2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az infrastruktúra fejlesztéséhez elengedhetetlen az uniós támogatás

A helyi lakosok életét megkönnyítő számos beruházás valósult meg és van folyamatban Mikefalva községben. Mellékutcákat aszfaltoznak, felújítják a község három kultúrotthonát, Szászcsáváson óvodát építenek, multifunkcionális orvosi rendelőt alakítottak ki. „Ez Maros megye legnagyobb községe, és az eddigi fejlesztések magukért beszélnek, ezen az úton kell tovább haladjon a település” – mondta hétfőn Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke Mikefalván, a polgármesteri hivatalban szervezett lakossági fórumon. Péter Ferenc hozzátette: „A közösséget kiszolgáló jó infrastruktúra biztosítása az uniós források nélkül nem valósulhat meg. Hogy továbbra is legyen miből fejleszteni, jövőt építeni, ott kell lennünk június 9-én, és az RMDSZ jelöltjeire kell szavaznunk”. 

Az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája


A precizitásra törekszünk!

A szövetség tanácsosai a jelenlegi mandátumban is azon elv szerint dolgoztak, hogy a törvényességet és a megfontolt fejlesztést támogassák – szögezi le Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, egyben a tanácsosi jelöltlista vezetője.
Elmondta, megbízhatóságukat és elhivatottságukat eddig sem kérdőjelezte meg senki.
Hozzátette, az új jelöltek bevonásával még nagyobb hatékonyságra törekszenek. „A tanácsi határozatok megtámadhatatlanságának elérése érdekében Kerekes Károly volt parlamenti képviselőt kértem fel, hogy vállaljon tanácsosi szerepet a következő ciklusban. A jogász végzettségű politikus a precizitás és az alapos munka híve, és az RMDSZ-nek azt a törekvését erősíti, hogy a város a megfelelő irányba haladjon” – tette hozzá a városi szervezet elnöke.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének sajtóirodája 

A június 9-i választásokon öt szavazólapot kapunk!

Az európai parlamenti és önkormányzati választások összevonása miatt öt különböző szavazólapra kell pecsételni június kilencedikén. Minden tizennyolcadik életévét betöltött állampolgár a lakóhelye szerinti körzetben adhatja le voksát az általa kiválasztott jelöltre. 
Ahhoz, hogy a szavazó az urnához járulhasson, szüksége lesz a személyazonossági igazolványára. Marosvásárhelyen Soós Zoltánnal együtt nyolc polgármesterjelölt, Péter Ferenccel együtt nyolc megyei tanácselnökjelölt indul a választásokon. A helyi és megyei tanácsosi listákon a különböző pártok által összeállított jelöltlistára lehet leadni a voksot. Az ötödik szavazólapon az európai parlamenti képviselők jelöltlistáira szavazhatunk. A Központi Választási Iroda által kisorsolt sorrend szerint az RMDSZ listája az első a szavazólapon. 
Fontos! Ahhoz, hogy a szavazat érvényes legyen, a pecsétnek jól láthatónak kell lennie, és az adott kereten belülre kell kerülnie. Egyetlen jelöltre vagy jelöltlistára lehet szavazni.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének sajtóirodája
 
„Világos terveink vannak a következő négy évre”

A június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választások meghatározzák Maros megye közösségének következő évtizedét, hívta fel a figyelmet Péter Ferenc. A Maros Megyei Tanács elnöke szerint a megye a fejlődés útjára állt, és világos terveik vannak a következő 4 évre. „Új aszfaltot, széles utakat, járdákat és jó hidakat építünk. Vizet viszünk a háztartásokba, és páratlan felszereltségű egészségügyi rendszert alakítunk ki. Mindent megteszünk azért, hogy új járatokat hozzunk a repülőtérre!” – ismertette programját Péter Ferenc, aki június 9-én ismét indul a Maros Megyei Tanács elnöki tisztségéért. „Tudjuk, hogyan kössük össze közösségeinket, otthonainkat. Közös erőt mutatunk fel, és ez Maros megye fejlődésének a kulcsa. Ehhez kérem az önök támogatását június 9-én” – mondta Péter Ferenc.

Az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája



250 férőhelyes parkoló épül a Park szálló elé


 „A hét végén a kivitelező elkerítette a volt Park szálló előtti területet. Még be kellett szerezni tíz különféle jóváhagyást, a kerítés felszerelése is engedélyhez kötött. Ezután kezdik el a közművek kiváltását, ami azt jelenti, hogy a területen áthaladó összes vezetéket áthelyezik. A 45 millió lej értékű beruházás keretében leghamarabb az itt található közművezetékeket fogják kiásni és áttelepíteni, elvégzik a régészeti feltárásokat; a nyár végére várható a mélyásásnak az elkezdése, tehát télire már egy szép nagy gödör lesz a helyszínen. Jövő év, 2025 végére van a szerződés értelmében az átadás” – mondta Soós Zoltán polgármester. 
A belvárosi volt Park szálló épülete és a Cuza Vodă utca közötti területen 250 férőhelyes parkolót építünk. A város első mélygarázsa, a négy föld alatti szinttel rendelkező új létesítmény a főtéren és a környező belvárosi utcákban jelenleg rendelkezésre álló parkolóhelyek több mint felét váltja ki. 

Soós Zoltán kommunikációs csapata



Igényeljen mozgóurát! Június 9-én előre, ne hátra! 


Mindenkinek segítünk, hogy éljen alkotmányos jogával. Minden olyan személy, aki egészségi okok miatt nem tud eljutni a szavazókörzetbe, forduljon hozzánk bizalommal. A www.sooszoltan.ro honlapon könnyen áttekinthető, érhetően megfogalmazott tudnivalókat tettünk közzé a szavazásról és a szavazókörzetekről. Mozgóurnát igényelhet maga az érintett, vagy igényelhető valaki másnak, aki betegség vagy fogyatékosság miatt utazásra képtelen, kórházban, idősotthonban vagy más, hasonló állami vagy magán szociális intézményben tartózkodik. A mozgóurna igényléséhez egy kérvényt kell letölteni, amely elérhető a www.sooszoltan.ro honlapon, ahol további információk is találhatók, ugyanakkor az igényt telefonon is lehet jelezni a 0753-665-562-es számon.

Soós Zoltán kommunikációs csapata

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató