2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Folytatódik a makfalvi zászlóper

Élni fognak a fellebbezési lehetőséggel, és nem tekintik jogosnak a törvényszéki döntést – nyilatkozta a Népújságnak Makfalva polgármestere.

Hétfőn a Maros Megyei Törvényszék 637. számú határozatában úgy döntött, hogy helyet ad a prefektusi hivatal keresetének, amelyben Ciprian Dobre korábbi prefektus perbe hívta Makfalva polgármesterét, és azt kérte a törvényszéktől, hogy rendelje el a Makfalva központjában álló „úgynevezett székely zászló” eltávolítását. A szeptember 25-én iktatott prefektusi keresetre vonatkozó hétfői döntés kötelezi az alperest, hogy eltávolítsa a közterületről (a településen áthaladó 13. számú országút melletti parkból) a Székely Nemzeti Tanács „székely zászló megnevezés alatt ismert” két-arany lobogóját. A határozat 15 napos fellebbezési időt biztosít az alperes számára.

Megkeresésünkre szerdán Vass Imre polgármester elmondta: ügyvédje jobban bízott a volt prefektus keresetének elutasításában, mint ő, de „ez van” – tette hozzá a döntéshez. Még nem kapták meg a döntés indoklását, amire ő is nagyon kíváncsi, de egyelőre kivárnak. „Mindenképpen még marad a zászló a helyén addig, amíg nem lesz jogerős ítélet” – nyomatékosított az elöljáró. Hozzáfűzte: fellebbezni fognak, és ha azt is elveszítenék, akkor akár az Emberi Jogok Európai Bíróságán (CEDO) is megtámadják azt a határozatot is. „Végig fogjuk vinni. Nem tartjuk jogosnak ezt a döntést” – nyomatékosította döntését határozottan Vass Imre.

Mint ismeretes, a volt prefektus a hazai zászlótörvényre hivatkozva kérte a székely lobogó eltávolítását azzal az indokkal, hogy más államok hivatalos zászlói kizárólag a román nemzeti zászlóval együtt tűzhetők ki hivatalos látogatások és egyéb nemzetközi események alkalmával, és szerinte minden más zászló kitűzése tilos, mivel nincs jogi alapja. Októberi válaszlevelében a makfalvi polgármester a törvényszéktől a kereset elutasítását kérte, rámutatva, hogy egy olyan zászló kitűzése, amely nem egy adott államé, és azt a polgárok egy csoportja helyezte ki, nem közigazgatási aktus, és a zászló kihelyezéséről semmilyen közigazgatási irat nem született. A polgármester arra is rámutatott, hogy a zászlóhasználati törvény csak a középületeket jelöli meg mint olyan hely, ahová ki lehet tűzni más államok zászlaját, tehát más helyszínekre nem vonatkozik. Arra is figyelmeztetett, hogy a nemzeti jelképek használatának akadályozása sérti a román alkotmánynak és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménynek a szólásszabadságra, önkifejezésre vonatkozó előírásait.

Amíg nem lesz jogerős ítélet, a zászló a helyén marad – nyomatékosította a polgármester


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató