2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az online hirdetések és a virtuális asszisztensek

Az online reklámok mostanra szinte minden felületen megtalálhatók, és számos esetben képesek megkönnyíteni az életünket. Hiszen az online keresési előzményeink alapján olyan termékeket vagy szolgáltatásokat mutatnak, amelyek számunkra érdekesek, relevánsak lehetnek. Például egy térképszolgáltatás esetében hasznos lehet, hogy megjelennek rajta a benzinkutak, autószervizek vagy az éttermek hirdetései, hiszen ez segíthet azoknak, akik úton vannak. Természetesen a reklámok idegesítőek is tudnak lenni, mert félbeszakítanak bennünket. Gondoljunk csak például a YouTube-videók között és közben megjelenő reklámokra vagy a különböző – általában ingyenes – programok esetén felugró reklámablakokra. Ezekben az esetekben a hirdetések negatív hatásaival szembesülünk.

Viszont amikor egy terméket vagy szolgáltatást keresünk, ugyanezek a segítségünkre lehetnek, hiszen egyből megkapjuk a választ, hogy az adott dolog hol van készleten és mennyibe kerül, akár rögtön meg is tudjuk rendelni. Tehát összességében a reklámok, bár sokszor azt gondoljuk, hogy idegesítőek és fölöslegesek, segítenek abban, hogy megtaláljunk egy számunkra kedvező terméket vagy szolgáltatást.

Az online hirdetések egyre célozottabban jutnak el a felhasználókhoz. Például, ha valaki érdeklődik a technikai újdonságok iránt, különféle elektronikai cikkek jelennek meg neki a hirdetésekben, és nem egyebek. Természetesen a hirdetések sem 100%-os pontossággal találják meg a felhasználókat, de egyre jobb az elérés. Ez főként a mesterséges intelligenciának és a fejlődő technológiának köszönhető.

A jövőben nem kizárt, hogy – éppen a mesterséges intelligenciának köszönhetően – megjelennek a just-in-time típusú hirdetések. Azaz pont akkor jelenik meg egy reklám, amikor nagy szükségünk van rá. Marketingszakemberek már nem tartják elképzelhetetlennek, hogy egy-két évtizeden belül az okosóránk érzékelni fogja, hogy leesett a vércukorszintünk, amiből következik, hogy éhesek vagyunk. A következő pillanatban pedig megjelenik egy közeli étterem hirdetése, és esetleg mellette egy 10%-os kedvezmény. Vagy egy kicsit földhözragadtabb példa az, hogy ha leesik a telefonunk, és betörik a képernyője, az első értesítés egy telefonszervizé lesz. Ha most úgy is gondoljuk, hogy a reklámok megzavarnak minket a tevékenységünkben, akkor a just-in-time típusú reklámokkal ez megváltozhat.

Most éppen ennek az irányába történt lépés, hiszen a közeljövőben az Amazon Alexa virtuális asszisztens hirdetésekkel is fog tudni válaszolni a felhasználók kérdéseire. Ezt a funkciót egyelőre csak az Egyesült Államokban vezetik be 2023 közepétől, de a vállalat nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben más országokban is elérhető legyen.

Az Amazon Alexa esetében persze kicsit konfúz érzést vált ki a döntés, hiszen mögötte ott van az Amazon, amely éppen abból él, hogy termékeket ad el. Tehát a hirdetések az Amazon webáruház felé terelik majd a felhasználókat, nem pedig egy szélesebb piac irányába. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy az Amazon webáruházában számos cég termékei megtalálhatók. 

Az új funkció alapján az Amazon Alexa például arra a kérdésre, hogy hogyan lehet eltávolítani a macskaszőrt a szőnyegről, egy termékkel fog válaszolni, nem pedig egy általános tippet mond. Az Amazon ígérete szerint az így elhangzó reklámokat moderálni fogja, és első körben csak azok a szervezetek próbálhatják ki, amelyeket az Amazon meghív. Szélesebb körben csak 2023-tól lesz elérhető ez a hirdetési mód.

Jelenleg az a nagy kérdés, hogy mekkora felháborodást fog kiváltani az új funkció a felhasználók körében, hiszen, bár hasznosak tudnak lenni a reklámok, egészen biztos, hogy nem mindenki örvend ennek az új funkciónak.


Az évtized végére megérkezhet a 6G

Nem is olyan régen jelent meg az 5G technológia, a világ nagy részén még nincs is elterjedve, és az emberek egy része még mindig nem barátkozott meg vele, annak ellenére, hogy számtalan független teszt bebizonyította, hogy veszélytelen. Ezzel szemben szép lassan lehet készülni, mert 2029-ben megérkezhet a 6G.

Minderre onnan lehet következtetni, hogy az LG sikeres ilyen irányú tesztet hajtott végre. A cég 320 méter távolságra tudott jelet továbbítani a 155-175 GHz-es frekvenciatartományban.

Az LG és partnerei egy 20 dBm-es (decibelmilliwattos), többcsatornás erősítőt használtak a jel továbbítására, a tesztben volt egy alacsony teljesítményű zajszűrő erősítő is. Utóbbi arra szolgált, hogy javítsa a jel minőségét. Az LG elmondása szerint az, hogy sikeres volt a teszt, nagy előrelépés a 6G-s városi hálózatok kiépítésében. Véleményük szerint egy lépéssel ismét közelebb kerültek az 1 terabites adatátviteli sebességhez.

A 6G az 5G-hez képest akár 50-szer nagyobb adatsebességet biztosíthat, a jel késleltetése pedig a tizedére csökken. A 6G szabványosítása 2025-ben kezdődhet meg, az évtized utolsó évében pedig bevezethetik a kereskedelembe. Az már más kérdés, hogy az okostelefon-gyártók mikor kezdenek el olyan készülékeket gyártani, amelyek képesek a 6G fogadására.

6G-illusztráció

Forrás: LG


Újdonságok a Facebook-csoportok terén

Mark Zuckerberg, a Meta vezére a közösségi oldalán bejelentette, hogy hamarosan egy új funkciót vezetnek be Community Chats néven. Ennek magyarul minden bizonnyal közösségi csevegések lesz a neve. Az új funkció a Facebook-csoportokhoz fog kapcsolódni.

Az újdonságot egyelőre tesztelik. Ebből kiderül a lényege: a beszélgetésben egy adott csoport tagjai vehetnek részt, a beszélgetés felülete pedig – nem meglepő módon – a Facebook Messenger lesz. A Meta-vezér elmondása szerint nemcsak írott üzenetekben lehet majd kommunikálni, hanem hang- és videóhívásokon keresztül is. A csoportok adminisztrátorainak lehetőségük lesz egy bizonyos témában beszélgetést indítani, így sokkal gyorsabban érkezhetnek a válaszok a tagoktól, mintha azt kommentben kellene megtegyék.

Ezzel együtt a Facebook több olyan eszközt is ad a csoportok kezelőinek, amivel moderálni tudják a csevegést. A vállalat célja, hogy egyfajta élő kapcsolatot alakítson ki a tagok között, és ne legyen rossz a közösségi élmény.

Természetesen csoportos beszélgetéseket eddig is létre lehetett hozni Facebook Messengeren, azonban arra nem volt lehetőség, hogy egy Facebook-csoportot egy az egyben áttegyünk Messengerre is. Tehát külön csoportokat kellett létrehozni a két felületen. Ez az új funkció elháríthatja ezt a nehézséget. Ugyanakkor esély van arra, hogy a Meta teret hódítson a fizikai találkozásokkal szemben, ez pedig már nem olyan jó hír.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató