2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vakcinaturistává váltam

Az időzítést illetően fennakadásokkal, az időpontok bosszantó halasztásával, de a korábban beütemezett idős személyek udvarias, kedves kiszolgálásával zajlik a Covid–19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltási kampány. (Milyen jó lenne, ha az egészségügyben ez a hangulat, ez a kedvesség lenne a természetes!) A kampány sajátos romániai jelensége a vakcinaturizmus. Míg sokan, akiknek a lakhelyén oltópontok működnek, kényelmességből vagy meggyőződésből nem kérnek a vakcinából, mások, akik azon a településen, ahol laknak, vagy annak közelében nem kaptak időpontot, akár száz kilométereket is hajlandóak utazni, hogy beoltsák őket. Bár nem vagyok fiatal, és két krónikus betegségemről is tudok, amelyek közül az egyik autoimmun kórkép, én sem jutottam Marosvásárhelyen időponthoz, így akaratom ellenére vakcinaturistaként a Hargita megyei Székelykeresztúrra utaztam, hogy beoltsanak. 

Egy Keresztúr melletti erdőben, a Sóskút üdülőn épült ifjúsági szálloda már beüzemelt, de még bebútorozatlan helyiségeiben rendezték be az oltási központot. 

Belépéskor ellenőrizték az előjegyzésünket, a személyazonossági kártyát. Egy következő helyiségben előzékeny és kedves doktornő a megadott kérdések alapján megtudakolta az egészségi állapotomat, hogy nincs-e rosszindulatú daganatos betegségem, nem vagyok-e covidos, nincsen-e heveny gyulladásom, és számba vette, hogy mire vagyok allergiás. Közben megmérték a vérnyomásom (kicsit magas volt), a testhőmérsékletem és a vérem oxigénszintjét, az oxigénszaturációt. Miután mindent nagyjából rendben találtak, egy következő helyiségben beadták az injekciót. Majd negyedórán keresztül a sürgősségi beavatkozáshoz szükséges szerekkel, kórházi ággyal ellátott pihenőhelyiségben kellett várakozni. Mivel nem éreztem az oltás semmilyen utóhatását, egy negyedóra elteltével a másik kijáraton távozhattam. A délelőtt kellemesen telt el, nem éreztem semmit, ebéd után fájdult meg a fejem, és kezdtem szédülni. Lehet, hogy mindebben szerepe volt az éjszakai felszínes és rövid alvásnak. Féltem ugyanis, hogy nem hallom meg az ébresztőt, és nem érek el idejében a reggeli időpontra. Estére fájni kezdett a karom, másnap annyira fájt, hogy nem tudtam félig sem felemelni, hogy a számítógépen írni tudjak. Egy hasmenés, enyhe ízületi fájdalom is megkörnyékezett, de harmadnap reggelre minden elmúlt. 

Mivel reumatológus kezelőorvosom évekkel ezelőtt megfogadtatta velem, hogy tartózkodni fogok az influenza elleni védőoltásoktól, és kezdetben nem volt egyértelmű, hogy a Pfizer vakcinája milyen hatással van az autoimmun betegekre, nem igyekeztem, hogy beoltassam magam. Továbbá olvasni lehetett azt is, hogy az immunrendszert gyengítő gyógyszerekkel kezelt autoimmun betegek, továbbá akik szervátültetésen estek át, és a kilökődés megakadályozása érdekében immunszupresszív gyógyszereket szednek, nem lehet tudni, hogyan reagálnak a vakcinára. 

A Román Reumatológiai Társaság és az Egészségügyi Minisztérium közleménye azonban megcáfolja a kezdeti híreket, és ellenkezőleg, nagyon fontosnak tartja, hogy ezeket a személyeket, akik, ha megfertőződnek, az átlagosnál súlyosabb tünetekkel esnek át a Covid–19 betegségen, beoltsák a koronavírus ellen. 

Mivel a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája nem tartalmaz legyengített vírust vagy vírusrészeket, nem terjesztik a betegséget, és nem módosítják a beoltott személy genetikai állományát – olvasható a közleményben. A beoltott szintetikus anyag, a hírvivő RNS a szervezet sejtjeit a koronavírusban találhatóhoz hasonló tüskefehérje előállítására készteti. Az immunrendszer idegenként ismeri fel ezeket a fehérjéket, antitestek termelődnek, aktiválódnak a T-sejtek, és életbe lép ellenük a természetes védekezés, majd ezt megjegyezve a későbbiekben a szervezet képes lesz legyőzni a valódi vírust.

A Román Reumatológiai Társaság közleménye szerint „A gyulladásos típusú vagy autoimmun reumatológiai betegségben szenvedő, az immunrendszert gyengítő szerekkel kezelt pácienseket korlátozás nélkül be lehet oltani a Covid–19 elleni vakcinával. Az EU által jóváhagyott vakcinák ugyanis hatékonyak és biztonságosak. Nincs olyan információ, miszerint a Covid–19 elleni oltás reaktiválná a gyulladásos vagy autoimmun reumatológiai betegségeket, és sajátos mellékhatásokat sem jeleztek ezeknél a betegeknél.

Az ajánlásokat a jelenleg rendelkezésre álló tudományos adatokra alapozták” – olvasható a közleményben, de ugyanakkor, lévén minden beteg egyedi eset, azt ajánlják, hogy minden páciens kérdezze meg a kezelőorvosát, mielőtt beoltatná magát. Mert minden ajánlás ellenére valóban ez a legészszerűbb tennivaló. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató