A természet kalendáriuma LIX.

Július 22. Mária Magdolna napja. Kettős neve annyit jelent: Magdalai Mária. Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti-tó nyugati partján. 

Oltárkő

Július 22. Mária Magdolna napja. Kettős neve annyit jelent: Magdalai Mária. Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti-tó nyugati partján. Jézus, miután „hét ördögöt” űzött ki belőle, meghívta, hogy szegődjön a nyomába, legyen a követője. A hűség jelképe: ő vitte az apostoloknak a feltámadás örömhírét, akik még mindig nem akarták érteni az írásokat. Ezért kapta Magdolna az apostolok apostola nevet. Ünnepét a VIII-IX. században a keleti ortodoxok már megülték, a nyugati egyházban azonban csak a XII. sz. után terjedt el a tisztelete.

Július 22-én született, 1822-ben Gregor Mendel, a tudományos örökléstan atyja. Az Ágoston-rendi szerzetest egyetemi professzorai és szerzetestársai is arra ösztökélték, hogy tanulmányozza a növények változatosságát. Nem annyira a növények érdekelték, mint inkább a fajták, a változatok és a fajok képződése, az evolúció jelenségei. Statisztikailag értékelte a tulajdonságok relatív megoszlását. A megfigyeléseit és a következtetéseit szabályokba foglalva 1865 februárjában előadta a Brünni Természetvizsgáló Egyesület ülésein, majd 1866-ban publikálta is Versuche über Pflanzen-Hybriden címmel az egyesület évkönyvében. Úgy halt meg, hogy nem érhette meg felfedezéseinek elismerését. 1900-ban a német Carl Correns, az osztrák Erich von Tschermak és a holland botanikus Hugo de Vries újra felfedezték a Mendel feltárta törvényszerűségeket; ezeket ők nevezték el Mendel-szabályoknak. Az 1920–30-as években az eredményeit beépítették az evolúció szintetikus elméletébe, mert felismerték, hogy a szelekción alapuló evolúcióelmélet nem értelmezhető az öröklődés és a változatok generálása nélkül.

,,A mendelizmus nem tévesztendő össze az örökléstani szabályok megmagyarázására szolgáló Morgan-féle génelmélettel, amelynek bizonyos részeiről ma is vitatkozik a tudomány.” – olvasom az Élet és Tudomány 1957. július 20-i számában. Hiába, abban az időben az örökléstan tiltott, kapitalista áltudománynak számított mifelénk.

,,Hogyha nyáron száraz Jakab,

Karácsonykor harap a fagy."

Július 25. Jakab napja. Jakab volt az első apostol, aki vértanúhalált szenvedett. Az Apostolok cselekedetei alapján tudjuk, hogy Heródes Agrippa „karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét”. Jakab apostolt vértanúhalála után, a király rendelete miatt, eltemetni nem lehetett, ezért tanítványai a holttestet ellopták, és hajón rejtették el. A hajót azonban elfelejtették a parthoz kikötni, ezért azt a víz elvitte egész Spanyolországig, Galíciába. Itt temették el. Sírhelye feledésbe merült, mígnem a IX. században egy csillag jelezte annak helyét. Mivel Szent Jakabot spanyolul Sant Iagónak hívják, e legenda a város nevének eredetére is választ ad: Campus stellae, azaz Csillag mezeje. Együtt pedig Santiago de Compostela. Spanyolország Compostelával lépett be a keresztény világba. Jakab a zarándokok védőszentje: kezében vándorbot, vállán tarisznya. Kalapja fésűkagylóval (Chlamys gigas) díszített. A festők színkeverő edénykéje – ne tévesszük össze a festőkagylóval, az Unio pictorummal – kövület és egyben ma is élő kagylója a Földközi-tenger medencéjének. Az olasz reneszánsz festői előszeretettel keverték ebben festékeiket. Legszebb és legismertebb ábrázolását Boticelli Vénusz születése című képén láthatjuk.

A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Caminűnak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt, s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok.

Jómagam csak a verőcemarosi Csattogó-völgybe zarándokoltam június végén, hogy újra megcsodáljam Szász Endre Nyár című faliszőnyegét.

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt,

Hiába volt felhőbe-halt a lelke:

azért az erdő mégis észrevette.

Egy szél indult valahol csoda-könnyű,

s az izgatott fák halk morajra keltek.

Harangvirágok összecsilingeltek,

s egyszerre feldalolt minden madár:

„A Nyár! A Nyár! A Nyár!”

– írja Wass Albert A nyár ment át az erdőn című versében. Idézetével ékes gránitkő került az Oltárkőre, a kereszt alá, e hó hatodikán. Erőss Zsoltra ott így emlékeztek: 

„A víz szalad, a kő marad…”

Kívánva hasonló lélekzarándoklatokat ebben a nyári, villámlások sújtotta tikkadatban, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt a 2013. július 20-án, Illés napján.