2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Molière Tartuffe című színművét Keresztes Attila rendezésében a 2014/2015-ös évadban mutatta be a Tompa Miklós Társulat.


Molière Tartuffe című színművét Keresztes Attila rendezésében a 2014/2015-ös évadban mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A harmadik évada sikeresen műsoron tartott előadásban a címszerepet Bokor Barna és László Csaba váltakozva játsszák (amelyikük éppen nem Tartuffe-öt alakítja, az Lőrincet, a szolgáját játssza). Hozzájuk csatlakozik Bíró József, Biluska Annamária, Varga Andrea, Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Csíki Szabolcs, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Varga Balázs és Korpos András. Díszlet: Fodor Viola, jelmez: Bianca Imelda Jeremias, zene: Boros Csaba, rendezőasszisztens: Keresztes Franciska. 
Az előadást a Nagyterem színpadán kialakított stúdiótérben játsszák, ami sajátságos intimitást kínál az előadóknak és a nézőknek egyaránt.
A Fidelio.hu oldalon megjelent kritikában Papp Tímea így ír a produkcióról: „Szépen komponáltak a képek ebben a szűk, kis mélységű fekete dobozban, gyönyörűek benne a sötétek, szinte thrillerszerűen égnek a gyertyák és világítják meg a hamuszín arcokat. Még némi – stílszerűen fekete – humor is felsejlik (benne)”.
A hangsúlyozott érdeklődésre való tekintettel a Tartuffe előadás március 24-én, pénteken 19 órától rendkívüli műsorra tűzésben tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében. 
Jegyek válthatók a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251) és a színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9-15 óra között, valamint előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865), továbbá online, a www.biletmaster.ro honlapon. (pr-titkárság)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató