, vagyis kivisszük a városból, jól működő és környezetkímélőbb lesz a városi közlekedés is” – fejtette ki. 

„Ha megépül a tervezett terelőút Marosvásárhelyen, annak mindenki hasznát veszi” – mondotta, és azt is hangsúlyozta, hogy „a Dózsa György út jelenlegi felújításának igazi értelmét is akkor fogjuk látni, mert átveszi az átmenő forgalom jelentős részét, és a városban kényelmesen fog mindenki áthaladni ezen az úton; a bicikliúttal és buszsávval egy remekül működő, fenntartható közlekedési rendszerünk lesz Marosvásárhelyen”.

A Koronkát Nagyernyével összekötő másik útszakaszra is nagy szükség van, annak megépítése viszont „sajnos, nem a mi kezünkben van” – mondta el Kelemen, ugyanis a területtel kizárólag a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) rendelkezik.

Ha megvalósulnak a tervek, a város fellélegzik, és egészen más lesz a forgalom. Kelemen Atilla Márton határozottan állítja, hogy a város fejlesztése a fenntarthatóság irányába tart, de a városvezetésnek tovább kell dolgoznia, hogy ez az irány megmaradjon.

AEP: 23240001


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató