2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt héten a központi fejlesztési régió vidékfejlesztési beruházásokat finanszírozó ügynöksége küldötteinek jelenlétében átadták Héderfáján az új óvodát. A beruházást 180 ezer eurós európai támogatással valósították meg, amelyhez a küküllőszéplaki önkormányzat mintegy 120 ezer lejes önrésszel járult hozzá.

Eddig a faluban a holland testvérközösségnek köszönhetően egy bérelt családi házban folyt az óvodai oktatás, ezért az önkormányzat régóta szándékszik saját óvodát építeni, és amint erre lehetőség nyílt, élt is vele. Az építés nem volt könnyű, mivel kezdetben a vállalkozó hozáállása miatt a munka elhúzódott. 

Az eddig használt épületben sem voltak rosszak a körülmények, de az új épületben tágas, világos, korszerű tanterem áll a két csoport rendelkezésére, s a nagy udvar mellett játszótér is. A község büszkeségének számító óvodát a legújabb bútorzattal és játékokkal látták el, minden gyereknek saját szekrénye, asztala, széke van, sikerült olyan 21. századi oktatási feltételeket biztosítani, amilyennél különb városon sem fogadja a gyerekeket – mondta el a Népújságnak Szakács Béla polgármester.

A héderfájai óvodában húsz magyar gyerek tanul, ez a szám pedig nem mutat csökkenő tendenciát, inkább a növekedésben reménykednek. A tőszomszédságban levő általános iskolában a község magyar felső tagozatos iskolája működik, de a szomszédos községek szórványmagyar diákjai is ide járnak, Kóródszentmártonból, Vámosudvarhelyről, Bonyháról, még Mikefalváról is vannak diákjaik. A községközpontban, Széplakon már közel egy évtizede megszűnt a felső tagozat, ott csak magyar és román 

tannyelvű óvodai és elemi oktatás folyik, a község felső tagozatos román gyerekei a nagyszentlászlói román tagozaton tanulnak, őket naponta iskolabusszal szállítják. A községben a nagyszentlászlói iskola rendelkezik jogi személyiséggel, a többi településen működő tanintézmények ehhez vannak hozzárendelve.

A község tanintézményei többnyire jó állapotban vannak, az önkormányzat évente jelentős összeget fordít rájuk a saját költségvetéséből, mindeniknek van működési engedélye. Jelenleg a széplaki iskola teljes felújítására és energiahatékonysági fejlesztésére készít pályázatot a község, s ha megjelenik a kiírás, a Környezetvédelmi Alapnál szeretnének erre támogatást kérni, hiszen a beruházást saját alapokból képtelenek volnának megvalósítani – részletezte a községvezető, aki azt is hozzátette: a község minden tanintézményében terveznek egy-egy játszóteret építeni a következő időszakban.

Végre tágas, korszerű, saját óvodával rendelkezik az önkormányzat Héderfáján is  

Fotó: Szakács Béla

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató