2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fejlődik a város 

Az építkezést és a fejlesztést támogatjuk – jelentette ki Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke a visszatérni készülő Dorin Florea azon kérdésére, hogy miért állt az RMDSZ ismét Soós Zoltán mellé. A politikus közölte, az RMDSZ azért támogatja a hivatalban levő polgármestert, mert három és fél év alatt sikerült kimozdítania a várost a 20 évnyi semmittevés és egy helyben állás miatt kialakult állapotából. Olyan ígéreteket kezdett el megvalósítani, ami elődjének két évtized alatt sem sikerült. A legtöbb ígéret az első kapavágásig sem jutott el. „Igen. Most munkagépek zajától hangos a város. Az építkezés felfordulással jár. De el lehet dönteni, hogy a kényelmes semmittevést vagy a felfordulással járó, sokszor a lakosság nemtetszését kiváltó fejlesztést választjuk” – tette hozzá Kovács Mihály Levente. Az RMDSZ városi szervezetének elnöke nevetségesnek nevezte ugyanakkor számonkérni azt, hogy egy politikai szövetség miért áll egy független jelölt mellé egy olyan személy részéről, aki jó néhány pártban megfordult már, és 2016-ban olyan pártok támogatták, mint a Nemzeti Liberális Párt, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség, a Nemzeti Demokrata Párt és a Román Szociális Párt. Az RMDSZ nem támogatta és nem is fogja támogatni őt – hangsúlyozta Kovács Mihály Levente.

Új kerékpárút a klinikák környékén 

Kellemes, érdekes élménynek bizonyult az új kerékpárút terepszemléje minden biciklis számára, aki részt vett a Soós Zoltán csapata által szervezett találkozón. 

Az új, közel 1500 méter hosszú kerékpárút a Gheorghe Marinescu, az 1989. December 22. út, Kosárdomb (Cornişa) sétány, Székely Vértanúk, Constantin Romanu Vivu és Bükkös utcák között található, és egy 13,8 millió lej értékű európai projekt keretében valósul meg, átadási határideje 2024 szeptembere. A projekt nem csupán a kerékpárutat foglalja magába, hanem a terület rendezését is, közel 2000 méter gyalogossétány létrehozását, 85 LED-es villanyoszlopot az útvonal hosszán, valamint 50 kerékpártárolót és 3 kerékpárbérlő állomást. A gyalogossétányon térfigyelő kamerákat is elhelyeznek a lakosok biztonságának és kényelmének biztosítása érdekében. A terület korszerűsítése során 42 padot helyeztek el, a környék egy közel 1160 négyzetméteres zöldterülettel, valamint 190 fa ültetésével frissült fel. A találkozó végén minden résztvevő elégedett volt az új kerékpárúttal, és elmondták javaslataikat a jövőre nézve. A kerékpározás a zsúfolt városban nemcsak szabadságot és jobb közlekedést kínál, hozzájárul a forgalom és a légszennyezés csökkentéséhez, és fontos lépést jelent az alternatív közlekedés és az egészséges életmód népszerűsítésében. 


Iskolai járatok diákoknak 

Az RMDSZ szerint a fejlődés záloga, hogy a lehetőség szerint maximális odafigyeléssel igyekezzünk elhárítani a fejlődés útjából az akadályokat. A tömegközlekedés korszerűsítése mellett nagy figyelmet fordítottunk a gyermekek biztonságos utaztatására is – jelentette ki Portik Vilmos RMDSZ-es alpolgármester. Közölte: „Ezekkel a járatokkal a fiatalok számára lehetővé tettük, hogy a reggeli zsúfoltságban ne a felnőttekkel tele autóbuszokkal kelljen utazniuk, hanem egy helyi rendőr kíséretében külön járművel jussanak el az iskolába. Azon dolgozunk, hogy a fiatalok magukénak érezzék ezt a várost, olyannak, ahol odafigyelnek rájuk, és számít a biztonságuk” – tette hozzá az alpolgármester. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató