Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Hetedik alkalommal rendezték meg szeptember 5–7. között Székelyudvarhelyen az immár hagyományos táncháztalálkozót. Az esemény jelentőségét Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke foglalja össze.
„A táncháztalálkozó jelentős múltra tekint vissza, hiszen a világ első táncháztalálkozóját 1978-ban Székelyudvarhelyen rendezték. Ezt két másik találkozó követte, a Ceauşescu-korszakban viszont a negyediket már betiltották. Az Erdélyi Hagyományok Háza megalakításakor különös figyelmet fordítottunk e nemes tradíció folytatására, s ez volt az első nagy rendezvény, amit újraindítottunk.
Az idei táncháztalálkozó immáron a hetedik volt a sorban, a résztvevők véleménye alapján e jeles esemény minden évben jobb és jobb, s beépül az erdélyi kulturális életbe. A siker egyik alapja, hogy Székelyudvarhely is teljesen magáénak érzi a rendezvényt. A Küküllő menti város ideális helyszín, a városi park és a művelődési ház környéke alkalmas arra, hogy sok kicsi közösség szétszórtan tudjon mulatni s bemutatni a saját kultúráját. Ezzel az ars poeticával a ’78-as lelkületet visszük tovább és osztjuk meg az ideérkezőkkel. Nem kívánunk a legnagyobbak lenni, de természetesen a szélesebb tömegeket vonzó helyszín, a városi sportcsarnok is híven szolgálja a találkozó sikerét. Idén a létesítményben a Ritka magyar című produkciót Kallós Zoltán emlékére állítottuk össze, és nagy sikerrel mutattuk be.
Úgy gondolom, ebben a szegmensben nem kell mindig újat produkálni, nem a fejlődést, hanem a kiteljesedést tartom mérvadónak. Az összekötő kapocs a kisközösségek találkozása, a több ezer ember jelenléte Romániából és az egész Kárpát-medencéből. Újdonságnak számított a kézművesek hangsúlyozottabb jelenléte a fesztiválon. Ez nemcsak az árusítást jelentette, hanem a mesterségbemutatók olyan régi szakmákra fókuszáltak, mint például a kovácsmesterség. A gyerekfoglalkoztatások is üde színfoltjai voltak az eseménynek, s a legkisebbek éltek is a páratlan lehetőséggel.
A kultúrának az a sajátossága, hogy mindig újabb és újabb generációval kell megismertetni és megszerettetni. Nekünk is az a legfőbb célunk, hogy az újabb generációkat e bűvkörbe becsábítsuk; ezért hangsúlyozottan figyelünk a fiatalságra és a gyerekekre is. Ezen túl – a XX. századi gyűjtéseknek köszönhetően – temérdek anyag áll rendelkezésre, amiben mindenki meg tudja találni a saját lokális kultúrájának az alapját. Fontos célunk, hogy ezeket a gyűjtéseket elérhetővé tegyük, Kallós Zoltán szavaival: »Minden gyűjtés annyit ér, amennyit hasznosítanak belőle.«
Táncos szakemberek is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, akikkel megosztottuk egyik legfőbb dilemmánkat: hogyan tudunk a magyar nyelvű cigánysággal hathatósabb kapcsolatot kialakítani, s ősi kultúrájukat közkinccsé tenni.”