2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizedik szülinap és nemzetközi fesztivál

Tartalmas estékkel várja közönségét e héten és az azt következő időszakban is a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club.

Tartalmas estékkel várja közönségét e héten és az azt következő időszakban is a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club. Április 21-én, ma több eseménynek is helyet adnak a Sörház utcai klub különböző termei. 
21 órától Kolozsvár folkéletének meghatározó zenekara, a Harmadik látogat el ismét Marosvásárhelyre, ezúttal pedig szamosújvári tanítványaik is velük tartanak. A koncertet táncház követi. Ugyancsak pénteken, este 8 órától az Ursus Sörházban kerül sor a Bea & Alpar Piano Night című zongoraestre.
Április 22-én a Within the Nova nevű zenekar koncertezik Infinite Cycles című turnéjának keretében, amit Romaniában, Angliában és Skóciában promoválnak. Előzenekar a SPAWN. 
A hét végén, április 23-án nagy buli ígérkezik a Jazz&Blues Clubban, amely ekkor ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját! Amint azt Demeter József, azaz Döme, a klub társtulajdonosa elmondta, mindenkinek köszönik az elmúlt tíz évet, és igyekeznek olyan estét szervezni, amely igazi szülinapos hangulatot ígér. Döme külön kiemelte, hogy a feltüntetett 25 lejes belépőjegy opcionális. 
– Szülinapi bulit szervezünk, természetes, hogy nem kérünk ezért belépőt. Ugyanakkor régóta támogatjuk a marosszentannai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó iskolaházban lévő húsz gyereket, hetente négy alkalommal meleg ételt küldünk nekik. A koncert jótékonysági jellegű, ezért az úgynevezett „belépő” is: aki adakozni akar, egy ládába dobhatja be a pénzt. Nem muszáj 25 lejt adakozni, ki-ki úgy ad, ahogy azt a szíve, anyagi helyzete diktálja, mi ezt az összeget irányadóként jelöltük meg. A bulin olyan vásárhelyi együttesek és előadók lépnek fel, amelyek közül sokan a klub falai között „nőttek fel”. Zenél Alex Man – aki annak idején az első koncertünk fellépője volt – és Gabriela Costa, az Andante Duo, Bibó Lajos, a Bronx, a Cherry Band, a Defender, Ercsei Ferenc és Kusztos Dávid, Kiss Lajos, Koszika, Kovács Norbert, Nemes Tibor, a Polifon, Póra Zoli & The Stonehill, Ritziu Ilka Krisztina & Ede, Trozner Szabolcs & Friends, a Moonfellas, Vizi Imre. 
 A soron következő nagyléleg-zetű eseménysorozatra május 10-e és 14-e között kerül sor. A dzsesszklub, a Partitura Kulturális Egyesület és a marosvásárhelyi Egyetemista Kultúrház ekkor szervezi a kilencedik nemzetközi egyetemista-dzsesszfesztivált. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a romániai és külföldi zeneművészeti akadémiák hallgatóit és pedagógusait, hogy megmérettetés elé állítsa a versenyezni vágyó művészhallgatókat, hogy színesebbé tegye a marosvásárhelyi egyetemisták és a dzsesszrajongók életét. Az esemény programja két nagy tömbből áll: a benevezett zenészhallgatók versenyprogramjából, valamint neves dzsesszzenekarok koncertjeiből. Az eddigi fesztiválok sikerét elsősorban a több országból jelentkező tehetséges egyetemista előadók jelentették, akik az elmúlt években Romániából, a Moldvai Köztársaságból, Magyarországról, Ausztriából, Franciaországról, Lengyelországból, Szlovákiából vagy Litvániából jelentkeztek. Emellett olyan muzsikusok emelték a rendezvény színvonalát, mint Chris Dahlgren, Luiza Zan, Alex Man, Mircea Tiberian, Váczi Eszter, a Storyville Jazz Band, a Snaco Dixi Band, a Bourbon Jazz Unit, Murányi Joe, Sárik Péter, Fábián Juli, Dj Zoohacker, Szőke Nikoletta Quartett, a Jazz Challenge, a Tonight Jazz Ensemble, Tasi Nóra & The Guys, Tess & The Vagabonds, Myrtill & The Swinguistique, Mario & The Teachers, Bega Blues Band, a Tóth Lajos Trió, Gabriela Costa, a Sebastian Spanache Trió, Harry Tavitian & Cserey Csaba, Tom White & His Band, Ripoff Raskolnikov, Irina Sârbu Band vagy a kubai születésű Elsa Valle e Sus Hemranos. Az egyetemista előadókat szakmailag elismert zsűri értékelte, amelynek soraiban megfordult már Mircea Tiberian, Sebastian Gheorghiu, Luiza Zan, Bibó Lajos, dr. Makkai Gyöngyvér, Sárik Péter, Alex Man, Florian Lungu, Virgil Mihaiu, Bágyi Balázs, dr. Romeo Cozma, Johnny Bota, Ion Baciu Jr., Gyárfás István és Boros Zoltán. 
– 16 csapat jelentkezett, összesen 50, az országból, Magyarországról, Olaszországból, Hollandiából, Moldovai Köztársaságból érkező diák lép fel a zsűri előtt a 3000 eurónyi összdíjazású versenyen. Díjazzuk a legjobb csapatot, énekest és zenészt, a versenyprogram és az esti koncertek mellett pedig számos work-shopra, jam sessionre és további érdekes előadásokra – például Sárik Péter: Vajon mi a dzsessz?, Gyárfás István és Alex Man: A gitár szerepe a dzsesszben, Mihai Godoroja: A dzsessz és a blues a sajtóban, avagy Florian Lungu: A dzsessz a párkapcsolatban – is sor kerül. Ezenkívül lesznek tematikus kiállítások, könyvbemutató, borkóstolás, karikatúra-grafika tárlat a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum szervezésében és zenés témájú kézműves ékszerkiállítás is. Örvendünk a támogatásoknak, köszönjük például a Maros Megyei Tanács és mindenki segítségét, szponzorainkat a fesztivál honlapján feltüntettük – mondta Döme az idei dzsesszszemléről. 
 A fesztivál fő fellépői pedig a következők: május 10. – Say What! Trio, Gyárfás István & Alex Man Guitar Duo; május 11. – Sorin Zlat Trio, a jászvásári George Enescu zenefőiskola Big Bandje; május 12. – Teodora Enache Trio (Teodora Enache, Peter Klohmann & Yuriy Sych); május 13. – Váczi Eszter & Quartet; május 14. – On Impulse Ft. Deborah Carter (Hollandia és AEÁ). Az eseményre a későbbiekben részletesen visszatérünk, a részletes program a www.studjazzfest.ro és a www.partituras.ro oldalakon olvasható.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató