2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sok szempontból a Google Pixel 9 Pro XL jelenleg a legjobb androidos telefon

A Google egy ismert és elismert márka, ez pedig már önmagában is képes bizalmat ébreszteni a felhasználókban. Annak ellenére, hogy a Google nem feltétlenül ismert a hardvergyártók körében, az augusztusban bemutatott Pixel 9 Pro XL komolyan feladta a leckét a nagy telefongyártóknak. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy az Android mögött a Google áll, tehát ilyen formában tető alá tudták hozni az Apple „tuti receptjét”, vagyis azt, amikor egyazon gyártó fejleszti a szoftvert és hangolja azt a saját hardveréhez. Annyi különbséggel, hogy az almás vállalat saját maga gyártja a processzorokat is, ez a Google esetében nincs így, viszont tény, hogy a saját szoftverüket a saját telefonjukra jobban rá tudják hangolni, ebből kifolyólag pedig nem kell azon csodálkozni, hogy a Pixel 9 Pro XL teljesítménye lenyűgöző.

A készülék egy 6,8 hüvelykes képernyővel rendelkezik, amelynek a frissítési rátája 120 Hz, a csúcsfényereje pedig 3000 nit, viszont ezt csak extrém esetben adja le, alapértelmezett helyzetben, maximumra húzott fényerővel 2000 nitet tud. Persze ezek a legtöbb embernek csak puszta számok, amelyek talán első olvasatra nem jelentenek sokat, de lényegében arról van szó, hogy a Pixel 9 Pro XL képernyőjének a fényereje az egyik legerősebb a jelenleg kapható okostelefonok piacán, illetve ez az erősség bőven elég arra, hogy verőfényes napsütésben is tökéltesen lehessen látni azt, ami megjelenik rajta. A DxOMark tesztjei alapján jelenleg ennek a telefonnak a legjobb a képernyője a teljes mobilpiacon, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a nem olyan régen bemutatott iPhone 16 Pro és Pro Max képernyőjét még nem tesztelték.

Hozzá kell tenni, hogy a Pixel 9 Pro XL-nek van egy kisebb testvére is, a sima Pixel 9 Pro, amiben egy 6,3 hüvelykes képernyő kapott helyet, ami ugyancsak minőségi, mint a nagytestvérén, továbbá a két készülék arányaiban a paraméterek tekintetében – hardver, akkumulátor stb. – lényegében megegyezik. Így a vásárló csak azt kell eldöntse, hogy melyik méret felel meg neki jobban, melyiket tudja kényelmesebben használni. Ennek eldöntésére ajánlott lehet ellátogatni egy olyan üzletbe, ahol mindkét eszköz ki van állítva, így kézbe lehet őket venni, és annak alapján meghozni a döntést.

De nézzük meg a hardvert! A telefonokban egy 4 nanométer csíkszélességű nyolcmagos Tensor G4 chip található, a biztonsági funkciókért pedig egy Titan M2 társprocesszor felel. Mindkét készülékben 16 GB RAM található. Tárhely szempontjából az alapváltozat esetében 128 GB-tal lehet gazdálkodni. A sima Pro verzió legnagyobb tárhelyes változatában 512 GB-nyi hely van, míg a Pro XL esetében már 1 TB. Meglepő, hogy az erőforrásait és az árazást tekintve is professzionális telefon esetében még létezik a 128 GB, ezt ebben a szegmensben azért már illene elfelejteni, de lehet, a Google-nél úgy gondolták, hogy van olyan felhasználó, akinek ez is elég lesz. Ezzel együtt is a két eszköz a tesztek tanúsága alapján úgy viselkedik, mint amit elvárnánk egy komoly telefontól, lényegében a legerőforrás-igényesebb játékok és programok is gond nélkül futnak rajta.

Kamera tekintetében sem lehet panaszkodni a Pixel 9 Pro XL-re. A telefon hátoldalán egy 50 megapixeles széles, egy 48 megapixeles ultraszéles és szintén egy 48 megapixeles teleobjektív kapott helyet. Továbbá adott a makró mód is, valamint az optikai zoom tízszeres nagyítást tesz lehetővé, illetve az optikai és elektronikus képstabilizálás széles látószögű és teleobjektív módban is elérhető. Az előlapon pedig ott találjuk a 42 megapixeles szelfikamerát. Az eszköz képalkotási képességeit jól mutatja az is, hogy a már említett DXoMark 158 ponttal jutalmazta, ami a világranglista második helyére elegendő (egyelőre az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max kameratesztjei sem készültek el). Vagyis a Google Pixel 9 Pro XL-t egyedül a Huawei Pura 70 Ultra tudja legyőzni a kamerák szempontjából, a Huawei csúcstelefonja 163 pontot kapott. Azonban hiába jó a kamerája, ha nincs rajta Google-támogatás, ellentétben a Pixel 9 Pro XL-lel. Ez utóbbi kameráját a HVG is tesztelte, az oldalukon megtekinthető számos fénykép, ami a telefonnal készült, ezeket látva pedig kijelenthető: valóban meggyőző kamerás képességei vannak az eszköznek. Természetesen a nagyon jó képekhez az is hozzájárul, hogy a telefon szoftvere a mesterséges intelligenciának köszönhetően még azért tud rajtuk javítani.

És ha már a mesterséges intelligenciáról van szó, akkor erről is kell beszélni, merthogy nem meglepő módon ez is helyet kapott a telefonban. Úgy fest, hogy minden gyártó erre gyúr mostanában, ez az, amitől azt remélik, hogy minél több felhasználót meg tudnak fogni, vásárlásra tudnak ösztönözni. A Google Pixel 9 Pro XL esetében a kamerába épített MI-n túl meg kell említeni azt is, hogy nagyon jól működik a mesterséges intelligencián alapuló képgeneráló is, a Pixel Stúdió. Továbbá ott van még a Pixel Screenshots nevű megoldás is, ami arra szolgál, hogy a sokak által képernyőképként elmentett linkek, jegyzetek egy jól rendezhető és kereshető kollekcióba legyenek gyűjtve, számolt be a HVG. Ezeken túl ott van még a Call Notes funkció, ami egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető, és lényegében képes lejegyzetelni egy telefonbeszélgetést. Ezzel a funkcióval kapcsolatban van egy rossz hírünk: Európában aligha lesz elérhető a GDPR-szabályozás miatt. Végül, de nem utolsósorban, ott van a Gemini Live, ami lényegében ugyanazt tudja, mint a ChatGPT, tehát majdnem bármit lehet tőle kérdezni, és a támogatott nyelveken elég jó válaszokat ad. (Sajnos a magyar nem szerepel a támogatott nyelvek listáján.) Ehhez tartozik a Gemini Advanced, ami a Google saját fejlesztésű alkalmazásaiban segíti a felhasználók munkáját, például nagyon ügyesen kezeli az e-maileket, a szöveges dokumentumokat és a táblázatokat. Azonban a Gemini Advanced csak előfizetés alapján működik, ennek a havi díja 110 lej. Viszont azon személyek, akik október 31-ig vásárolnak Pixel 9 szériás telefont, egy évig ingyenes Gemini Advanced felhasználást is kapnak.

Ami pedig az akkumulátort illeti, a sima Pixel 9 Próba egy 4700 mAh-s akkumulátor került, míg a nagytestvérbe egy 5060 mAh-s. Előbbi legfeljebb 27 wattal, utóbbi maximum 37 wattal tölthető vezetékesen, vezeték nélkül pedig 21 és 23 wattot képesek felvenni. Az üzemidő kapcsán ezen készülékek is belesimulnak az átlagba, azaz egynapos üzemidőre lehet számítani, takarékoskodás mellett pedig talán másfél napra, de többre semmiképpen sem. Ami pedig a töltési sebességet illeti, nos, az nem valami acélos, ebben az ársávban már egy gyorsabb töltést el lehetne várni.

Összességében a Google idén nagyon is megmutatta, hogy hogyan kell igazán jó androidos telefont gyártani, amelynek láttán nem alaptalanul fogják felkötni azt a bizonyos nadrágszíjat a konkurenciánál. Azon túlmenően, hogy egyes mesterséges intelligencia funkciók nem támogatják a magyar nyelvet, illetve, hogy nem valami gyors a töltés, más negatívumot nem lehet mondani ezekről a telefonokról. Tehát el kell ismerni, hogy valóban nagyon jó készülékeket dobott piacra a Google.

Talán mégis van még egy probléma a telefonokkal: az árcédulájuk. A sima Pixel 9 Pro indulóára Romániában 5500 lej, míg az XL 5950 lejről indul.

A telefonból készül egy hajlítható változat is, ami a közeljövőben szinten megjelenik majd a kereskedésekben, így annak, aki egy flexibilis telefonra vágyik, de szüksége van a fent felsorolt tulajdonságokra, még érdemes egy kicsit várnia.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató