2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Törvénytervezet 300 fős parlamentért és a politikai migráció megtiltásáért

Szociáldemokrata források hétfőn a Mediafaxnak elmondták, hogy az USL véglegesített három törvénytervezetet, amelyek a jelenlegi választási törvényt módosítják, és amelyeket szerdán nyújtanak be a parlamentbe.

Az USL szerdán a parlament elé terjeszti azt a három törvénytervezetet, amelyek a szenátorok és képviselők létszámának legtöbb 300 főre csökkentését, a politikai migráció betiltását célozza, illetve azt, hogy az nyerje el a parlamenti mandátumot, aki egy körzetben a legtöbb szavazatot kapja.

Szociáldemokrata források hétfőn a Mediafaxnak elmondták, hogy az USL véglegesített három törvénytervezetet, amelyek a jelenlegi választási törvényt módosítják, és amelyeket szerdán nyújtanak be a parlamentbe.

A három tervezet az államelnöki hivatal által javasolt alkotmányreformra és a választási törvény módosítására válaszként született meg.

Az idézett források szerint az egyik kezdeményezés azt javasolja, hogy legtöbb 300 főre csökkentsék a honatyák számát.

A másik tervezet a szavazási rendszert változtatná meg, az elképzelés szerint szintén egyéni körzetekben választanák a képviselőket, ugyanazon modell szerint, mint a polgármestereket, azaz az USL javaslata szerint az nyerné el a parlamenti mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja.

A harmadik javasolt törvény megtiltaná a politikai migrációt, amely szerint elveszítené mandátumát az a képviselő, aki kilép korábbi pártjából.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató