2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tehetséges zongoristák és hegedűsök megmérettetése

Február 26-án és 27-én a Megmérettetés Lehetősége Alapítvány a Marosvásárhelyi Művészeti Líceummal közösen másodjára szervezi meg az országos zongora- és hegedűetűd-versenyt I–VIII. osztályos, illetve középiskolás tanulók számára. 

Február 26-án és 27-én a Megmérettetés Lehetősége Alapítvány a Marosvásárhelyi Művészeti Líceummal közösen másodjára szervezi meg az országos zongora- és hegedűetűd-versenyt I–VIII. osztályos, illetve középiskolás tanulók számára. A rendezvénnyel több mint 30 évvel ezelőtti vetélkedőt elevenítenek fel. 
Az első verseny 2015. február 27-én volt, amelyen több mint 100 gyerek vett részt. Ennek a sikere ösztönözte a szervezőket, hogy idén újra megrendezzék a vetélkedőt. A rövid zongorahangversenyek a Művészeti Líceum dísztermében zajlanak, míg a hegedűsök az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban mutatkozhatnak be a zsűrinek és az érdeklődő nézőközönségnek. 
A verseny szabályai szerint a benevezők – mind a zongorán, mind hegedűn – ugyanazt a darabot a függöny mögött játsszák el, majd egy másikat, amelyet tetszés szerint választottak ki, nyilvánosan, a színpadon mutatják be. A főszervezők egyike, Gyarmati Andrea Katalin, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum zongoratanárnője elmondta, az ötlet tavaly született meg, amivel egy több mint 30 évvel ezelőtti hagyományt szeretnének feleleveníteni. Etűdversenyeket rendeztek ugyan a Művészeti Líceumban, de ezeket úgymond belterjesen, az osztályok között tartották. Tavaly óta – a támogatóknak is köszönhetően – a nagyközönség előtt is bemutatkozhatnak a diákok. Az idén eddig 130 tanuló nevezett be a gyorsasági versenyre, többek között Maros, Hargita, Kovászna, Kolozs, Neamţ, Bákó, Hunyad, Brassó, Bihar, Máramaros megyéből, közülük 40-en hegedülnek, a többiek pedig zongoráznak. A tudásukat neves szakemberekből álló zsűri bírálja el. Hangszerenként az első három helyezettet díjazzák, a többiek dicséretet kapnak, ezenkívül mindkét kategóriában egy-egy kiválósági díjat is odaítélnek a legtehetségesebbeknek. 
A verseny nyilvános, a belépés díjtalan. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató