2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Korszerűsítik Szászkézd történelmi központját

A gyulafehérvári Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával, A természeti és kulturális örökség kínálta lehetőségek kihasználásával a vidéki közösségek fenntartható fejlődésének biztosítása elnevezésű projekt keretében 5 millió euró (24.414.785 lej) beruházással – amelyből 3,5 millió euró (18.112.770 lej) vissza nem térítendő hitel – felújítják Szászkézd történelmi központját. 

Hagyományos szász házak a templomtéren

Fotók: ADR Centru

Átrendezik, felújítják a szász erődtemplom melletti teret. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez  12 pályázatot nyújtottak be, amelyeknek az összértéke 32,85 millió euró, ebből öt terv kivitelezési tenderét meghirdették, négy még elbírálás alatt áll, kettőre – az egyik közülük a szászkézdi – már aláírták a kivitelezési szerződést. 

Szászkézden újratervezik a teret, díszvilágítással látják el az épületeket, a térre lámpaoszlopokat és világítótesteket helyeznek ki, megújul a köztéri bútorzat, és tájépítészeti szempontból is kellemes környezetet alakítanak ki. A sétányokkal pedig szebbé, biztonságossá teszik a környéket, ugyanis ott halad el az E60-as út, és a nagy forgalom miatt sokszor nehezen lehet átkelni az úttesten a turisztikai objektumhoz. A terv szerint 11.824 négyzetméteres felületet rendeznek át, és célul tűzték ki, hogy 65%-kal növelik az 1999-től a világörökség részévé nyilvánított erődtemplom turistaforgalmát. A kivitelezési határidő a szerződés aláírásától számítva 36 hónap. A beruházók remélik, hogy az idegenforgalmi és vendéglátóipar is bővül, és többen nyitnak majd kisebb éttermeket, panziókat. 

Szászkézden, a 2014–2020-as uniós pályázati kiírás alapján 8,4 millió lejes támogatással – szintén a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség által finanszírozott terv nyomán – renoválják a domboldalon levő, 1347-ben épített szász parasztvárat is, amelyhez aszfaltos utat is kiépítenek. A munkálatokra a szerződést 2017-ben írták alá, 2018-ban fogtak hozzá. 2019. december 10-ig át kellett volna adni, azonban a bürokrácia, a világjárvány és a kivitelezésben előállt egyéb technikai nehézségek miatt megkésett az átadás. A jó hír, hogy jelenleg több mint 90%-ban elkészültek vele, így várhatóan nemsokára megnyitják  a parasztvárat a turisták előtt. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató