Színes kártyákat rakosgató, pingvinfigurákkal „lépegető” kisdiákok, asztali minibirodalmakat építő tizenévesek, folyamatosan hosszú sorokban érkező iskolai osztályok és egy hatalmas kockatorony – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban harmadik alkalommal megszervezett országos társasjátékvásár nyitás utáni pillanatképei.
Színes kártyákat rakosgató, pingvinfigurákkal „lépegető” kisdiákok, asztali minibirodalmakat építő tizenévesek, folyamatosan hosszú sorokban érkező iskolai osztályok és egy hatalmas kockatorony – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban harmadik alkalommal megszervezett országos társasjátékvásár nyitás utáni pillanatképei. A péntektől vasárnapig tartó vásár részleteiről az első nap délelőttjén Mihai Ungureanu főszervezőt kérdeztük.
– Akárcsak tavaly, ezúttal is mintegy 15 játékgyártó és -forgalmazó hozta el kínálatát Marosvásárhelyre. Az ország minden részéről, többek között Jászvásárról, Bukarestből, Kolozsvárról, Temesvárról jöttek cégek. Ezúttal is számos versenyre kerítünk sort, a kendamabajnokság azonban, amelyre a Facebookon már több mint 200-an iratkoztak be, újdonságnak számít. Ami a látnivalókat illeti, véleményem szerint a legérdekesebb a Dizájnerzóna, ahol játékprototípusokat lehet kipróbálni. Két hete tartották Németországban a nagy játékvásárt, az ott bemutatottak közül is megtalálható itt több termék. Ugyanakkor természetesen hazai gyártók játékai is szerepelnek a kínálatban – mondta a főszervező, aki szerint a társasjátékok felnőtteknél is érzékelhető népszerűsége annak köszönhető, hogy újra összehozzák, egy asztalhoz ültetik az embereket.
A kendama országa
A színház bejáratához legközelebb eső asztalok egyikén kendamák, fidget spinnerek (ujjpörgettyűk), zsonglőrködéshez használatos eszközök és kirakós játékok sorakoztak. A termékeket egy nagyváradi cég forgalmazza, amelynek kínálatában saját gyártású játékok is szerepelnek.
– Az ördögbotokat mi készítjük, tulajdonképpen az egész vállalkozás így indult el – tudtuk meg Kiss Balázstól, aki tűzzsonglőrködéssel is foglalkozik. – Első alkalommal veszünk részt az itteni vásáron, főként ügyességi és kreatív játékokat hoztunk. Az árak 5 és 250 lej között mozognak, az ördögbot 109 lejbe kerül, a kendamák között 200 lej fölötti is van, de az otthoni készletünkben 900 lejes kendama is található. Ezek titánból készült, profiknak való, egyedi gyártmányok – tette hozzá a fiatalember, majd azt is megjegyezte, hogy a japán eredetű golyós fajáték három éve terjedt el Romániában, és akkora népszerűségre tett szert, mint sehol a világon.
Toronyépítők szabadsága
Valics Lehel, a marosvásárhelyi Le&Le Games Club társtulajdonosa szintén gazdag választékkal érkezett a vásárra, kipróbálásra gombfocit hozott. A színházi előcsarnok emeleti szintjén felállított standján 60 és 150 lej között kapható logikai, stratégiai és egyéb játékok sorakoztak.
– A Jenga nevű építőjáték, illetve a Jungle Speed is igen népszerű mostanában. Ezek könnyen megtanulható játékok – mondta a cég társtulajdonosa, akitől azt is megtudtuk, hogy a 10–16 év közötti korosztály érdeklődik leginkább a társasjátékaik iránt.
Szintén az emeleten, a játékprototípusoknak szánt helyen találtuk a fakockákból épült tornyot, amely egy brassói cég terméke.
– Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan reagálnak a gyermekek egy fényhatások nélküli, nem gombnyomásra működő játékra, amely természetes anyagból készült, még kiszínezve sincs, és amely igazán teret ad a kreativitásnak, ugyanis nincsenek szabályai – foglalta össze Horia Ţigănuş találmányának lényegét a céget képviselő Oana Ţigănuş, miközben jó pár gyermek vette körül a tornyot, és igyekezett azt még magasabbra építeni.
„Mindenki első lenne”
A társasjátékozó gyermekek között vidékről érkezett kisdiákokat is találtunk. Nagy Andrea tanítónő a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskolából hozta el harmadikos osztályát a vásárra.
– Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb gyermek nem szokott otthon társasjátékozni. Ezért nehezen szokják meg a szabályokat, mindenki első akar lenni, igazán nem könnyű a játékvezetőjüknek lenni. Azért is hoztam el őket erre a rendezvényre, hogy minél több játékot megismerjenek, kedvet kapjanak a társasozásra, és ezáltal szocializációs készségeik is fejlődjenek – tette hozzá a pedagógus.
A kisdiákok éppen a Solo nevű kártyajátékkal múlatták az időt, amikor megkérdeztük tőlük, melyikük szokott otthon társasjátékozni. Egy kisfiú és három kislány jelentkezett. Elsőként Bálint mondta el, hogy a szüleivel és a testvéreivel Monopolyt játszik hétvégente.
– Azt szeretem benne, hogy lehet vásárolni, „üzletelni” – árulta el a fiúcska.
Anita nem tudta annak a „társasnak” a nevét, amelyet a barátnőjével gyakran elővesznek, de azt elmondta, hogy lehet benne dobni és lépegetni. Tímeáéknál egy hónapban egyszer az egész család leül játszani. Kártyákat kell húzni, kérdésekre válaszolni, és ha jó a válasz, dobni és lépni is lehet – foglalta össze a játék lényegét a kislány. Rékáék nemrég vettek egy Monopolyt. Mivel a játékhoz román nyelvű útmutató járt, kissé nehezükre esik minden szabályt megfejteni, de azért majdnem minden este monopolyznak egyet a testvérével.
A nemzeti színház előcsarnokában az említetteken kívül még számos játék található, többet közülük ki is lehet próbálni. A vásár szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor nyit, szombaton este 8, a zárónapon délután 5 óráig látogatható.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató