2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az eddig megszokottól eltérően a polgármesteri hivatal dísztermében osztották ki a Pro Urbe és a Város barátai címet.


  Tegnap délután különös környezetben, az eddig megszokottól eltérően, nem a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében osztották ki a Pro Urbe és a polgármester által létrehozott Város barátai címet, hanem a hivatal dísztermében. 

 A Tiberius vonósnégyes zenei bevezetője után dr. Dorin Florea polgármester miután románul, magyarul és angolul köszöntötte a jelenlevőket elmondta, a prefektus betegség, az alprefektus gipszbe tett lába miatt nem vehet részt az ünnepségen, míg „a megyei tanács elnöke elment a Kultúrpalota kulcsával”, ezért kellett helyszínt váltani. Nicu Mihoc és Kilyén Ilka színművészek rövid intermezzója után bejelentette, bár a tanács nem értett egyet vele, de Cioban Maria, a hivatal jegyzője segített abban, hogy megtalálják azt a jogi megoldást, amivel a polgármester saját rendeletével létrehozta a Város barátai, Amicis Urbis címet, amelyet ezúttal a pártja egyik alelnökének, Anca Daniela Boagiu szállításügyi miniszternek ítéltek oda, a polgármester szerint egy történelmi döntéséért, mellyel engedélyezte a vasútvonal városon kívül helyezését, ugyanakkor a város tulajdonába került a sportrepülőtér 105 hektáros területe, ahova orvosi informatikai kutatóközpontot létesítésének. Dorin Florea nem rejtette véka alá, hogy ezáltal több éves terve válik majd valóra. A miniszter asszony nem volt jelen, így a polgármester által átadott díjat, egy 24 karátos gyűrűt, a városvezető vett át pártbeli kollégája nevében.

A helyi tanács által elfogadott Pro Urbe díjas ezúttal az RMDSZ frakcióvezetőjének régi üzlettársa volt. Az 1927-ben Lodzban született Simon Berger élettörténetéből regényt lehetne írni. Miután átélte a Holocaustot, az Amerikai Egyesült Államokba vándorol. Szolgált az államok hadseregében, majd kalandos úton került Izraelbe, ahol részt vesz Izrael állam létrehozásában. 1949-ben megnősült és feleségével 1954-ben tért vissza az államokba, ahol üzleti vállalkozást indított. 1960-ban a New Yorkhoz tartozó Long Beachen szállodát nyitott és alapítványt hozott létre, amely idősek otthonát tart fenn. 1986-ban egy konzorcium tulajdonosa lett. Üzleti érdeklődése vetette Marosvásárhelyre, a Securitech cégcsoport vezetőjeként keresett beszállítókat, úgy került kapcsolatba dr. Kolozsváry Zoltánnal, akivel két évtizede együttműködik. Számos jótékony tevékenységben vett részt óceánon innen és túl. Miután megalapozta üzleti kapcsolatait városunkban, hathatós segítségnyújtásával a kapcsolatok megerősödtek és sokrétűvé váltak. A gyűlölet, az etnikai megkülönböztetés ellen emelt hangot egyetemeken, iskolákban. Ezért a tevékenységéért ítélték oda a Pro Urbe-díjat, amelyet a kitüntetett megköszönt hangsúlyozva, hogy megismerte a gyűlölet legmélyebb oldalát, ezért döntötte el, hogy a világ jobbátételén munkálkodjon. Marosvásárhelyen olyan emberekkel találkozott, akikkel érdemes volt nemcsak üzleti, hanem hosszan tartó emberi kapcsolatokat is teremteni.

Az ünnepi rendezvényen a polgármester mellett a testvérvárosok jelen levő küldöttségeit és a jelenlevőket dr. Csegzi Sándor alpolgármester, Ioana Roman és dr. Kolozsváry Zoltán tanácsosok is köszöntötték, majd sorban Güzelcamli, Kecskemét és Kisinyov delegációjának vezetői is üdvözölték a vendéglátókat.

A rendezvény hangulatát a Tiberius vonósnégyes előadása tette ünnepélyesebbé.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató