Ügyeletben a Sapientia közegészségügyi karának oktatói

Halló, van egy kérdésem!

Nagyon változatos kérdéskörben (családi, gazdasági, stresszkezelési, az egészséges életmóddal, a munka és a magánélet egyensúlyával, közegészségügyi, jogi, számítógép-használati problémákkal kapcsolatos tudnivalókban) nyújtottak és nyújtanak tájékoztatást a jelenlegi járványügyi helyzetben a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakának oktatói: dr. Bakos Levente közgazdász, dr. Harangus Katalin statisztikus, dr. Kovács Réka Rozália és dr. Lukács-Márton Réka pszichológusok, dr. Sántha Ágnes szociológus, drd. Szabadi Ernő-Loránd közegészségügyi szakember, dr. Sztranyiczki Szilárd jogász, ügyvéd.

A szakemberek továbbra is az előre meghatározott, a válaszokban feltüntetett időpontokban állnak az érdeklődők rendelkezésre a 0040-373-780851-es alapdíjas telefonszámon és a segelyvonal@ms.sapientia.ro e-mail-címen. Az e-mailben történő megkeresés esetén kérik, hogy a levél tárgyában jelezzék a címzett nevét.

Ankétunkban arról érdeklődtünk, hogy melyek voltak az új koronavírus-járvány miatt otthonmaradásra biztatott, (valójában kényszerített) személyek leggyakoribb gondjai, amelyekben a szakember segítségét kérték. A hasznos, jó kezdeményezésnek tartott telefonos ügyelet megszületéséről az ötletgazdát, dr. Kovács Réka Rozália pszichológust kérdeztem (aki továbbra is elérhető csütörtökönként 14–16 óra között).

– Hogyan pattant ki és öltött testet az elképzelés? Hogyan sikerült megnyerni a munkatársakat, és összehangolni a tevékenységet?

– Nem volt nehéz, ugyanis mindenkiben volt segítő szándék az első perctől. Szerettünk volna közös erővel hozzájárulni ahhoz, hogy az érdeklődők számára útmutatást adjunk, elviselhetőbbé tegyük a járvány okozta új helyzetet. A tevékenység összehangolása viszonylag könnyen ment, pár nap alatt összeállt a program, megfogalmaztuk a témákat, melyek kapcsán kérdezhetők vagyunk, létrejött az e-mail-cím, a telefonszám, melyen elérnek bennünket. Az ötletet támogatta az egyetem vezetősége is, és mindenben segítik a munkánkat. A kezdeményezésről több sajtóorgánum azonnal beszámolt, így jutott el az emberekhez a hír.

Próbáltunk segíteni 

– Milyen kérdéssel fordultak a pszichológushoz? Hogyan befolyásolta a járvány okozta stressz az emberek gondolkodását? Közeledtek-e vagy távolodtak egymástól?

– A telefonszámom nyilvános, így nem csak engem érintő kérdésekkel kerestek meg. Többen abban kértek útmutatást, hogy a hét szakember közül kihez fordulhatnának kérdésükkel. Olyan helyzet is többször előfordult, hogy fogadóórán kívül hívott valaki, és ha egyedül nem tudtam megoldani a felmerülő problémát, akkor kértem a hozzáértőbb kolléga segítségét. Összegezve, a legtöbb kérdés jogi jellegű volt. Hozzám mint pszichológushoz főként gyermekekkel, otthon tanulással kapcsolatos kérdésekkel fordultak. Volt olyan szülő, aki a gyermeke számára kért segítséget az online oktatás, vizsgák okozta stressz miatt, más szülő önkéntes egyetemistát keresett, aki rendszeresen foglalkozik interneten keresztül a gyerekével, beszél, tanul vele. Mindenkinek a kérésére próbáltunk valamilyen segítséget nyújtani.

Unaloműzés, a belső feszültségek csökkentése

– A karantén kezdetén az egyik legszembetűnőbb jelenségként szinte mindenki nagy lendülettel főzni, sütni kezdett, csak úgy röpködtek a receptek. Mivel több idő jutott az ételek elkészítésére és fogyasztására, vajon egészségesebben táplálkozott-e a többség? – kérdeztem dr. Lukács-Márton Réka pszichológustól (elérhető hétfőnként 12–14 óra között).

– Azok az egyének, akik amúgy is egészségtudatosan táplálkoztak, ebben az időben is igyekeztek ezt a vonalat követni, míg mások, akiknek ez nem volt prioritás, továbbra is folytatták a megszokott életmódjukat. Annyiban volt nehezebb a táplálkozás szempontjából ez az időszak, hogy az emberek gyakran unaloműzésre, valamint a belső feszültségük csökkentésére használták az evést, aminek egyik negatív következménye a súlynövekedés lett. Ugyanakkor pozitív példákat is hallottam olyan személyekről, akik ekkor váltottak egészségesebb táplálkozásra, és választásukat azzal indokolták, hogy ebben az időszakban, amikor a mindennapi élet malomkereke nem őrölte be őket, volt idejük jobban figyelni erre. Munkájuk eredményét jelentős súlycsökkenés koronázta. A karantén idején lehetőség adódott kipróbálni olyan dolgokat, amiről eddig úgy gondoltuk, nincsen rá elegendő időnk, mint például a kenyérsütés vagy más jellegű alkotómunka.

– A mozgáskorlátozott, a lakásukat egyetlen órára sem elhagyó idős emberek milyen nehézségekbe ütköztek a beszerzés során? 

– A civil szervezetek tucatjával hirdettek segítséget az ilyen embereknek, és úgy gondolom, hogy mi, akik tudjuk, hogy esetleg nem juthatott el hozzájuk a kezdeményezésről szóló információ, emberi gesztusból is kellett volna segítsünk a nehéz helyzetbe kerülteknek, ha tudomásunk lett volna a nehézségeikről.

Jobban értékelni az oktatók munkáját

– Tapasztalatai szerint hogyan boldogultak az otthoni tanítással a szülők, különösen azok, akik délutáni programra járatták korábban a gyermeküket? 

– Ez az új helyzet rengeteg nehézséget generált azoknak a szülőknek az életében, akiknek az otthoni munkavégzés mellett még a gyermekeik tanítása, egész napos felügyelete, kiszolgálása, szórakoztatása is a nyakukba zúdult. Különösen megterhelő és feszültségekkel terhelt időszak volt ez elsősorban az alsóbb osztályba járó kisdiákok szüleinek, akiknek még nem elég önálló a gyermekük, hogy egyedül tanuljon, és a tanuláshoz állandóan igénybe veszi a szülei segítségét. Ugyanakkor reális rálátást kapott a szülő gyermeke mentális szintjéről és arról, hogy az iskolai tanterv követelményeihez képest milyen ismeretekkel rendelkezik. Az eddigiekben mindenki tudta, hogyan kellene tanítani, és a tanárokat, tanítókat ostorozták, most valójában mindenki megtapasztalhatta a saját bőrén, hogy a valóságban milyen is a tanítás, és hogyan működik az otthon tanulás. Feltételezem, hogy hasznos időszak volt olyan szempontból is, hogy az oktatók munkáját jobban értékeljük a továbbiakban. 

Romlott a munka és a magánélet egyensúlya

– Hogyan látja, érzékeli Sántha Ágnes szociológus (hívható csütörtökönként 10–12 óra között) ezt a nem mindennapi eseménysort, ami velünk történik? Helyreáll-e a munka és a magánélet korábbi egyensúlya, vagy javíthatatlanul megbomlott?

– Történelmileg új, semmi eddigihez nem hasonlítható hónapok vannak mögöttünk. Többrétű problémával állunk szemben, amit társadalomkutatóként megközelíthetünk a tömegpszichológia, a társadalmi bizalom, az otthonról végzett munka és az otthoni oktatás szemszögéből. A munka és a magánélet egyensúlya az utóbbi évtizedekben a nők és a férfiak számára egyaránt gondot okozott. A világjárvány idején a nők nagyobb arányban váltak távmunkássá, illetve vették igénybe azt a fizetett szabadságot, amely az otthon maradó gyermekek után jár. Azok számára, akik otthonról dolgoznak, megtöbbszöröződött az otthoni munka, így romlott a munka és a magánélet egyensúlya. Nagyrészt az anyákra hárul a gyermekek otthoni oktatásának felügyelete, a pedagógusokkal való kapcsolattartás, a távoktatáshoz szükséges infrastruktúra biztosítása. Ugyanakkor elmondható, hogy azok a férfiak, akik otthonról végzik a munkájukat, jobban bevonódtak az otthoni háztartási feladatokba, részt vállaltak azokban. A Sapientia EMTE Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpontja kutatást is végzett a témában, és azt látjuk, hogy a háztartási munkamegosztáson valamelyest javított a karantén, legalábbis azokban a családokban, amelyekben a férj és a feleség egyaránt otthonról dolgozott. Természetesen az iskolai oktatás újraindulása helyreállítja majd a szülők életében a munka és a magánélet amúgy is érzékeny egyensúlyát.

A gyanakvás szellemét ültették el bennünk

– Milyen következményei lehetnek a vírus okozta „társadalomrengésnek”, ami a mélyrétegekig hatolt? Kik a nagy haszonélvezők és a vesztesek? Mennyi idő kell ahhoz, hogy újra egyfajta egyensúlyt lehessen teremteni? Vagy erről végképpen le kell mondanunk?

– Ebben a társadalomrengésben látom a világjárvány legmélyrehatóbb következményét, amelynek helyreállításához évek szükségesek. Sokféle okot tulajdonítunk annak a helyzetnek, amely a társadalmi távolságtartás szigorú előírásához vezetett. A lényeg azonban a következmény, és ilyen értelemben emberként mindannyian vesztesek vagyunk, hiszen a gyanakvás szellemét ültették el bennünk, ami sajnos történelmileg nem idegen a térségben, de korántsem jellemző. Az erdélyi magyar társadalom közösségalapú, és az utóbbi évtizedekben előretörő individualista szemlélet ellenére alapjaiban kollektív jellegű maradt, a közösség elsőbbségét hangsúlyozza az egyén fölött.

Egy-két évig még biztosan eltart, amíg a társadalmi rend helyreáll, ám a jelenség végkifejlete leginkább attól függ, lesznek-e további hullámai a járványnak, tehát összességében meddig húzódik el ez az egymással szembeni bizalmatlanságot feltételező, sőt azt előíró szemlélet. Megdöbbentő, milyen sokan tartják távol magukat közeli rokonaiktól, szüleiktől, gyermekeiktől, mennyire megfélemlíthetők az emberek. Ha hosszabb időn át, akár jövő év nyaráig eltartanak a korlátozások, akkor a társadalmi távolságtartás habitusunkká válik, hozzászokunk. Márpedig csak az a kevés „mizantróp” örülhet ennek, aki amúgy is szívesen van egymaga. A mi társadalmunk erőssége a szoros nagy családi, rokoni, baráti kapcsolatrendszer – jó lenne ezt megőrizni, hiszen amúgy is sokfelől kezdik ki a világdivatok.

Drasztikus intézkedések okai

– A közegészségügy területén jártas szakembertől mit kérdeztek a legsűrűbben? Voltak-e, akik az óvintézkedések fontosságát kérdőjelezték meg? – érdeklődtem drd. Szabadi Ernő-Loránd közegészségügyi végzettségű köztisztviselőtől (elérhető szerdánként 18–19 óra között). 

– Marosvásárhely polgármesteri hivatalának szociális igazgatóságán dolgozom köztisztviselőként. A 8. számú katonai rendelet nagymértékben befolyásolta a teljes szociális szféra, illetve intézményrendszer működését, ami bizonyos mértékű átszervezéseket tett szükségessé. Emiatt helyeztek át a marosvásárhelyi éjszakai menhelyre, amelynek az épületét a megelőzés érdekében lezárták, míg a szolgáltatásaiban részesülőket állandó jelleggel el kellett látni. Annak ellenére, hogy a főállásomban betöltött funkció miatt 21 nap szakmai, illetve 14 nap otthoni elkülönítésbe kerültem, nyitott voltam a kollégák kezdeményezését illetően, és aktív szerepet vállaltam ebben a folyamatban.

Az alapvégzettségem alapján talán hozzám állt a legközelebb a jelenlegi világjárvánnyal kapcsolatos intézkedéssorozat. Természetesen sajnálatosnak tartom mindazt, ami ennek az időszaknak a hozadéka, ugyanakkor arra gondoltam, hogy az általam nyújtott segítség, pontosabban tájékoztatás révén átláthatóbbá tehetem minden érdeklődő számára a romániai közegészségügyi rendszert, illetve ezen belül a gyakran drasztikusnak tűnő intézkedéseket, de a mögöttük meghúzódó észszerűséget is. Fontosnak tartottam volna tisztázni a különböző intézmények szerepét ebben a helyzetben, de azt is, hogy ezek alapvetően hogyan működnek és miért felelnek. Ha részleteiben is megértjük az állami, intézményes struktúrák elhelyezkedését, az egymáshoz fűződő kapcsolataikat, és ezt követően a működésüket, sokkal világosabban átláthatjuk az általuk gyakorlatba ültetett, a hétköznapi életre is kihatással lévő szabályozásokat, előírásokat, illetve korlátozásokat (óvintézkedéseket), továbbá ezeknek az okait is. Jelen helyzetben elsősorban a szabad mozgás korlátozásával kapcsolatban érkezhettek volna kérdések, ezen belül pedig a védőfelszerelések használatára, a különböző formanyomtatványok kitöltésének módjára, az eltérő korú lakosok közötti különbségekre (pl. a nyugdíjasokat illetően, akik bizonyos, előre meghatározott időkeretben hagyhatták el otthonukat), de különböző speciális helyzetekre is (pl. hogyan járhatunk el, ha a nagyszüleink idősotthonban vannak, és meg szeretnénk őket látogatni?). 

Annak érdekében, hogy mindig naprakész információkkal szolgálhassak, állandó kapcsolatot tartottam a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tájékoztató csapatával, tehát a lehető legbiztosabb forrást felhasználva álltam azok rendelkezésére, akik megkereshettek volna.

A katonai rendeletek értelmezése és alkalmazása

– Dr. Sztranyiczki Szilárd jogászhoz, ügyvédhez milyen problémákkal fordultak? (Elérhető keddenként 10–12 óra között.)

– Elsősorban a katonai rendeletek értelmezése és alkalmazása körüli problémák voltak napirenden, illetve a kiszabott büntetések tárgyában kerestek meg. Sajnos azt kell mondanom, hogy a katonai rendeleteket megalkotó és alkalmazó hatóságok nem voltak minden esetben a helyzet magaslatán, és esetenként ellentmondásosan nyilvánultak meg. Például: a 3. katonai rendelet kihirdetését követően Marcel Vela belügyminiszter nyilvánosan azt mondta (a médiában is megjelent), hogy a társállatukat a lakásuk környékén sétáltatók nem kell nyilatkozatot kitöltsenek, számukra elegendő felmutatni a személyazonossági igazolványt, ugyanis azzal bizonyítható, hogy a lakásuk közelében tartózkodnak. Egy konkrét esetben, a belügyminiszter kijelentésében bízva, egy érdeklődőt a lakása környékén kutyasétáltatás idején, saját felelősségre kitöltött nyilatkozat hiányában 2000 lejre büntettek. Sajnos a belügyminiszter bejelentését nem követte megfelelő törvényi rendelkezés, ilyen értelemben a jogszabály szerinti büntetés alkalmazható volt. Ez esetben a törvényt alkalmazó személy nem vette figyelembe a belügyminiszter (felettese) ez irányú jelzését, valamint a katonai rendeletet aláíró miniszter nyilatkozata által az egyszerű embereket félrevezették.

Nem könnyű emberileg megélni a munkahely elvesztését

– Elképzelésem szerint dr. Bakos Levente közgazdász ügyelete idején (szerdánként 16–20 óra között) feltehetően gyakran csengett a telefon. A munkahelyek elvesztése, az anyagi lehetőségek kimerülése érintette a legfájdalmasabban az embereket. Milyen tanácsot tudott adni az éppen tönkrement vállalkozóknak vagy azoknak, akik a krízis után szeretnék újra felfuttatni a cégüket?

– Valóban elég sokan tudakozódtak a munkahely elvesztésének a kérdéskörében. Tanácsot mindenkinek tudtunk adni, a betelefonáló/segélykérő helyzetén ritkábban sikerült segíteni. A munkahelyek időszakos elvesztése ilyen vagy olyan formában a krízishelyzet egyik sajátossága, természetes velejárója. Nyilván nem könnyű ezt emberileg megélni, de azt javasoltam, hogy nem szabad elkeseredni, személyes kudarcként felfogni a helyzetet. Ami a vállalkozókat illeti, szerencsére egy vállalkozás nem megy olyan gyorsan tönkre. Még a legkisebbek esetén is ez egyelőre kevéssé valószínű. Azonban az is igaz, hogy minél kisebb egy vállalat – ilyenek az egyszemélyes kereskedelmi társaságok vagy a családi vállalkozások –, annál inkább okozhat egzisztenciális gondot a továbbiakban a válság. Biztatásként csak azt tudom mondani, hogy minden krízis egyben lehetőség is, és pont ezek a vállalkozások tudnak könnyen váltani, a krízis utáni állapothoz alkalmazkodni.

Az iskolákban nehézségekbe ütközött az áttérés

– Mit kérdeztek a szakembertől az online világban csetlő-botlók? – érdeklődtem dr. Harangus Katalin statisztikustól (szerdánként 8–10 óra között érhető el), aki jó tanácsot ígért a különböző oktatási felületek használatában is. Hol volt elakadás, sikerült-e rávezetni a kérdezőket a tennivalókra? 

– Az online oktatásra való átállás komoly kihívást jelent. A tapasztalat azt mutatja, hogy míg a felsőfokú képzéseken gördülékenyebben ment a távoktatásra való áttérés, az iskolákban ez nehézségekbe ütközött. A gondot az okozta, hogy sok iskola egyáltalán nem vagy csak későn jelölt meg egy egységes felületet, ahol az órákat tartani kellett. Nagyon sok probléma merült fel tanárok, szülők, diákok részéről. A legnagyobb nehézséget talán az jelenti, hogy a tanárok számára nem áll rendelkezésre egy egységes módszertan, a diákoknak és szülőknek egy útmutató. Ezekből kiindulva az oktatás folyamatának javítása érdekében foglalkozunk az online tanítással, tanulással kapcsolatos tapasztalatok, pozitívumok és negatívumok értékelésével, a tanárok és diákok általi megítélésével, felkészülve, ha a jövőben is részben vagy egészen online kell megszervezni a tanítást.

Miután betekintést nyerhettünk a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakán dolgozó oktatók önként vállalt tevékenységébe, tegyük hozzá, hogy a telefonos szolgálat folytatódik, és kérdezzenek bátran a megadott telefonszámokon.