2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint hétmillió ember telefonján van olyan program, amelynek nem kellene ott lennie

Manapság már mindenre van program az okostelefonokon, és csupán egy kattintásba kerül, hogy letöltsük. Azonban ezeknek egy része nem biztonságos, mert vagy valamilyen vírust tartalmaz, amely lassítja az eszközt vagy ellopja az adatokat. Sokan hiszik azt, hogy a gyárilag telepített alkalmazás üzletekből – Google Play Store, App Store – tölti le a programokat, nem kerülhet bajba. Azonban nem ennyire egyszerű a helyzet.

A mobil működését optimizáló, a rendszer tisztaságáért felelős alkalmazások ugyanis pont az ellenkezőjét teszik annak, mint amit a reklámokban lát a gyanútlan felhasználó. A McAfee kiberbiztonsági vállalat kutatói szerint egyes rendszeroptimizálásra vagy rendszertisztításra kifejlesztett programok éppen az ellenkezőjét teszik a feladatuknak, azaz kéretlen reklámokkal árasztják el a telefonokat, ezáltal pedig lelassítják a működését, és még a tárhelyből is fogyasztanak, természetesen ezt is kéretlenül. 

A Google Play, azaz az android operációs rendszert futtató telefonok áruházának számlálója szerint már 7 millió telepítésen is túl voltak azok a kártékony alkalmazások, amelyek vírust tartalmaztak. Ezek kéretlen reklámokkal árasztották el a telefont, ebből kovácsolva bevételt a fejlesztőknek.

A Bleeping Computer a McAfee vizsgálatára hivatkozva arról számol be, hogy az ilyesfajta kártékony programokat a laikus felhasználók jóformán nem érhetik tetten, hiszen folyamatosan változtatják a nevüket és az ikonjukat. Nem egy olyan esetről tudni, amikor a program ikonja úgy nézett ki, mint a beállításoké vagy a Google Play Store-é.

A kutatók számításai szerint a vírust tartalmazó alkalmazás különböző neveken több mint hétmillió alkalommal volt letöltve a Play Áruházból. Arra is van magyarázat, hogy hogyan tudott így elterjedni. Az okot a Facebooknál kell keresni, hiszen a fejlesztők több hirdetési kampányba fektettek be, ezek szerint nem alaptalanul. A közösségi média révén rengeteg új letöltésre, ezáltal pedig óriási profitra tettek szert.

A McAfee a következő programokról állapította meg, hogy kártékonyak: Junk Cleaner, EasyCleaner, Power Doctor, Super Clean, Full Clean, Fingertip Cleaner, Quick Cleaner, Keep Clean, Windy Clean, Carpet Clean, Cool Clean, Strong Clean és Meteor Clean. Az említett programokat a Google már törölte a Play Áruházból, de azon felhasználók, akik korábban letöltötték, továbbra is az okostelefonjukon tárolhatják őket. Mindenképpen érdemes megszabadulni tőlük, és a jövőben odafigyelni arra, hogy milyen alkalmazást töltünk le a hivatalos áruházakból is, mert nem kizárt, hogy vírusosak. 

Védekezés gyanánt első lépésben érdemes megnézni az adott alkalmazás értékelését, vagy ha egy olyan programról van szó, amelyik túl sokat ígér, méghozzá ingyen, akkor nem árt különböző fórumokon is utánaolvasni, hogy valóban azt nyújtja-e, ami a reklámokban szerepel. Az esetek többségében nem találunk pozitív véleményeket.

Android-vírus, illusztráció

Forrás: hvg.hu


Álomfunkció érkezik a YouTube-ra

A YouTube-ot mint videómegosztó platformot ma már senkinek nem kell bemutatni, hiszen mindenki hallott róla, sőt minden bizonnyal nézett is olyan videót, amely erre a felületre volt feltöltve. Az elmúlt években folyamatosan bővült a lehetőségek tára, egyrészt megjelent a YouTube Premium, ami lehetővé teszi, hogy reklámmentesen is élvezzük a tartalmakat, illetve hogy zenehallgatás közben tudjuk kikapcsolni a kijelzőt. Emellett napról napra több tartalmat érhetünk el a felületen. Természetesen vannak semmitmondó videók is, de az érdekes témákat boncolgató, ismerettágító videók aránya is nőtt az utóbbi években. Így most már ránk, felhasználókra van bízva, hogy mit nézünk meg, és mennyi időt töltünk a felületen.

Nemrég felröppent egy hír, hogy új funkcióval bővül a YouTube, ez pedig nem más, mint a belenagyítás, avagy ismertebb nevén a zoom. Arról van szó, hogy a felhasználó két vagy három ujját ráhelyezi a videóra, és belenagyít. Egyelőre még nem elérhető ez a funkció, amely egyébként a telefonok galériájából is ismerős lehet, hiszen ott is ezzel a pinch-to-zoom lehetőséggel nagyítjuk ki a képeket. Tehát pont úgy fog működni a YouTube-on a közelítés, mint a telefonunkon tárolt képek esetében.

A funkció egyelőre demóként érhető el, és szeptember elsejéig próbálgathatják az érintettek, akik az alkalmazás profilbeállítások részénél találnak erre egy kapcsolót. Az így szerzett felhasználói visszajelzések alapján fog dönteni a YouTube, hogy jelen állapotában vezeti be a megoldást, vagy még csiszol rajta, hogy tökéletes legyen. A videómegosztó platform egyelőre nem közölte, hogy mindenki számára elérhető lesz-e a funkció, vagy csak azoknak, akik előfizettek a Premiumra. Azonban gyanítható, hogy főleg az elején csak azok fogják megkapni a közelítés lehetőségét, akik anyagilag hozzájárulnak a felület működéséhez.


Szűrő, amely három perc alatt megköti a szén-dioxidot

Egyre jobban érzékeljük a globális felmelegedés hatásait, mind többen akarnak tenni azért, hogy megfékezzék a folyamatot. Úgy fest, az emberek kezdenek ráébredni arra, hogy nem jó irányba halad a világ, és hogy gyorsan és hatékonyan kell tenni valamit annak érdekében, hogy megvédjük a Földet.

A globális felmelegedés elleni küzdelem két pillérre épül, az egyik az, hogy lehetőleg ne kerüljön több üvegházhatású gáz a légkörbe, másrészt, hogy a légkörben levő szén-dioxidot valamiképpen kivonják onnan. Az előbbivel kapcsolatban az amerikai Berkley Egyetem mérnökei álltak elő újdonsággal. A szakemberek a melamin nevű aromás szerves vegyületet használták erre a célra. Az Interesting Engineering arról ír, hogy egy olyan sokoldalú és széles spektrumban használható eljárásról van szó, amelyet egyebek mellett az autók kipufogójába is be lehetne építeni. Arról nem is beszélve, hogy az anyag könnyen és olcsón beszerezhető. A tesztek azt mutatják, hogy a füstgázelegyből csaknem három perc alatt sikerült a teljes szén-dioxid-mennyiséget kivonni. Tehát az új, melaminra épülő szerkezet a fémorganikus vegyületeket tartalmazó rendszereknél hatékonyabban és olcsóbban köti meg a szén-dioxidot. Ha ez nem lenne elég, az is egy mellette szóló érv, hogy az előállítása jóval egyszerűbb és környezetkímélőbb.

A Berkley Egyetem mérnöke, Haiyan Mao szerint a munka során szempont volt az olcsóság, illetve az, hogy a szén-dioxidot hatékonyan tudják kiszűrni és tárolni. Arról egyelőre nincs információ, hogy a rendszernek van-e esélye szélesebb körben elterjedni, valamint vannak-e negatív mellékhatásai. Ehhez további tesztekre van szükség, de a jelen állás szerint bizakodásra adhat okot, hogy létezik egy olcsó, hatékony és széles skálán használható rendszer.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató