Tengeri kaland
Misi gyerekkorának nyarait a Maros és Nagy-Küküllő partjain töltötte, így nem csoda, ha imádta a vizet és jó úszónak számított. Egyetemi tanulmányai vége felé közeledett, amikor kapott egy tengerparti nyaralójegyet, a costineşti-i diáktáborban tölthetett három hetet.
Misi gyerekkorának nyarait a Maros és Nagy-Küküllő partjain töltötte, így nem csoda, ha imádta a vizet és jó úszónak számított. Egyetemi tanulmányai vége felé közeledett, amikor kapott egy tengerparti nyaralójegyet, a costineşti-i diáktáborban tölthetett három hetet. Minden reggel hét órakor jó messzire kiúszott a tengerbe, s mire beindult a reggeli program, ő már alaposan kiúszta magát. Régi vágya volt, hogy próbálja ki úszótudományát olyankor, amikor nagyobb hullámoktól háborog a tenger, persze ilyenkor tilos volt a fürdés. Az egyik reggel, ébredéskor megpillantotta a kék zászlót, ami azt jelentette, hogy nem szabad fürödni a tengerben. Úgy gondolta, végre eljött a várva-várt pillanat, másfél méteres hullámok dübörögtek a part felé, ahonnan visszaverődve csaptak össze a szembejövő hullámokkal. Azt is tudni kell, hogy a víz nagyon lassan mélyült, így az adott partszakaszon a veszélyes zónát jelentő bóják elég messze, mintegy 30 méterre voltak a parttól.
Minden nagyszerűen ment, a hullámok dobálták az úszót, csodálatos érzés fogta el Misit, érdemes volt kockáztatni. Egyedül az aggasztotta, hogy egyre távolodott a bójáktól, és bizony néha jókat nyelt a sós vízből, amikor egy nagyobb hullám szájon vágta. Húsz-harminc percet tarthatott ez az önfeledt játszadozás a hullámokkal, amibe egy kicsit bele is fáradt, így gondolni kellett a partra jutásra is. Módszeresen, teljes erejét beleadva kezdett úszni a part felé, amikor rémülten észlelte, hogy nemhogy közeledne, hanem távolodik a parttól, mivel a visszavert hullámok olyan erősek voltak, hogy nem bírt velük. Óriási erőfeszítéssel visszaúszott az egyik bójához, azt átölelte és hagyta, hogy dobálják a hullámok. Amikor egy-egy hullám tetején volt, észlelte, hogy a parton gyülekeznek az emberek és figyelik a küzdelmét. Később mesélték kollégái, hogy a kék úszósapka sokszor percekig eltűnt, s ilyenkor már lemondtak róla. A vízi mentők is próbálták vízre tenni csónakjukat, de minden próbálkozásuk kudarcba fulladt, hiszen a nagy hullámok felborították azt, így néhány próbálkozás után lemondtak a mentésről. Miután egy kissé kipihente magát, Misi újra nekivágott a küzdelemnek, minden erejét megfeszítve úszott a part felé, de az eredmény ugyanaz volt, mint előzőleg, szerencséjére mindig volt annyi lélekjelenléte, hogy visszaússzon egy bójához, ahol megpihenhetett. Többszöri próbálkozás után kénytelen volt minden eszét összeszedni, hogy megfejthesse a rejtélyt, miért nem tud közelebb jutni a parthoz. Hosszas töprengés után rájött a dolog nyitjára, tudniillik az történt, hogy az egyenletes úszás nem vezetett semmire, majdnem helyben maradt a szembejövő hullámok miatt, sőt egyre beljebb sodródott. Ez az egész küzdelem mintegy másfél órát tartott, miután Misi a következő taktikát választotta: amikor a tenger felől érkezett a hullám, teljes erejéből belehúzott, amikor pedig a parttól jött vissza, elengedte magát, hagyta, hogy a hullám vigye befelé. A taktika bevált, s a parton szurkoló több mint száz ember üdvrivalgásától kísérve tíz perc múlva kijutott a vízből, ahol rogyadozó térddel ment néhány lépést, majd teljesen kimerülve elterült a homokon. A történet jól végződött volna, de ekkor jött a feketeleves, mivel behívatták a tábor igazgatóságára, ahol felelőtlensége miatt leszidták a fekete földig, s kilátásba helyezték az azonnali hazamenetelt. Pechére, éppen az előző nap délutánján történt egy szomorú tragédia, egy temesvári egyetemi hallgató többnapos késéssel érkezett a táborba, elfoglalta a számára kijelölt sátorban a helyét, s azonnal elment fürödni, de többé senki sem látta. Végül az igazgatóság értékelte Misi erőfeszítéseit és fogadkozását, s megbocsátott neki, maradhatott a táborban. Mondanom sem kell, hogy egész további életében óvakodott a hasonló tengeri kalandoktól.
Fazakas Mihály
