Tíz napig tartó ünnepségsorozat előzi meg a karácsonyt Marosszentgyörgyön
2017-12-20 14:28:59
Marosszentgyörgy Románia kulturális településéhez illő módon készül Jézus születésének ünnepére. A múlt héten a több száz gyereket magába foglaló Kis Táltos magyar néptánccsoportnak érkezett meg az angyal, akik székely ruhába öltözve várták.
Marosszentgyörgy Románia kulturális településéhez illő módon készül Jézus születésének ünnepére. A múlt héten a több száz gyereket magába foglaló Kis Táltos magyar néptánccsoportnak érkezett meg az angyal, akik székely ruhába öltözve várták. A hátrányos helyzetű családok számára is találkozót szerveztek hétfőn, a kultúrotthonban, ahol bemutatták a 3 évre szóló szociális pályázatot is. A helyi óvodák csoportjai is szebbnél szebb karácsonyi műsorokat mutattak be. Ugyanaznap a helyi magyar fiatalokat tömörítő TiniTeaEst-es csoport is kettős ünnepet ült: Jézus születésének csodájáról társalogtak és fennállásuk 3. évfordulóját ünnepelték. Kedden az idősek karácsonyi találkozója volt a művelődési otthonban több száz résztvevővel, amelyen Sófalvi Szabolcs polgármester saját szerzeményével, hegedűkísérettel kántálta meg a szépkorúakat. Ugyancsak kedden a község legfiatalabb lakóinak is nagy ünnepsége volt, az Angyalka bölcsőde 60 gyereke számára ugyanis szép élmény volt az angyaljárás. Szerdán megkoszorúzták a decemberi forradalom marosszentgyörgyi hősének sírját, majd az esti órákban a már hagyományossá vált helyi kórusok karácsonyi találkozójára került sor a művelődési házban. Az iskolások számára karácsonyfadíszítő versenyt szervezett a polgármesteri hivatal, és a román tánccsoportok is találkoztak.
Az egyik fénypontja az ünnepnek a község központjában elhelyezett óriási adventi koszorú melletti szabadtéri kántálás lesz, amelyre immár harmadik éve kerül sor Marosszentgyörgyön. Mindeközben kántálók tucatjai látogatják meg a helyi önkormányzatot, és szép karácsonyi műsorokkal örvendeztetik meg az ott dolgozókat.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató