2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Véget ért a képességvizsga

 A legnagyobb sokk

A június 22-i magyar írásbelivel véget ért a nyolcadik osztályt végzett diákok cikluszáró vizsgája. Az anyanyelvi megmérettetést megelőzően, 21-én tartották a matematikavizsgát, amelyen 4016-an voltak jelen a megyénk iskoláiban végzett diákok közül. A vizsgázók véleménye ezúttal is megoszlott a matematika-feladatsorról. 
A megkérdezett tanárok, diákok közül voltak, akik könnyűnek, sőt szépnek minősítették a feladatokat, mások úgy nyilatkoztak, hogy könnyen lehetett tévedni egyes feladatok megoldásakor. Reményeink szerint az idén megdől a statisztika – az elmúlt négy év eredményeit figyelembe véve a romániai 6,15-ös átlaghoz képest 5,79 volt a magyar diákok általánosa matematikából. Eredményhirdetés után dől el, hogy sikerült-e átlépni az 5-ös küszöböt matematikából. 
Az utolsó az anyanyelvből írt dolgozat volt. Megyénkben 1393 diák vett részt, 1297-en a magyar és 96-an a német tagozatról. Aki arra számított, hogy a magyar tétel fog a jegyén javítani, feltehetően tévednie kell. A legnagyobb „sokkot” az jelentette, hogy a két óra nem volt elég az átlagos képességű diákoknak, hogy a feladatsort befejezzék. Többen panaszolták, hogy a kezdő szöveg nehézkesnek, nehezen értelmezhetőnek bizonyult, és sok időre volt szükség, amíg a szöveggel kapcsolatos kérdésekre kibogozták a választ. Így az utolsó tételekre már nem maradt idő. Vannak, akik úgy érzik, hogy a tételkészítő tanárok „betartottak” nekik, és az anyanyelvből írt dolgozat fog a legtöbbet rontani a képességvizsga eredményén. 
Bár a „kisérettségi” előtt azt remélhettük, hogy a tételkészítő tanárok az idén vizsgázó diákok nehézségeit figyelembe véve könnyítenek a képességvizsga követelményein, a szülők közül sokan úgy érzik, hogy az előzményeket nem vették figyelembe. Ráadásul az általános iskola négy éve alatt elért eredmények sem számítanak bele az képességvizsga-eredményekbe, így az idei átlagok feltehetően gyengébbek lesznek a korábbi évekhez képest. Bárcsak ne így lenne! 
A diákok idei teljesítménye a június 28-i eredményhirdetés után derül ki, megóvni a vizsgán elért eredményt aznap délután 16-19 óra között lehet, valamint 29-én 8 – 12 óra között. Kiskorúak esetében az egyik szülő vagy a gyám aláírása is szükséges ahhoz, hogy az óvási kérést figyelembe vegyék. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató