2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az agresszív járművezetés visszaszorítása

A Belügyminisztérium október 30-án bejelentette új online platformját, ahol november elsejétől bejelenthető a járművezetők agresszív viselkedése. Az alkalmazás célja, hogy csökkentse a közúti baleseteket, és segítse a hatóságokat az agresszív sofőrök azonosításában. 

A közúti közlekedés során óhatatlanul előfordul, hogy vezetés közben konfliktushelyzetbe kerülünk egy másik sofőrrel, az agresszív vezetés szinte mindennapos jelenséggé vált. Az agresszió számos formában testet ölthet, a sofőrök mutogatással, villogással, dudálással is kifejezhetik agresszivitásukat, szélsőséges esetekben büntetőfékezéssel vagy akár a közútról való leszorítással. 

A román belügyminisztériumi alkalmazás amellett, hogy hasznos lehet a közveszélyes sofőrök kiszűrésében, számos hátrányt is magában hordoz, mivel a felvételek hitelessége megkérdőjelezhető, és a szakértők szerint az új rendszer visszaélésekre is lehetőséget adhat. Ezért csak kézzelfogható bizonyítékok birtokában érdemes jelenteni a szabálysértőket.

A törvény szigorúan tiltja az agresszív vezetési magatartást, melynek több formája van, többek között a sorozatos sávváltás, a büntetőfékezés, a követési távolság lecsökkentése. A közúti közlekedésben elkövetett erőszakos magatartás megelőzése és az ellene való küzdelem a román rendőrség számára kiemelt cselekvési terület, amely az intézményi erőfeszítések összpontosítását, új munkamechanizmusok meghatározását és végrehajtását igényli annak érdekében, hogy az áldozatot megvédjék, a támadót vagy támadókat pedig felelősségre vonják. A szabálysértő járművezetőket a hub.mai.gov.ro oldalon lehet bejelenteni, ahol a felhasználóknak személyes adataikat megadva regisztrálniuk kell. A jelentéstétel során a felhasználóknak részletes információkat kell szolgáltatniuk a közúti forgalomban történt incidens időpontjáról, helyszínéről, a jármű rendszámáról, valamint csatolni kell a bizonyítékokat, a videó- vagy audiovizuális felvételeket. 

A Belügyminisztérium alkalmazásán, a hub.mai.gov.ro oldalon, a Sesizari abateri rutiere (közúti közlekedési szabálysértési jelentések) menüben lehetőség van a közutakon tanúsított agresszív vezetési magatartással kapcsolatos információk benyújtására. A bejelentésnek kötelező módon tartalmaznia kell az azonosító adatait – név  és személyi azonosító szám, elérhetőség, telefonszám és levelezési cím, saját felelősségre tett nyilatkozat az észlelt agresszivitásról és a videófelvétel valóságtartalmáról, valamint a dátum, időpont, helyszín vagy bármely más, az esetleges jogsértés helyének azonosítására alkalmas elemet – és a bejelentő aláírását.


Bírságolják az agresszív sofőröket

A 2002. évi 195-ös számú sürgősségi kormányrendelet 54. cikkével összhangban a járművezetőknek tilos agresszív vezetési magatartást tanúsítani a közutakon. A törvény agresszív magatartásnak tartja, ha egy jármű vezetője a következő manőverek valamelyikét hajtja végre a közúti forgalomban:

– Egyik forgalmi sávból a másikba tér át, vagy balról jobbra váltakozva vezet azon igyekezetében, hogy megelőzze a vele azonos irányban haladó járműveket; 

– A járművet hirtelen elfordítja a kézifék használatával; 

– Az álló helyzetből a meghajtó kerekek túlzott üresjáratával  indít;

– Egy járművet egy másik járműhöz nagyon közel vezet (előtte vagy mögötte, illetve oldalt); 

– Megfélemlítés céljával a jármű sebességét hirtelen, alapos ok nélkül csökkentve büntetőfékezést gyakorol;

– Ismételten olyan hang- és/vagy fényjelzéseket használ, amelyek indokolatlanul kényszerítik az előtte haladó jármű vezetőjét a forgalmi sáv elhagyására;

– Mopedet vagy motorkerékpárt akrobatamutatvánnyal vezet úgy, hogy csak egy kerék érintkezik az úttesttel;

– A járművet hátramenetbe kapcsolja a forgalomban mögötte haladó többi járművezető megfélemlítése érdekében;

– A járművet irányítottan csúsztatja ellenőrzött manőver során annak érdekében, hogy az hirtelen megforduljon vagy pörögjön;

– A motort ismételten felbőgeti oly módon, hogy az a közúton közlekedő személyeknek kellemetlenséget okozzon.

A közúton való vezetés közbeni agresszív magatartás 4-5 büntetőponttal (660–825 lejes pénzbírság), valamint a vezetői engedély 30 napra történő bevonásával jár.

A kezdeményezés célja a járművezetők agresszív vezetési magatartásának szankcionálása a különösen súlyos következményekkel járó közúti események csökkentése érdekében.

Illusztráció

Fotó: ISU

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató