2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lezárult az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza

Május 18-án zárult az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. Maros megyében, a tavalyhoz hasonlóan, idén is száz magyar előkészítő osztályba várják az iskolát kezdőket. Eddig 1430 kisgyereket írattak be a szüleik.

Maros megyében száz magyar anyanyelvű előkészítő osztály szerepel a beiskolázási tervben, de hogy végül hány indul, az annak függvénye, hogy hány gyereket íratnak be szüleik a tanintézményekbe.

Megyeszerte 1835 magyar anyanyelvű előkészítő osztályos korú gyerek van a nyilvántartásban – közölte lapunkkal Fejes Réka, a magyar elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő. Mint mondta, csütörtök délig 1430 gyereket írattak be előkészítő osztályba, vannak szülők, akik végül úgy döntenek, még egy évig az óvodában hagyják a gyermeküket, de olyanok is, akik annak ellenére, hogy az még nem töltötte be a hatodik életévét, beíratják az iskolába.

A szaktanfelügyelő szerint egyelőre úgy tűnik, mindenhol beindul a betervezett előkészítő osztály. Vannak ugyan iskolák, ahol kérdéses, hogy kijön-e a szükséges létszám, és amennyiben végül nem gyűl össze egy osztályra való gyerek, ott összevont osztályokban tanulnak majd az apróságok. Számos vidéki iskolában zajlik összevont osztályokban az oktatás, de ez nagyon településfüggő, például Gernyeszegen, Nagyernyében, Marosszentgyörgyön ez nem jellemző, ellenben a kisebb falvakban egyre inkább. Ugyanakkor vannak vegyes megoldások is, ha adott a szükséges gyermeklétszám, akkor a második, harmadik osztály külön-külön működik, az első pedig össze van vonva az előkészítővel, mivel oda kevesebben iratkoztak be. Ezeket a helyzeteket mindig a gyermeklétszám alakítja – magyarázta Fejes Réka.

Mint mondta, idén Marosvásárhelyen is eléggé kiegyensúlyozott a beíratott gyerekek száma, olyan értelemben, hogy a népszerű központi iskolákban sincsenek jóval többen, mint a lakótelepi tanintézményekben. Van eset, hogy a lakótelepi iskolába 21 gyerek van beíratva, a központi iskola előkészítő osztályába pedig 18-19. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy kezdenek megszűnni az óriási különbségek, hogy a központi iskolákba 30 gyereket íratnak be, míg a lakótelepibe 12-13-at. Az elmúlt években azt tapasztalták, hogy kevés az az iskola, ahol a magyar előkészítő osztályokban túljelentkezés van. Az ellenben előfordul, hogy ha több gyerek iratkozott be, mint ahány helyet betervezett az iskola, utólag kérnek még pluszban 2-3-5 helyet, és ezeket a tanfelügyelőség általában jóvá is hagyja.

Köztudott, hogy városszerte az osztályokba nemcsak a körzeti gyermekeket íratják be, hanem azokat a vidéken élőket is, akiknek a szülei, a törvény adta kiskaput kihasználva, ideiglenes lakcímre tesznek szert, hogy gyermeküket behozhassák a városi iskolába, a törvény ugyanis nem tesz különbséget az állandó és az ideiglenes lakcím között. Sok esetben ebből adódnak a különbségek, hiszen az iskolák felmérik ugyan előzetesen, hogy a körzetükben hány előkészítő iskolás korú gyerek van, de az ideiglenes lakcímmel rendelkezők személyében megjelennek új gyerekek is.

A szaktanfelügyelő szerint az utóbbi években csökkent azon gyerekek száma, akiket vidékről, elsősorban a városközeli peremtelepülésekről hoznak be a lakótelepi iskolákba, hiszen vidéken is korszerű, jól felszerelt iskolaépületek, kiváló pedagógusok vannak.

Az előkészítő osztályba való beiratkozás első köre május 18-án zárult, ezt követően az iskolák érvényesítik a körzetből érkező kéréseket, és felmérik, hogy a második szakaszra hány helyük maradt üresen. A júniusi második fordulóban a megmaradt helyekre besorolják a beiskolázatlanul maradt gyerekeket. A szülőknek, akik más iskolába íratták be a gyerekeiket, mint ahová körzetileg tartoznak, meg kellett jelölniük a kérésben, hogy amennyiben oda nem veszik fel a gyerekeket, visszatérnek-e a körzeti tanintézménybe, ugyanis a körzeti iskolában mindenkinek helyet kell biztosítani a lakcím szerinti beiratkozáshoz.

Illusztráció

Fotó: Nagy Tibor (archív)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató