Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Idősotthont hozott létre Segesváron az Erdélyi Református Egyházkerület, működtetését a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetére bízták. Az egyház által erre a célra megvásárolt és felújított épület a város központi részében található, és a terv szerint tavasszal fogadnák az első bentlakókat.
Hálaadó istentisztelettel egybekötve, egyházi és világi méltóságok jelenlétében avatták fel a héten a segesvári Filadelfia idősotthont, amit az Erdélyi Református Egyházkerület hozott létre magyar állami támogatással. Az ünnepi eseményen részt vett ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is, akinek ez volt az utolsó szolgálata az Erdélyi Református Egyházkerületben, mielőtt szombaton sor kerülne a kibúcsúztató istentiszteletére. Az egyházi méltóságok mellett Magyarország kormányának a képviseletében Brendus Réka főosztályvezető, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a képviselői, valamint Maros megyei parlamenti képviselők is jelen voltak az avatóünnepségen.
Sütő Alpár, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetének ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, az eredeti elképzelés az volt, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület a segesvári református egyházközséggel együtt fogja működtetni az idősotthont a Segesváron megvásárolt épületben. Azonban úgy gondolták, jó lenne, ha bekapcsolódna ebbe egy tapasztalattal rendelkező szociális szolgáltató, így született meg a döntés, hogy az otthon működtetését a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetére bízzák, amely közel két évtizede végez otthoni idős- és beteggondozást Maros megyében, munkatársai több mint hetven településen mintegy hétszáz rászorulót látnak el.
Az ügyvezető igazgató hozzátette: az Erdélyi Református Egyházkerület néhány évvel ezelőtt vásárolta meg a segesvári ingatlant, és idén januárban kezdődött el a tervezés, az építkezési engedélyek beszerzése, valamint a kivitelezési folyamat. Mára elkészült az épület, megtörtént az átadás, egy következő lépésben pedig januárban elindítják a folyamatot a működési engedélyek beszerzésére, illetve ezzel párhuzamosan elkezdik majd a személyzet toborozását is. 17 fős személyzetre lenne szükség, ápolókra, egészségügyi asszisztensekre, szociális munkásra, de emellett kinetoterapeuta, orvos és dietetikus is a rendelkezésre áll majd annak érdekében, hogy minél szélesebb körű ellátásban legyen részük az időseknek. Amennyiben minden a terv szerint halad, tavasszal már tudnák fogadni az első bentlakókat.
A Segesvár központi részében lévő háromszintes idősotthon összesen 45 idős befogadására alkalmas, 22 szobában tudják majd elszállásolni a bentlakókat. A szobák többsége kétágyas, de két egyágyas és két háromágyas is van az otthonban, mindenikhez saját mosdó tartozik – tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól.