2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Uniós forrásokból pénzelhetik a pályaépítést

  • 2017-04-20 15:32:14

  • MTI

Románia az Európai Unió forrásaiból finanszírozza az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelytől a magyar–román államhatárig tartó szakaszának a befejezését. 

Románia az Európai Unió forrásaiból finanszírozza az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelytől a magyar–román államhatárig tartó szakaszának a befejezését. Erről Răzvan Cuc szállításügyi miniszter beszélt szerdán a Dcnews.ro portál szerkesztőségéből közvetített interjúban.
A miniszter elmondta: az észak-erdélyi pálya Kolozsvártól nyugatra eső szakaszainak építését mindeddig az állami költségvetésből finanszírozták. Az elmúlt héten azonban Corina Creţu regionális fejlesztésért felelős biztossal tárgyaltak a pályaépítés EU-s finanszírozásáról.
„Tehermentesíteni akarjuk az állami költségvetést. Megpróbáltuk elérni (a pályaépítés EU-s finanszírozását), és sikerült. Megvan a garancia arra, hogy az erdélyi autópályát is bevonhatjuk a POIM-ba (nagy infrastruktúra operatív program)” – jelentette ki a miniszter.
Răzvan Cuc hozzátette: biztos benne, hogy a mandátuma végéig autópályán lehet majd közlekedni Marosvásárhelytől a Bors–Ártánd határátkelőhelyig. A Grindeanu-kabinetnek, melynek Cuc is a tagja, 2020 decemberéig tart a mandátuma. A miniszter elmondta, a jelenlegi költségvetési ciklusban Románia 5,1 milliárd euró értékben hívhat le infrastruktúrafejlesztésre szánt összegeket az EU-tól. Megjegyezte: eddig még a korábbi költségvetési ciklus infrastruktúrafejlesztési operatív programja keretében finanszírozhatták a dél-erdélyi pályaépítéseket. Hozzátette: a régi program keretében be nem fejezett munkálatokat az új programba csoportosították át.
Románia 2003-ban kötött szerződést az amerikai Bechtel társasággal a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi sztráda megépítésére. A Năstase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól, és versenytárgyalás nélkül kötött szerződést a Bechtellel. Emiatt az Európai Unió kizárta a pályaépítés finanszírozását.
A román állam 2013-ban bontotta fel a szerződést a Bechtellel. Eddig a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu–Aranyosgyéres szakasza épült meg, és a magyar-román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezték el a munkálatok mintegy felét. A szerződésbontás után a román állam elállt attól a szándékától, hogy a pálya Marosvásárhely és Brassó közötti szakaszát is megépítse. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató