2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi fellebbviteli bíróság döntéshozói szerint a marosvásárhelyi, akkor még „csak” orvosi és gyógyszerészeti egyetem szenátusának döntése fölülírta a közoktatási törvény előírásait a magyar kar önállóságáért folytatott peres eljárás során. Az idén novemberben elfogadott 310-as számú jogszabály, amely az egészségügy reformjára vonatkozik, tovább növeli az orvosi karral rendelkező egyetemek szenátusának a jogkörét. 

A törvény életbe lépését követően az orvostudományi képzést folytató egyetemi klinikák és azok laboratóriumának vezetőit a szenátus javaslata alapján versenyvizsga nélkül nevezhetik ki. A tisztséget a legmagasabb rangú egyetemi oktatók tölthetik be, amit jóvá kell hagynia a klinika menedzserének. Az említett törvény módosítása előtt a klinikavezetői megbízatást versenyvizsga alapján lehetett elnyerni, amelynek nem volt feltétele, hogy milyen rangja van a vizsgára álló orvosnak. A törvény módosított változata szerint ezentúl csak akkor szerveznek versenyvizsgát, ha nincsen magasabb egyetemi fokozatú orvos a szóban forgó klinikákon, illetve, ha többen vannak azonos rangban azok közül, akik jelentkeznek a vizsgára. 

Az oktatókórháznak számító marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház és a hozzá tartozó egységek 26 vezető tisztséget betöltő orvosa közül jelenleg hatan vannak magyar nemzetiségűek, és kevés klinika kivételével az orvosok között is alig egy-két név akad, ami az utóbbi évek tapasztalata szerint megnehezíti a beteg-orvos kapcsolatot. Ha a szenátusnak olyan kedve lesz, ezekre az állásokra is másokat javasolhatnak, hiszen a még megmaradt klinikavezetők mögött ott sorakoznak az azonos rangú egyetemi oktatók. 

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató