Váltóáram

Szöllősi Mátyás (1984) író lesz a Látó februári 27-i vendége a G. Caféban, ahol az Európa Kiadónál tavaly megjelent novelláskönyvét, a Váltóáramot fogja bemutatni. Szöllősi Mátyás írt drámákat, jelent meg verseskötete, és a Budapest Katalógus kitalálója, aminek keretében budapesti embereket kérdez a történeteikről, arról, miért szeretik városukat. A Váltóáram című kötetében kilenc különálló történet olvasható, aminek közös pontja egy felrobbant csillag fénye az égen. 

– Sokat jársz Erdélybe, tudom, hogy szeretsz itt lenni. Honnan ez a ragaszkodás?

– 1995-ben jártam először Erdélyben, Parajdon, a sóbánya miatt, ahová kúraszerűen jártam le akkor, és a későbbi években is. Vettünk egy telket a Görgényi-havasok lábánál, házat építtettünk, úgyhogy bizonyos értelemben már második otthonomként is tekinthetek rá. Sok ismeretséget, barátságot kötöttem itt, Kolozsváron, Vásárhelyen, Udvarhelyen, és úgy alakult, talán nem véletlenül, hogy Budapesten is nagyrészt azokkal az írókkal-költőkkel járunk össze, akik szintén kötődnek Erdélyhez, vagy épp innen származnak. Itt mindig nyugodt vagyok, megszűnik az a fajta feszültség, ami a magyarországi mindennapjaimat gyakran meghatározza, és egészen más dolgok járnak a fejemben. Erdély számomra az aktív pihenés és a folytonos rácsodálkozás.

– Különös fény köti össze az amúgy különálló történeteidet. Van, aki ebben a motívumban bibliai párhuzamot lát, mintha a betlehemi csillagra utalna, de a sci-fis utalás sem áll távol ettől, sőt, nekem Lars von Trier Melankóliája is eszembe jutott. Mesélnél erről, honnan jött az ötlet? 

– Igen, ezek valószínűleg mind helyénvalóak is a Váltóáram kapcsán. A Melankólia érdekes egyébként, mert mostanában említette más is, és az a helyzet, hogy írás közben egyáltalán nem jutott eszembe, amit én magam is meglepőnek tartok, mert a film nagy hatással volt rám – már csak azért is, mert ötvözi a nagyon is hétköznapi szituációkat egy szokatlan, nem evilági jelenséggel, igazán hatásos módon, szóval valahol tudat alatt biztos működött bennem. Szerettem volna olyan könyvet írni, és például a novella-, illetve elbeszéléskötet ezért is jó – már hogy több történetből áll össze –, mert sokan megtalál(hat)ják magukat benne, s ugyanakkor kerestem azt a motívumot, ami kellően erős, figyelemfelkeltő, de nem jár olyan „kötelezettséggel” rám mint íróra nézve, hogy túlságosan megkötné a kezem. Számomra a jelenség egy biztos pont. A szereplők és az olvasók számára is, de persze egészen másként. Az ötlet feltehetőleg a csillagászat iránt tanúsított rajongásomból, érdeklődésemből ered, vagyis hogy elég sokat olvasok ilyesmiről, dokumentumfilmeket nézek, és olyan motívumnak éreztem, mely egyszerre különleges és ugyanakkor, persze jóval nagyobb távlatokban nézve, mindennapos.

– Versesköteted jelent meg, drámákat írsz, fotózol. Mit gondolsz, mindezek befolyásolták a prózádat?

– Igen, kifejezetten. Hagyom is, hogy beszivárogjanak. Hogy a témák, a megjelenített helyszínek, a párbeszédek szintjén jelen legyen, erősen hasson egy másik műnem vagy műfaj. Van egy budapesti arcokat bemutató sorozatom, a Budapest Katalógus, és ott ráadásul a városi emberek történetei is eljutnak hozzám, beszélgetek velük, plusz ugye fotót is készítek róluk, szóval ott már eleve adva van ez a kapcsolat. De tudatosan keresem is azokat a projekteket (jártam Oroszországban egy régészeti ásatássorozatot dokumentálni, vagy épp tavaly pont itt, Erdélyben fotóztam pásztorokat a Nagy-Hagymás mellett), amelyek inspirálnak, nyelvileg és képileg is tágítják a látásmódomat.

– Min dolgozol jelenleg?

– A Budapest Katalógusból lesz a könyvhétre egy könyv, annak az utómunkálatain, illetve vannak tervek, fotós projektek, amiket idén szeretnék megcsinálni. Ha minden jól megy, lesz kiállításom külföldön, és Oroszországba is megyünk újra, még keletebbre, Szibériába, valamint a regényemen, amely – ha nagyon finoman ugyan, de – szintén kötődik Erdélyhez, azokhoz a tapasztalatokhoz, amiket említettem.

Szabó Róbert Csaba