2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi divatházban lévő Casoni Art Galleryben mutatta be új alkotásait dr. Casoni Ibolya, Harmónia mellékletünk divattal foglalkozó rovatának szerkesztője. 

A nyugalmazott orvosnőből lett képzőművész, aki rendszeresen és szívesen követi a divatújdonságokat, és osztja meg benyomásait olvasóinkkal, nonkonformista szemléletének megfelelően művészi mondanivalója tolmácsolására új, sajátos kifejezésmódot keresett és használ. A elmúlt év során készült festményei zömében városképek, ezért kapta a kiállítás a Városi álom címet. Az újak mellé az alkotó felsorakoztatta korábbi városképeit is, az elsőtől kezdődően.

Legérdekesebb munkái: a neorealista stílusú Szivárványváros eső után, melyre a fordított színséma a jellemző (vagyis az előtérben hideg, a háttérben meleg színeket használt). A Csodálatos város című képe Manhattant jelképezi, és másfél év különbséggel két változatban, impresszionista, majd neo pop art stílusban is elkészítette, amíg megtalálta a legmegfelelőbb kifejezési formát. A világ emblematikus épületeivel díszített képe A tükör címet kapta, amelyen neorealista és impresszionista stíluselemek ötvöződnek. Felül modern, alul a múltbeli épületek díszítik a festményt. A művész úgy mutatja be a régi épületeket, mint az új épületek vízbeni tükörképét. 

A Budapest sorozatba tartozó új munkái arról tanúskodnak, hogy megtalálta a legmegfelelőbb kifejezésmódot mondanivalója tolmácsolására. Ezek a letisztult, minimalista szimbolizmus jellemezte absztraktizált városképek is a fauvistákra jellemző élénk színekben pompáznak, neokubista elemeket is tartalmaznak. Ilyen az Erzsébet hidat ábrázoló Erzsi éjjel, a Hajnal, amelyet az Országház sziluettjét körülvevő színsugarak játéka tesz érdekessé, A csipke című képet pedig a várbeli Mátyás-templom csodálatos gótikus csipkézete ihlette, A város szeme című festmény a Váci utcát ábrázolja egy napsütéses, de enyhén párás késő délelőttön.

Casoni Ibolya beszélt kedvenc foglalatosságáról, a portréfestésről és pár romantikus hangulatú munkájáról is. Befejezésként bemutatta a szokatlan anyagokból készült játékos, új „ruhakollekcióját”, amit szúnyoghálóból, szigetelőszivacsból, konyhai nejlonabroszból, valamint művirágokból szerkesztett össze. Mint elmondta, ezeket nem viselésre készítette, hanem festményeihez hasonlóan többnyire minimalista, szimbolikus alkotások, melyek művészi hitvallását tolmácsolják.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató