2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavaly tavasszal a Tamási Áron-emlékév alkalmából a magyar főváros XII. kerületében az író egész alakos szobormását avatták fel, most január 25-én Tamási mellszobrát helyezték el ünnepélyesen a budapesti Nemzeti Színház második emeletén. Mindkét mű alkotója MATL PÉTER kárpátaljai szobrászművész, aki már többször hallatott magáról mellékletünkben, a Múzsában is. A Budán, a Kiss János altábornagy utcában elhelyezett egész alakos alkotás az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara bejárata mellett áll, az első ilyen budapesti Tamási-emlékműként köszöntötték avatói. Magam pár nappal a felavatása után fotózhattam a szokatlan megoldású kompozíciót. Az író mintha a kőből kiemelkedve öltene testet, egyszerűen, eszköztelenül, ökölbe szorított keze, akárha a székely eltökéltséget, konokságot jelképezné. A szobrász plasztikai megoldásai, például az író hátához szervesített farkasfogas alakzat, továbbgondolható motívumokkal gazdagították a köztéri alkotást. Az emelt fő, az egyenes tartás is sugallja az író varázslatos egyéniségét.

A szobrász Matl Péter és Tamási-mellszobra

Fotó: budapesti Nemzeti Színház honlapja

A karakteres, markáns arc, az élénk, sugárzó tekintet a Nemzeti Színházba került mellszobron sokkal hatásosabban érvényesül, mint a kinti kőművön. Két mecénás adományozta az intézménynek. Mindketten erős szálakkal kötődnek a Nemzeti Színházhoz. Ablonczy László újságíró, kritikus 1991 és 1999 között igazgatóként, A. Szabó Magda pedig 2013 és 2018 között, már az új épületben, a színház stratégiai igazgatójaként dolgozott. Ő volt a 2022-es Tamási Áron-emlékév rendezvényeit tervező, szervező, megvalósító Tamási Áron Közhasznú Alapítvány elnöke is, számos programban együttműködve a színházzal. 

A. Szabó Magda arról beszélt az ünnepségen, miért is fontos ez a nap, január 25-e. Jelképes a dátum – mondta. – 1941. január 25-én volt Tamási első ősbemutatója a Nemzeti Színházban, a Vitéz lélek. Annak a Németh Antalnak a színházában, aki programadó beszédében 1935-ben így fogalmazott: A Magyar Nemzeti Színház legyen nyelvében magyar, lelkében nemzeti, és legyen minden abszolút mértékben mérten színház. És ebben a gondolatkörben Tamási Áronnak mindenféleképpen helye van. Németh Antal színházában négy Tamási-bemutató volt, abból kettő ősbemutató. 1939-ben itt volt a Tündöklő Jeromos magyarországi bemutatója. Itt volt az első komoly színházi Énekes madár előadás is. Aztán majd’ fél évszázados szünet, mert ahogy Tamási egyéb művei is anatéma alá estek, ugyanúgy a színháza is. 1994-ben férjem, Ablonczy László igazgatása alatt került a Tündöklő Jeromos újra a Nemzeti Színház színpadára. 

Tamási Áron egész alakos szobra Budán   

Fotó: NMK

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató