2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyiek zöldövezetet pártoló fele értetlenül és megrökönyödve látta, hogy a Dózsa György utcában a Petrina vendéglő és az Avram Iancu Iskolaközpont előtti szakaszon kivágták a fákat, két hársat és 12 platánt. A közösségi médiában hangot is adtak nemtetszésüknek, mert úgy érzik, újból megcsonkították a város zöldövezetét. 

Az öreg fák eltávolítására a Kaptatós utca és az 1848. út közötti szakaszon azért volt szükség, mert a Dózsa György utcán folyó korszerűsítési munkálatok megkövetelték ezt. Útban voltak fák, kellett a hely, amit elfoglaltak. 

Septimiu Szabó, a Dózsa György utcai felújítási projekt menedzsere lapunk kérdésére elmondta, hogy a fák amúgy is korhadtak voltak, s a műszaki terv végrehajtásához feltétlenül szükség volt erre a lépésre, ugyanis szélesíteni kell az utat a buszsáv, azaz a Kövesdomb felé letérő forgalmi sáv kialakításához. Az útszélesítés a közlekedésrendészet jóváhagyásával történik. 

A polgármesteri hivatal sajtóirodája leszögezi, hogy a kivágott fák többsége kiszáradt vagy beteg volt, és veszélyt jelentettek a járókelőkre és a gépjárművekre. Fennállt a veszély, hogy erős szélben letörnek.

A fakivágást a Marosvásárhelyi Környezetvédelmi Ügynökség április 1-jei 4583. számú jóváhagyása alapján végezték.

17 csemetét ültetnek 

A polgármesteri hivatal sajtóirodája közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy a régi fák helyett újakat ültetnek, a 14 öreg fa helyett 17 magas hársfacsemetét, valamennyit az Avram Iancu Iskolaközpont közelében. 

A csemetéket legkésőbb április 19-ig ültetik el, és új zöld területet alakítanak ki. 

A csemeték 5-6 méter magasra nőnek, a lombjuk átmérője 2,5-3 méteres lesz. A hársfák közé télizöld fagyalsövényt ültetnek.

A Dózsa György utca korszerűsítése egész nyáron folytatódik, a munkálatok szeptemberben fejeződnek be – mondta a projektmenedzser.

Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató