2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kétségtelen, hogy a Szovátához közel levő – Nyárádremete községhez tartozó – Vármező a megye egyik kedvelt üdülőtelepe, turisztikai célpontja lett. Elsősorban elhelyezkedésének, klímájának köszönhetően, de legalább ennyire vonzó a pisztrángtenyészet, a környéken levő erdőkben rejtőző egykori római tornyok, a Vityal vára és sok más érdekesség is odavonzza az érdeklődőket. És az sem mellékes, hogy néhány éve a hőlégballonfesztivál miatt ország- és világszerte is ismertté vált. Ezért is örvendetes, hogy egy igencsak hiánypótló kiadvány jelent meg nemrég egy olyan szerzőtől, akinél talán senki más nem ismeri jobban a települést. 

Birtók György, Nyárádremete volt polgármestere, a szovátai közbirtokosság volt főintézője, Vármező lakosa a faluról olyan monográfiát írt, amelyben a szó szoros értelmében a föld alól az égig, a régmúlttól a jelenig mindent alaposan dokumentált. A kötetben szó van a környék morfológiájáról, klímájáról, vízrajzáról, növényzetéről és az állatvilágáról. Visszatekinthetünk az egykori tanyavilág életébe, majd a régmúlt megmaradt kövei elevenednek meg, ugyanis sok érdekes dolgot tudhatunk meg az egykori várról, a kápolnáról és a pálos kolostorról. Aztán betekinthetünk vármezei vadászatokba, lakosságának egykori életébe, és végigkövethetjük az őshonos családok történetét. Kihagyhatatlan a templom, az iskola, a könyvtár története. A bekecsalji település lakói átéltek természeti katasztrófát, mindkét világháború borzalmait, és azt is tudni kell, hogy a közelben az első világháborúban zajló bekecsi csata is érintette Vármezőt. Aztán a közelmúltról is olvashatunk: a kollektivizálásról, a pártkorszakról, a közlekedés fejlesztéséről és a kisvasútról (amely ma turisztikai érdekesség), és megismerkedhetünk Vármező nevezetességeivel, ugyanakkor a kulturális rendezvényeket is közelebb hozza az érdeklődőkhöz a szerző. Végül pedig, akár jövőképként is, az idegenforgalom és a faluturizmus kérdéskörét is körüljárja az egykori polgármester. 

A fényképekkel kiegészített monográfiát június elsején, szombaton 18 órától mutatja be a vármezei kultúrotthonban Molnos Ferenc, a Sóvidék TV szerkesztője. Biztos, hogy a szerző sok érdekes információval egészíti ki a könyvbe foglaltakat, ezért is érdemes részt venni az eseményen.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató