2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vásárhelyi csapat a nyertesek között!

A szavazás, illetve a zsűri döntésének eredményeképpen díjazottak kilétét az alábbiakban olvashatják. 

„December elején elkezdődött az internetes szavazás Románia egyik legjelentősebb rockzenei díjának leendő nyerteseiről. A Metalhead.ro rockzenei portál és internetes folyóirat által kiosztott elismerések két okból is kiemelkedően fontosak: egyrészt, mert a nyugati mintát, a külföldi zenei életben bevált sémát követik, másrészt, mert a nyertesek kilétét 60 százalékban a zenerajongók, 40 százalékban pedig a Metalhead és a BestMusic szerkesztői, kritikusai döntik el. A szavazás lejártát követően két nagy fesztivál következik, amelyeken a fentebb említett díjakat kiosztják. A versenyen igen előkelő helyen szerepel marosvásárhelyi, fiatal rockcsapat és Maros megyei rockfesztivál is, ugyanakkor több kategóriában döntős helyezett lett a bukaresti tűzvészben tragikus véget ért, rendkívül tehetséges Goodbye to Gravity” – írtuk múlt év decemberében a szóban forgó, két nagy műfajban meghirdetett Metalhead Awards és Metalhead Alternative Rock Awards nevű díjak kiosztásával kapcsolatos rajongói szavazás közzétételekor. Nos, a választás időszaka véget ért, január 10-én kiderült, hogy mely formációk, előadók vehetik át a rangos zenei díjat január 29-én és 30-án Bukarestben, az Arenele Romane nevű koncerthelyszínen. 
A Metalhead immár tizedik éve díjazza az adott év legjobb rockzenei produkcióit, az ünnepségre pedig két, egymást követő napon kerül sor: e hónap 29-én a Metalhead Alternative Rock Awards, 30-án pedig a Metalhead Awards díjakat adják át az arra érdemesülteknek, a gála keretében pedig hatalmas bulit csapnak több fellépő együttes, külföldi meghívott jelenlétében. A szavazás, illetve a zsűri döntésének eredményeképpen díjazottak kilétét az alábbiakban olvashatják. 
Metalhead Awards 2015. A legjobb hazai feltörekvő zenekar: For the Wicked. A legjobb hazai koncert: a Cargo 30 éves szülinapja a tavalyi Metalhead Meetingen. A legjobb hazai zenekar: Bucovina. Legjobb nagyszabású hazai fesztivál: a brassói Rockstadt Extreme Fest. Legjobb hazai videoklip: Trooper – Ziua a opta. Legjobb nagyszabású európai fesztivál: Wacken Open Air (Németország). A rockzene legjobb hazai nagykövete: Goodbye to Gravity. A legjobb idei hazai lemez: Bucovina – Nestrămutat. A legjobb hazai kis feltörekvő fesztivál: Posada Rockfesztivál. A legjobb rádióműsor: Alin Dinca és a Rock This Way (Rock FM). A legjobb rockklub: Fabrica. A legjobb, az idei évben is aktív világsztár: Iron Maiden, a Metalhead választása: Primordial. A legjobb külföldi lemez: Iron Maiden – Book of Souls. A legjobb külföldi videoklip: Behemoth – The Satanist. Külföldi zenekar legjobb hazai koncertje: Sabaton (Arenele Romane). 
Metalhead Alternative Rock Awards 2015. A legjobb hazai alternatív lemez: Alternosfera – Haosoleum. A legjobb hazai fiatal feltörekvő zenekar: The Pinwheels (ők az említett marosvásárhelyi csapat). A legjobb hazai alternatív együttes: Alternosfera. A legjobb hazai alternatív videoklip: Coma – Document. A legjobb hazai alternatív fesztivál: Shine Festival. A legjobb, az idei évben is aktív világsztár: Foo Fighters. 
Az említett díjak mellett a Metalhead szerkesztősége pár további olyan csapatot, előadót, avagy eseményt is díjazott, akik és amelyek nagymértékben támogatták, illetve forradalmasították a helyi rockzeneipart. Ezen elismerések a következők: Best Rock (r)Evolution: Robin and the Backstabbers (az Arhanghel’sk albumért). Best Metal (r)Evolution: Bucovina (a Nestrămutat albumért). Best TV-nagykövet: Răzvan „Hefe”. Best Underground Ambassador: Vlad Busca & Metal Trib. Porky-díj a legbátrabb együttesnek: Diamonds Are Forever. 
Ami pedig a díjátadó bulikat illeti: január 29-én, az Arenele Romane koncerthelyszínen, fűtött sátorban lép fel az Alternosfera, a Robin and the Backstabbers, a COMA és a The Pinwheels, január 30-án ugyanott koncertezik az 1987-ben Írországban alakult világhírű Primordial, a Bucovina, a Diamonds Are Forever és a For The Wicked. Jegyeit a www.iabilet.ro oldalon rendelheti meg a mélyen tisztelt fémzenekedvelő publikum. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató