2025. március 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A látogatók többsége más megyéből érkezett

* Fotó: Nagy Tibor


Ahogy beköszönt a jó idő, a napsütés, egyre többen iktatnak be a hétvégi programba egy állatkerti látogatást. Tavaly közel 350 000-en keresték fel a marosvásárhelyi állatkertet, a látogatók 85 százaléka más megyéből érkezett. A létesítmény készül a nyári idényre, amikor hétvégenként több ezren is megfordulnak az ország legnagyobb területű állatkertjében. Jó hír a látogatók számára, hogy egy ideje működnek a bejáratnál elhelyezett jegyautomaták, ahol jegyet válthatnak azok, akik nem szeretnének a pénztárnál sorban állni.

Két jegyautomatát helyeztek ki a marosvásárhelyi állatkert bejáratához, hogy csökkentsék a várakozási időt a jegypénztárnál, hiszen főként a nyári idényben, hétvégenként gyakori, hogy hosszú sorok alakulnak ki. Az automatáknál kizárólag kártyás fizetésre van lehetőség, és felnőtt, illetve gyermekjegyek vásárlására használhatók. A különféle kedvezményes jegyek – például a nyugdíjasoknak – vagy a nagycsaládosoknak szóló-, amelyek esetében igazolni kell a jogosultságot, továbbra is az állatkert pénztáránál vásárolhatók meg. A jegyautomaták mellé háromnyelvű (román, magyar és angol) tájékoztató táblákat helyeztek el, ahol érthetően, lépésről-lépésre fel van vázolva, mit kell tenni, ha valaki ott szeretne jegyet váltani.

Ugyanakkor az állatkert területén végre négy, ízléses kinézetű büfé is üzemel, ahol fagyit, ropit, innivalót lehet vásárolni. Egy konténerben kialakítottak egy baba-mama szobát is, ahol az édesanyák nyugodt, civilizált körülmények között tisztába tudják tenni a kisbabáikat. Emellett egy másik konténerben elsősegélynyújtó hely is működik – tudtuk meg Szánthó János (fotó) igazgatótól.

Szánthó János


Rengeteg a javítanivaló, ami nem látványos, de szükséges

Érdeklődésünkre, hogy terveznek-e az idén látványosabb beruházásokat, az intézményvezető elmondta, sajnos továbbra is elsősorban a kisebb-nagyobb javításokkal vannak elfoglalva, hiszen nagyon hosszú ideig el volt hanyagolva az állatkert, nem történtek meg azok a karbantartási munkálatok, amelyekre szükség lett volna, így a hiányosságokat apránként, lehetőségeikhez mérten igyekeznek pótolni. Idén is számos javítást kell eszközölni, hiszen bizonyos házakban az áramhálózat 70-es évekbeli, a régi biztosítótáblákat muszáj kicserélni, hiszen tűzveszélyesek, meghibásodásokat okoznak. Több épületben is javítási munkálatokra van szükség, például az oroszlánház belsejében, ahol tönkre van menve a több évtizeddel ezelőtt készült mozaikfelület, a zöldháznál – ami elég új épület, de szintén számos javítanivaló van, illetve a majomháznál is sok még a teendő, annak ellenére, hogy ott a tavaly rendbe tették a fűtésrendszert, és felújították a mosdókat, de az épület maga is rég megérett már a megújulásra. Az idei év egyik prioritásának számít, hogy az állatok biztonsága érdekében villanypásztorokat szereljenek, hiszen több ízben is előfordult, hogy az erdőből beosont a medve.

Ugyancsak mielőbb biztonságosabbá szeretnék tenni az elkülönítőket, hogy megfelelően el tudják különíteni az állatokat addig, amíg a gondozók például takarítják a kifutót. Tavaly a bölénynél megoldották ezt a problémát, de mindenütt szükség lenne biztonsági rendszerekre, fontos lenne például az elefántházban, hogy távirányítóval tudják nyitni az ajtókat a gondozók, hiszen annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi állatkertben lévő két elefánt nagyon barátságos, már a méretéből és súlyából adódóan is fennállhat a balesetveszély.


Szieszta a tavaszi napsütésben


 Különleges élmény a látogatók számára, ha testközelben vannak az állatok

A látogatók körében rendkívül népszerűek azok a kifutók, ahol nem egy kerítés választja el őket az állatoktól, hanem végigsétálhatnak közöttük. Ilyen a gyűrűsfarkú makik sétánya, ahol közvetlenül a látogatók között ugrándoznak a jópofa kis teremtések. De ugyanezt lehetővé tették a kenguruk kifutójánál, valamint a kisgyerekes családok előszeretettel sétálnak végig a kecskék között is, ahol meg is lehet simogatni az állatokat. Újabban pedig a szurikáták számára is kialakítottak egy kinti kifutót, így egész közelről lehet megcsodálni őket. Szánthó János megjegyezte, hogy újabb kifutókat is terveznek megnyitni a látogatók előtt, mivel úgy érzik, ezáltal másfajta élményt nyújtanak számukra, mint más állatkertek. Hamarosan a madárházban a látogatók feje fölött fognak röpködni a színes madarak, illetve tervezik, hogy a vízidisznók kifutóján is végigsétálhatnak majd az állatkertet felkereső családok. Természetesen felügyelet mellett, hiszen a nyitott kifutók felügyeletet igényelnek.

Az igazgató hangsúlyozta, bármennyire is szeretnék a látogatók megsimogatni például a jópofa gyűrűsfarkú makikat, meg kell érteniük, hogy a kezdeményezés mindig az állat részéről kell jöjjön, meg kell várni, amíg az állat úgy érzi, bizalommal odajöhet. Ha mi közeledünk, az megijesztheti, és nem tudni, hogyan reagálhat.

A marosvásárhelyi állatkertben az állatállomány az utóbbi időben is gyarapodott, nemrég világra jött egy kis zebu, valamint a román tarka, illetve a dexter tehénnek is borja született, a kameruni kecskének szintén. A napokban világra jött egy kis gyűrűsfarkú maki és nemrég egy tarajos sül is. Az idén is érkeznek majd új állatok más állatkertekből, azonban erről részleteket előre nem szeretnének elárulni.


Működnek a belépőjegyváltó-automaták
 (Fotó: Nagy Tibor)


Szafarikempinget terveznek

A tervek kapcsán az igazgató elmondta, az elefántház szomszédságában egy szafarikempinget szeretnének kialakítani, ami, ha elkészül, egyedülálló lesz az országban. Átvettek az önkormányzattól 12 faházat, amelyek eddig a Víkend-telepnél voltak, illetve egy új kifutót terveznek, ahová átengedik majd a zebrákat, az antilopokat és a zsiráfokat, így akik ott fognak kempingezni – természetesen a jól elkerített kempinghelyen –, azoknak igazi szavannai hangulatban lesz majd részük. Már javítják a hídat a vízidisznók kifutója mellett, ami az elefántház környékéhez vezetett, így, igaz, hogy nem az idén, de teljesen megújul majd ez a része az állatkertnek.

Mint ismeretes, az állatkert felé vezető sétányon lévő bódék kapcsán az volt az elképzelés, hogy felszámolják ezeket és egy új helyszínen, a játszótér és az állatkert közötti részen alakítanának ki egy felületet, ahol civilizált körülmények között tudna működni néhány közélelmezési egység. Az új helyszínen azonban meg kell oldani a szükséges infrastruktúra kialakítását, hogy biztosítva legyen az áram- és vízellátás. Ha ez megtörténik, akkor lehet majd elkezdeni a versenytárgyalást a helyek bérbeadására. 12 árusnak lenne hely az új helyszínen – tudtuk meg.

A gyerekek körében népszerű kisvonat az idei nyári idényben sem fog üzemelni, mivel a nyomvonalán a sínek tönkre van menve, nem biztonságos. Ugyanakkor a jelenlegi szabványok értelmében a síneket kerítéssel el kellene választani a sétánytól, ahol az emberek közlekednek, ugyanis fennáll a balesetveszély.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató