2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tízből egy csecsemőt kiskorú anya hoz a világra

A „Mentsétek meg a gyerekeket” szervezet szeptember végén közzétett adatai szerint uniós viszonylatban a kiskorú anyák 23%-a Romániában él, tízből egy csecsemőt kiskorú anya hoz a világra.

A sajtóhoz eljuttatott közleményből kiderül, hogy a vidéki, hátrányos helyzetű közösségekben élő kiskorú anyák átlagosan 16 évesen hozzák a világra első gyermeküket, a másodikat pedig általában 18 éves korukban. Gyakori, hogy 23 éves korukra már az ötödik kisbabának adnak életet – derül ki a „Mentsétek meg a gyermekeket” szervezet szociológiai felméréséből, amit idén július-augusztusban az ország 16 megyéjében (köztük Maros megyében is) 46 vidéki közösségben, mintegy 640 állapotos kiskorú, illetve lányanya bevonásával végeztek. A szakemberek szerint a kiskorú terhesség esetén nagyobbak a kockázatok az anya és a baba egészségére nézve egyaránt, többek között gyakrabban fordul elő koraszülés, de ugyanakkor sok esetben azzal is együtt jár, hogy az anya kimarad az iskolából. A felmérés arra is rávilágít, hogy ötből két állapotos kiskorú nem végzi el a terhesség alatt ajánlott orvosi vizsgálatokat, mivel nem fér hozzá az egészségügyi ellátáshoz, vagy a távolság, vagy pedig az anyagiak hiánya miatt. A hátrányos helyzetű közösségekben lévő kiskorú anyák 74 százaléka állította azt, hogy a család fő jövedelemforrását a gyerekpénz jelenti. Gabriela Alexandrescu, a „Mentsétek meg a gyermekeket” szervezet ügyvezető elnöke rámutatott, a járványhelyzet újabb akadályt gördített az orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférés elé, és ezáltal növekedett a terhességek során fellépő rendellenességek kockázata. Mint mondta, sok esetben az orvosi rendelőktől való távolság, valamint az anyagiak hiánya mellett a tudatlanság is akadályozza az állapotos kiskorúakat abban, hogy orvoshoz forduljanak terhességük követése végett, ugyanis gyakran nincsenek tisztában azzal, milyen vizsgála- tokat kell elvégezni a terhesség idején. 

A szociológiai felmérés alapján az 5 év alatti gyermeket nevelő vidéki kiskorú anyák 83 százaléka nem járt iskolába a felmérés idején, 64 százalékuk már a teherbe esés előtt abbahagyta az iskolát. A terhes és kiskorú anyák 70 százaléka állította azt, hogy olyan lakásban él, ahol egy vagy legtöbb két szoba van, és alig egyharmaduknak van benti mellékhelyisége. 

A „Mentsétek meg a gyerekeket” szervezet rávilágít arra, hogy az unióban Romániában a legtöbb a kiskorú anya, ugyanakkor az ország első helyen áll az egy évnél fiatalabb kisbabák elhalálozási arányának tekintetében, 2019-ben minden ezer élve született csecsemőre 5,8 elhalálozás jutott.

Szintén 2019-ben a 199 ezer romániai szülésből 749 esetben 15 évnél fiatalabb kiskorú hozta a világra csecsemőjét, és több mint 17 ezerre tehető azon eseteknek a száma, amikor az anya 15–19 év közötti volt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató