Tanítvány és tanár lélekrezdülései

Tasnády Ádám és Makkai Gyöngyvér közös könyvbemutatója

„Én voltam a fiú, aki pórázon sétáltatta a bánatát” – árulja el egykori egyetemista önmagáról Tasnády Ádám, lapunk külső munkatársa Nagy dolgok kis betűvel című könyvében, amelyet a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár második estéjén, november 15-én, pénteken mutattak be a fiatal szerző zenetanárnője, Makkai Gyöngyvér zeneszerző Mindennapjaim kromatikája című kétkötetes versgyűjteményével együtt a színház protokolltermében.

A telt házasnál is nagyobb hallgatóság előtt zajló rendezvény első perceiben a könyveket megjelentető Garabontzia Kiadó igazgatója, Kleindl László kiemelte, hogy ritka esemény egy könyvkiadó életében, amikor egyszerre viheti közönség elé két kiváló alkotó nyomdafriss műveit, majd át is adta a szót a beszélgetést vezető Csepán Ida Júliának, Tasnády Ádám rádiós munkatársának. 

– Ádám a meglepetések embere. Amikor először érkezett meg hozzánk a Marosvásárhelyi Rádióhoz, egy nagyon energikus, pörgős emberkét láttunk, aki mindenre elszánt volt, főleg az új dolgok iránt, amikor pedig az első héten bejött velem adásba, megkérdezte, hogy nézheti-e meghúzódva, milyen a műsor. Egy-két perc múlva észrevettem, hogy annyira otthonosan mozog a mikrofon közelében, mintha világéletében ott lett volna – idézte fel a műsorvezetőtárs az első közös munkanapot, majd arról mesélt, amikor az új kolléga teljesen váratlanul átküldte neki egy versét, és kikérte róla a véleményét. Egy újabb meglepetés az volt, amikor kiderült, hogy Ádám „sunyiban” könyvet ír.

„Legyen ez egy éles tőr…” 

– Mit forraltál magadban, és mikor kezdődött ez az egész? – tette fel az első kérdést az est moderátora.

– Évekkel ezelőtt volt egy könyvem, amit még a kolozsvári egyetemi évek alatt kezdtem írni, de miután elvégeztem az egyetemet, úgy éreztem, hogy ennek a kötetnek nincs semmi hitelessége, nem tudok benne őszinte lenni, voltaképpen nem azt írtam le, amit valójában gondolok, és így kitöröltem a megírt 400 oldalt. Az volt a könyv címe, hogy Egy sutyi naplója. Az évfolyamtársaim adták nekem a „sutyi” nevet, mert valamit mindig kerestem, vagy a telefonomat vagy a cipőmet vagy a zoknimat. A hároméves alapképzés elvégzése után a szemétbe dobtam a könyvet, de persze maradtak belőle innen-onnan jegyzetek, volt néhány dolog, amiről úgy gondoltam, hogy azért megállja a helyét, és ha kibővítem vagy elveszek belőle valamit, talán egyszer kiadásra kerülhet. A könyvem tulajdonképpen ezeket a részleteket tartalmazza, természetesen különféle kötőszövegekkel – körvonalazta az előzményeket a szerző, majd azt is elárulta, hogy a kötetben szereplő négy-öt, idén nyáron írt versét tanárnője, Makkai Gyöngyvér lírai alkotásait olvasva vette újra elő. 

Tasnády Ádám könyvében szélesre tárja az olvasó előtt a belső világába vezető kaput.

– Úgy éreztem, hogy akkor érdemes kiadnom ezt a kötetet, ha vállalom benne a gondolataimat – szögezte le. – Ha valaki jobban meg akar ismerni, érdekli az én volt színészi életem, vagy az, ahogy most töltöm a mindennapjaimat, akkor ez az a könyv, amelyben ezt teljesen őszintén felvállalom. Természetesen vannak benne különféle burkolt információk, jó kis pletykák, és biztos, hogy lesz az olvasók között, aki magára ismer. Kicsit az is benne van, hogy hadd legyen ez a könyv egy éles tőr, amit a kiadó a szavaimból, gondolataimból formál, mert azt hiszem, hogy vannak olyan történések, például a színészképzőből visszamaradva, amelyekkel még dolgom van. Vannak bizonyos megaláztatások, bizonyos mondatok, amelyek a mai napig bennem élnek, de természetesen ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok. A Marosvásárhelyi Rádiónál töltött két év kárpótolt minden olyan mondatért, információért, ami hamis volt az életemben. Olyan emberekkel dolgozom, akik inspirálnak, motiválnak, akiktől tanulni tudok – mondta a szerző, majd a kötetben megtalálható könyvajánlók kapcsán két tanára, Buta Árpád és Makkai Gyöngyvér, valamint egy rádiós kollega, Szentpétery Emese nevét említette. 

A honvágy tanítása önmagáról

A bemutatón az is kiderült, hogy Tasnády Ádám szabad kezet ad az olvasónak a mű értékelésében.

– Össze lehet tépni, el lehet dobni, le lehet köpni, azt csinál vele az ember, amit akar. Egy emberrel azonban ezt már nem lehet megtenni, és valahol az is benne van a könyvben, hogy tudjunk emberként nézni egymásra, mert úgy érzem, hogy ebben a világban egyre inkább kihal az egymás iránti tisztelet.

Csepán Ida az időnként regényként, máskor Facebook-bejegyzésként vagy híradóanyagként befogadható mű műfaji sokszínűségére is kitért, majd arról kérdezte kollegáját, hogy mennyire tudott eltávolodni a lelki bántalmaktól azok „kiírásával”.

– Soha nem fogom tudni ezeket félretenni, és voltaképpen nem is akarom, mert mindez nekem egy hatalmas lecke volt – mondta Tasnády Ádám, aki a kolozsvári színészképzőbe készülve azt képzelte, hogy az egyetem elvégzése után borítékolva lesz a siker, vörös szőnyeg várja a kombinátnál, amin egyenesen a Nemzeti Színházba sétál be. A forgatókönyv persze másként alakult, azt viszont az idegenben töltött három év alatt megtanulta, hogy a honvágy betegség. Ez a felismerés döbbentette rá arra, hogy neki az itthoni környezetben van helye és dolga, azok között az emberek között kell kiteljesednie, akik olyanok, mint ő. Az otthontól való elszakadás pillanatát és az idegen létformában való vergődést éri tetten az a szövegrészlet, amelyet Kinda Szilárd színművész olvasott fel az együttléten, majd újra a szerzőé volt a szó. Tasnády Ádám kifejtette, hogy nemcsak a műve, hanem ő maga is „nyitott könyv” az érdeklődők előtt, és ha az olvasói találnak két olyan mondatot a kötetében, amiről úgy érzik, hogy nekik szól, akkor elérte a célját. 

A lelken átsétáló pillanatok parancsa 

A továbbiakban Makkai Gyöngyvér Mindennapok kromatikája című kétkötetes lírai gyűjteményét ismerhették meg a jelenlevők. Ekkor derült ki, hogy Tasnády Ádámnak ezen művek publikálásához is köze van, ugyanis ő biztatta tanárnőjét a megjelentetésükre. 

Makkai Gyöngyvér már hetedikes korában barátkozott a múzsával. Akkori alkotásaihoz főleg az állatvilágból kapta az inspirációt, érzelmei kifejezésére valamivel később, nyolcadik osztályban érzett késztetést, amikor a Bolyaiból a Művészeti Líceumba kerülve nagyon magányosnak érezte magát. 2009-ben jelent meg az első verseskötete Keresztutak és dimenziók címmel, de ez a mű nem került a nyilvánosság elé. A mostani két kötetében sorakozó versek bizonyos pillanatokat rögzítenek, amelyek „átmentek” a költő lelkén – tudtuk meg a szerzőtől, aki azt is elárulta, hogy az Atonális adventi dal című verse indította be a sorozatot. Ez volt az az alkotás, amit – saját magát is meglepve – először megosztott a közösségi oldalán. Verseit, bár néha meg-megtorpan, belső késztetésre írja – tette hozzá Makkai Gyöngyvér, akinek több esztendő termését átfogó két kötetében az év minden napjára jutnak lírai alkotások, mégpedig azok, amelyek éppen a jelzett napon születtek. 

A tematika sokszínűsége mellett felfedezhető a kötetekben egy vezérfonal: a Teremtővel való viszony – vetette fel Csepán Ida, majd arról kérdezte a költőt, hogy mi az, ami megihleti. Makkai Gyöngyvér elárulta, hogy a legtöbb alkotása kutyasétáltatás közben fogan meg benne, van, amikor a címet „hallja meg”, máskor a szöveget – amihez aztán címet keres –, és hazaérve igyekszik azonnal lejegyezni. A kötetből Kinda Szilárd színművész nyújtott ízelítőt. Az egybegyűltek az Atonális adventi dalt is hallhatták, amelynek néhány sora pár nappal az ünnepvárás első vasárnapja előtt, úgy érzem, idekívánkozik: „…láthatatlan keresztfát állít a képzelet / S ki türelmetlen, ráaggatja örömét-bánatát / Még mielőtt megszületne itt lent, / A Földön a Messiás:/– Benned, benne, bennünk”.