2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A főtéri ügyintézéshez szokott városlakók számára kissé félreeső helyre költöztették a Marosvásárhelyi Helyi Adóigazgatóságot, mégpedig az Aquaserv szomszédságába, a Hangya (Furnicii) utca 2. szám alá. Az ügyintézés egyelőre még a polgármesteri hivatalban is lebonyolítható, ám arra kell számítani, hogy fokozatosan teljesen átköltöznek, s a hivatal épületében levő ügyfélablakok megszűnnek. Az új, korszerű és tágasabb székhelyen Gólya Csaba Leventével, a Magánszemélyek Adó- és Illetékosztályának osztályvezetőjével beszélgettünk az új tudnivalókról. 

Gólya Csaba Levente osztályvezető



A polgármesteri hivatalban egyelőre maradnak a pénztárak

– Az adóigazgatóság a helyi önkormányzatnak alárendelt külön jogi személyiséggel rendelkező közintézmény, mely az önkormányzat 2021. márciusban hozott 65. számú határozata értelmében működik. Az új székhelyünk az Aquaserv mellett található egy kis utcában. Itt van a vezetőség, itt vannak a felügyelők, a pénztárak. Fokozatosan minden átköltözik ide. A polgármesteri hivatal épületében, a Győzelem tér 3. szám alatt egyelőre még maradtak a felügyelők és pénztárak is. Tehát még ugyanúgy lehet ügyet intézni és adót, illetve illetéket fizetni, mint eddig. Az új székhelyen jelenleg csak egy kasszásnőnk van, de annak függvényében, ahogy az adófizető városlakókban tudatosul, hogy ide, a Hangya utcába kell jönni, a többi pénztárt is átköltöztetjük. A munkapontjaink ugyanúgy működnek, mint eddig. A lakosság-nyilvántartó hivatalban, a Kossuth (Călăraşilor) utca 26-28. szám alatt is van felügyelőnk és pénztárunk. A Tudor negyedi Gyémánt piacnál továbbra is pénztárként működik a munkapont – mondta Gólya Csaba Levente osztályvezető.

A Hangya utcai ügyfélfogadási program: hétfőn és szerdán 8-14.30 óra között, kedden és csütörtökön 8-16 óra között, pénteken 8-14.40 óra között. A pénztár hétfőn és szerdán 8-14, kedden és csütörtökön 8-15.30 óra között, pénteken 8-13.40 óra között tart nyitva.

Ami a parkolást illeti, itt sokkal több a hely erre, mint a városközpontban, ugyanis tágas udvar van az épületek mellett, ahová sok gépkocsi elfér. 


Fotók: Mezey Sarolta



A magánszemélyek közel fele online fizet 

A Jogi Személyek Adó- és Illetékosztálya is a Hangya utca 2. szám alatt működik, azonban az ügyintézés kizárólag online történik, beleértve az adók és illetékek kifizetését, az adóbevallások benyújtását, az adóigazolás lekérését, a személyes adóügyi mappába való betekintést, amelyben az elektronikus irattár tekinthető meg. 

– A természetes személyek esetében egy kicsit nehézkesebb az online intézésre és fizetésre való rátérés, mert sok idősebb ember nem használja az online felületet, ők bejárnak adót fizetni. Jobban szeretik, ha kézhez kapják a lepecsételt nyugtát. Ennek ellenére a magánszemélyek közel 50 százaléka már online fizeti be az adókat és illetékeket. Az arány minden évben nőtt. Évente megduplázódott azoknak a száma, akik ezt a fizetési módot választották. Sokkal könnyebb így, gyorsabb, nem kell sorba állni. Mellesleg, ha valaki a pénztárnál szeretne fizetni, előzetesen online időpontot kérhet, s akkor elkerüli a sorban állást. A Marosvásárhelyi Helyi Adóigazgatóság valamennyi szolgáltatása elektronikus úton is elérhető az adófizetők számára létesített online kapcsolattartó platformon, amely a www.dfltgm.ro honlapon található a Hozzáférés az elektronikus adóügyi portálhoz menüpontban – tájékoztatott az osztályvezető. 

Nem mellékes megjegyezni, hogy június végéig a magánszemélyek 72 százaléka fizette be a helyi adókat és illetékeket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató