Medencében, hegyek között

Épített örökségünk

Ditró, másként Gyergyóditró Hargita megye északi részén, Szárhegy és Salamás között, a magyar nyelvi tömb határán fekszik. Gyergyószentmiklóstól szűk tizenöt kilométerre északnyugatra a Maros, a Ditró- és a Martonka-patak törmelékkúpjain, a Gyergyói-medence északi részén fekszik. A község az említett medence második legnagyobb települése Gyergyószentmiklós után. Városias jellegű, és valóban ez a medence egyetlen községe, amely csak egy ugrásnyira van a kisvárosi címtől. Éghajlata megegyezik a medence többi helységének éghajlatával. A tréfás megállapítás, miszerint Gyergyóban kilenc hónapig hideg van, és három hónapig nincs meleg, jórészt megállja a helyét. Két lényeges tényező hordozza az időjárás sajátosságát. Az egyik a tengerszint feletti magasság – nyolcszáz méter –, a másik a hegyek közé zárt medencejelleg.

A falu alapítói

Ditró Szárhegy kirajzásából keletkezett a 15. században. A hagyomány úgy tartja, hogy a falu alapítása a később igen népesre duzzadt Csibi család – másképpen Csiby, Csibay stb. – nevéhez fűződik, ily módon tehát ők tekinthetők a falu alapítóinak.

Feljegyzések vannak arról is, hogy a mai ditrói Szent Katalin‐templom helye is e család birtoka volt, majd a római katolikus egyháznak adományozták templomépítés céljából.

Az 1567‐es regestrumban Gyitro néven huszonhat kapuval van bejegyezve. Bethlen Gábor fejedelem megbízottjai 1614‐ben ötvenkét családot találtak itt. Az 1716–1717‐ben pusztító pestisnek az akkor másfél ezernyi lakost számláló Ditróban majdnem hétszázan estek áldozatul.

Azonban egy 1773‐ban keletkezett határőri kimutatás már háromszázötvenhat családfőt és nyolcszáznegyven fiúgyermeket tüntetett fel, ami körülbelül 2.400 lelkes települést jelentett.

Népességgyarapodás és a világháborúk áldozatai

A népességgyarapodás folyamatosan tartott, és az 1900‐as népszámlálás 6.151, míg az 1930‐as 6.785 főt írt össze. Lélekszámban már a 19. században utolérte Szárhegyet, míg napjainkra több mint a másfélszeresére nőtt.

1829‐ben a királytól egy Bécsben kelt oklevél nyomán két országos sokadalmat és kedd napi hetivásár jogot szerzett.

1868‐ban a ditróiak folyamodványban kérték, hogy a rendezett tanáccsal ellátott városok sorába kerülhessen a település.

Ebben az időben Ditró a környék komoly gazdasági tényezőjévé vált.

Az 1848–49‐es szabadságharcban tizenkilenc ditrói résztvevőről van feljegyzés Bem József erdélyi hadseregében.

Az I. világháború kétszázharmincöt, a II. világháború százhét áldozatot követelt a település lakói közül.

Gyergyóditró katolikus templomai

Barokk római katolikus Szent Katalin‐temploma egy korábbi, feltehetően Szárhegyhez tartozó kis kápolna helyére épült, feltehetően a 16. században.

1653‐ban emelt tornyát 1712‐ben megmagasították, 1746 és 1757 között a templomot újjáépítették, egykor erődített fal vette körül, ebből mára jóformán csak a kapu maradt.

A Szent Katalin‐templomtól nem messze áll a hetvenöt méter magas, 1908–1913 között épült neogótikus nagytemplom, amely Románia ötödik legmagasabb temploma, egyben az ország legmagasabb kéttornyú temploma.

A templom ötezer fő befogadására képes.

A Szent Katalin-templom

Gyergyóditrót először az 1567‐es regestrumban említették. 1576‐ban Ditró, 1602‐ben Gitro néven szerepelt. Benkő Károly szerint az egyházközségnek már 1500 előtt is volt plébániája. 

Ezt igazolja a község első templomának tornyán megőrzött nagy csúcsíves ablak. A reformáció után egy ideig Gyergyószárhegy filiája volt, 1711‐től ismét anyaegyház lett.

Amint azt már röviden említettük, a gyergyóditrói római katolikus Szent Katalin‐templom valószínűleg a 16. században épülhetett.

A templom tornyát 1658‐ban, 1712‐ben és 1756–1757‐ben újították fel.

1714‐ben a műemlék épületet tűzvész pusztította. 1757‐ben a templom hajóját újjáépítették és kibővítették, erre utal az alábbi felirat:

„Ecclesia haec aedificate ab anno 1756 ad an. 1757.” 

Az Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt templom máig megőrizte a régi gótikus épület néhány építészeti elemét, amelyek beépítve napjainkban is fennmaradtak.

Belseje barokk díszítésű, főbejáratának ajtókerete régi faragott kövekből van összerakva.

Az egykor oltárképként használt, 1600‐as évszámmal ellátott Mária-képen az alábbi csonka felirat olvasható: „Gens Hungara, quid tre‐ pidas...”

A műemlék épület eredetileg vártemplom volt

A főoltáron Alexandriai Szent Katalinnak, a templom védőszentjének oltárképe található. A templom tornya harmincöt méter magas, amelyen befalazva egy nagy csúcsíves ablak nyomai látszanak.

A műemlék épület eredetileg vártemplom volt, egyes védelmi falrészei még napjainkban is láthatók.

2015‐től egymanuálos, hatregiszteres, pedálos orgonája is van, melyet Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő műhelyében készítettek Baróti László Sándor plébános szolgálata idején.

Az orgonát a ditrói születésű ft. Siklódi Sándor, a clevelandi Szent Imre-plébánia plébánosának hagyatékából vásárolták.

Az ország legmagasabb kéttornyú temploma

Mivel a Szent Katalin-templom mindössze hatszáz hívő befogadására volt alkalmas, és egy idő után kicsinek bizonyult, 1908–1911 között felépítették az új kéttornyú templomot, amit Jézus Szent Szívéről neveztek el. 

A Gyergyói‐medence legnagyobb méretű kéttornyú templomát Kiss István egyetemi tanár tervezte 1895‐ben. Az építkezés kivitelezője Kladek István szabadkai vállalkozó volt. A sajátos térhatású templom az 1900‐as évekre jellemző neogótikus és eklektikus stílusban készült. A tornyok magassága hetvenöt méter, az ott elhelyezett működő toronyóra a régi templomból származik.

A templomhajó hossza 56 méter, szélessége 23 méter.

Mennyezete boltíves, amelyet hatalmas pillérek tartanak, az ívbordák egyben díszítőelemek is. Az ablaküvegeken a gótika jegyei ismerhetők fel.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Ditró egy jellegzetesen hagyományos, csak itt a Székelyföldön fellelhető tízes rendszerű falu. Településszerkezete és működése a legpontosabban meghatározott volt, szabály szerinti jól működő feladatköröket teljesített, gazdasági, közigazgatási és katonai döntései mind önállóságát jelentették. A tízesek tulajdonában voltak a szántók, legelők, rétek és az erdők. A 16–17. században viszont a legfontosabb erő, a kötelező tíz katona biztosítása is a tízesek feladata volt. Egy településen a nagyságától függően több tízes is kialakulhatott. Ezek a majdani egységek külön közbirtokossággá váltak. Ditró először három tízesre osztódott, a könnyebb vezetésért és kihasználtságukért. 

„...nyűg volt a székelynek, mint öröm...”

Később a megnövekedett korábbi tízesek határterületei és további működésük indokolt felülvizsgálatának újraszervezése miatt már öt tízes beiktatását rendelte el a ditrói közbirtokosság. Ez az önálló létüket is jelképező székely falu és közösségi szervezet egészen a Mária Terézia királynő által az 1762-től báró Buccow Adolf császári lovassági tábornok felügyeletével bevezetett, majd Siskovics József tábornok kivitelezésében erőszakkal megvalósított székely határőrség bevezetéséig tartott. Ez az ottani mondás szerint „nyűg volt a székelynek, mint öröm”, végül 1851-től felszámolja a kényszer-határőrségviselést.

A központilag, a helyi szokások figyelembevétele nélkül bevezetett rendeletek miatt katonaszökevények sokasodtak, a több hullámban Moldvából átcsapó pestis áldozatainak száma megnőtt; a többszöri tatárpusztítások veszteségei, a szabadságharcok elvesztése, a császári adórendszer behajtása nagyon lecsökkentette a székelység létszámát. A Ditró addigi gazdasági-népességi fejlődését megzavaró tényezők miatt a többször védvárat jelentő Szárhegyre áttelepült lakosság mindig nagy szorgalommal és jövőképük beteljesedése reményében visszaszivárgott a többször porig égetett községbe, újjáépítette és fejlesztette mindahányszor. 

Mint a Gyergyói-medence településeinek többsége, a ditróiak is a katolikus hit alatt álmodják mindennapjaikat

Az évszázadok rájuk mért napi harcaik és a lelki támasz biztosítására Alexandriai Szent Katalin tiszteletére már a 13. században kis fatemplomot, fohászkápolnát emeltek a falu központjába, a templomhátra. Később, 1546–57 között a Csibi család adományozta telken épített kőtemplomot emeltek. A történelmi kegyetlenkedések, a gyakori falutűzben felégetett templom többszöri átépítésre, megerősítésre szorult a következő századokban. 

Egy korábbi, 1711-es apostoli vizitáció során tett bejárásra elkészítették az akkori templomleltárt, ebből sok adat és dokumentációs tény derült ki. Az eredetileg körítőfalasnak épült templom a falu népességének és hívőinek fokozott növekedésével kicsinek bizonyult. Hasonló módon, későbbiekben a templomhajó is több átalakításon, bővítésen esett át. 

1756-ben történt bővítésével elveszítette eredeti gótikus típusát, a kornak megfelelő barokkos köntöst kapott. Régi faragott gyámköveiből alakították ki az újabb bejárati kőkeretet. Az eredeti vártemplom cinterme köré falazott kőfalának hátsó részére további két bástyaszerű, napórás őrtorony került. Ezek a bővítések jegyzettek, fennmaradtak az utókornak, ugyan nem papíralapon, a templom külső falán. Templomunk további adataiból tudhatjuk, hogy 1786. június 8-án Batthyány Ignác erdélyi püspök három oltár felszentelésével bővítette a templom hitbeli szépítését. 

A főoltáron a templom eredeti védőszentjének oltárképét helyezték el, a jobb oldali mellékoltárt Szent Sebestyén, míg a bal oldalit a Szent Család tiszteletére szentelték fel. Szintén a ditrói öregtemplom jegyzett történetéhez tartozik egy különlegesen sajátságos helyi szokás, hogy a karácsonyi szentmise azon passzusánál, amikor „…a madarak megszólalnak” kezdődik, a gyerekkórus agyagsípokkal madárhangot utánozva mintha csiripelne a templom. Ez a fenséges és szépséges hangulat az egész további szertartás idejére belengi az ünneplő embereket.

Hát ilyen egy egyszerű, de lelkét a madarakkal is égre küldő székely település eldugottnak nem mondható élete, ünnepe és több száz éves fennmaradásának irigylésre méltó története. 

Ditró fekvése Orbán Balázs tudósítása alapján:

„… nagy hosszú falu 5000 lelket meghaladó lakossal, mely csaknem az egész tér szélességét átfogja, úgy, hogy a tér túlfelén fekvő Remetétől csak a Maros választja el. Csinos, több bolttal szegélyezett piacza városias színezetet ad neki; sokadalmai, hetivásárai nagyon látogatottak, különben is Ditróban mindenütt a jólét és csinosság nyomait látja az utas. És bizonnyal Ditró és Szárhegy a Királyhágón inneni részek leggazdagabb két faluja; ezt pedig nem valami gyáripar vagy kereskedésnek, hanem főként a két falu közös havasán felfakadó borszéki forrásnak köszönhetik, melyből és terjedelmes havasaik legelőiből közel 50.000 forint jövedelme van e két községnek. Mindkét falu fő adóját ezen jövedelemforrás fedezi, a fennmaradó részből iskolákat, csinos faluházakat építenek, a terhelő adótól mentesült nép pedig jólétben élvezi szorgalmának más által el nem kaparintott gyümölcsét.

... ott a borszéki borvíz (savanyúvíz), melyet ezer meg ezer hordanak szét az ország minden zugába, elannyira, hogy bármerre is menjen az ember, mindenütt látja azon egyszerű, primitív, nyikorgó szekereket melyek alacsony gyékény ernyője alatt összezsugorodva ül szerényen a martialis székely, félországot bebarangol, hazulról feltarisznyált szalonnával elődve, fürge kis lovait a kopár avaron táplálva, addig megyen tűrve, nélkülözve, míg áruczikkének, a nagyrabecsült székely nektárnak vevőjére akad; ekkor gabonát veszen árából, mit haza szállítva, még kap időt arra is, hogy földjét megművelje…”

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek, a segítségért dr. Kálmán Attila történésznek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat – szakembereink véleményezésével – a jövő heti lapszámunkban még kiegészítjük.