2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 A Marosvásárhelyi Állatkert június 7-én 18 és 21 óra között hetedik alkalommal szervezi meg az Áloméj az állatkertben elnevezésű rendezvényét.


Az eseménnyel azt szeretnék elérni, hogy a fogyatékkal élő és a krónikus beteg gyermekek, illetve családjuk egy különleges állatkerti látogatás részesei legyenek. Ehhez hozzájárul az állatkert teljes munkaközössége, valamint a kert partnercégei. Arról, hogy pontosan milyen programokkal várják a látogatókat, Halmágyi Ildikó, az állatkert munkatársa nyilatkozott lapunknak.

– Az esemény főként a fogyatékkal élő vagy krónikus betegségben szenvedő gyermekeknek és családjuknak szól. Hogy született meg ez a nemes gesztus?

– Az Áloméj az állatkertben (Dreamnight at the Zoo) nem a mi találmányunk, 1996-ban a rotterdami állatkert indította el, ott választották ezt a célcsoportot. Az esemény arra hivatott, hogy a fogyatékkal élő vagy krónikus betegségben szenvedő gyerekek és családjuk egy rendezvényen együtt lehessenek. A Marosvásárhelyi Állatkert 2016-ban csatlakozott a mozgalomhoz, hetedik alkalommal szervezzük meg ezt az eseményt. 

– Van-e korhatár? 

A rendezvény elsősorban a gyerekeknek szól, de a felnőtt fogyatékkal élőket is elhozzák, aminek kifejezetten örülünk. Rendkívül összetett csoport szokott összeverődni, a sérültek minden kategóriájából érkeznek gyerekek és felnőttek egyaránt. A mi és a partnereink felelőssége az, hogy a rendezvényen mindenki felszabadultan, jól érezze magát. A rugalmasságunkra van szükség. 


– Milyen programokkal és foglalkozásokkal várjátok a résztvevőket?

A programokat a partnereink biztosítják, idén is rendkívül sok szervezet csatlakozott az akcióhoz: az Art Equest Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat, a Piros Orr Egyesület, a Yuppi Tábor Mozgalom, a Pick up SRL, Vas Attila Atti Team, az Alpha Transilvană Alapítvány, a Kulhuni SRL, a HIFA-Románia Segítség Mindenkinek Egyesület, a Herlitz, a Maros Teleki Cserkészekért Egyesület, az ONCR, valamint a tűzoltóság és a rendőrség is partnere a rendezvénynek. Vannak tehát szakképzett emberek és szervezetek is, illetve olyan csoportosulások és cégek, amelyek azért vesznek részt, mert támogatásukat óhajtják kimutatni és kifejezni a sérültek iránt. A résztvevők egy kitűzőt kapnak, erre minden sikeresen elvégzett feladat után pecsétet. Ezeket a kihívásokat a partnereink biztosítják, mindenki a saját kapacitásához, kvalitásaihoz és teherbírásához mérten talál megfelelő feladatokat. Igyekeztünk mindenkire gondolni. Lesz például kutyasimogatás, lovaglás, tánc és ének, ügyességi feladatok, velünk lesz több rendőr és tűzoltó, akik különböző kihívásokkal várják a gyermekeket és családtagjaikat. Az állatkert nyitott a résztvevők számára, erre a néhány órára csak a programba benevezett személyeké lesz a teljes kert. Nincs kötelező feladat, és nincs kötelező tempó – ezért is vezettük be a pecsétgyűjtő lehetőséget. Mindenki saját igényére szabhatja az eseményt. 

– Miért fontos egy ilyen eseményen részt venni?

– Alapjában mi nem vagyunk szakemberek, de nagy szeretettel végezzük a munkánkat. Egy különleges estével készülünk a látogatóink számára, mondhatni VIP-vendégek lehetnek az állatkertben, hiszen lezárjuk más látogatók elől a kertet, teljesen az ő rendelkezésükre és igényükre vannak szabva mind a programok, mind a látogatási tér és idő. Ez az esemény kitűnő közösségformáló erővel bír, lehetőséget adunk a találkozásra azoknak a szülőknek és gyermekeknek, akik egy hajóban eveznek. Jó lehetőség, hogy letegyék a napi rutint, a nyomást és a fáradalmakat. 

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. 

A következő linken érhető el az űrlap, amelyet ki kell töltsenek a résztvevők: https://forms.gle/m2vmR7rEk3XSGghw7. Bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatnak  Halmágyi Ildikóhoz a 0746-799-057-es telefonszámon vagy az i.halmagyi@zootirgumures.ro címen.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató