2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Működik a Marosi Gazda Kft.

Az RMGE Maros szervezete jól meghatározott elképzelés szerint télen is folytatta a szervezeti építkezést. Mint ismeretes, 2000-től négy akkreditált tanfolyamot szerveznek: állattenyésztés, növénytermesztés, méhészet és kertészet terén, amelyeken nem kizárólag a szakmában nyújtanak eligazítást, hanem több téren – marketing, menedzsment – is ismereteket lehet elsajátítani, amelyek birtokában tervezettebben, felkészültebben, szakszerűbben végezhetik a munkát a gazdák. Ezenkívül a résztvevőknek olyan államilag elismert diplomát biztosítanak, amely  pályázatokhoz szükséges lehet. Legutóbbi lépésként a múlt év végén létrejött Marosi Gazda Kft.-n keresztül segítik a gazdákat, hogy előnyösen szerezzék be a szükséges mezőgazdasági inputokat. 


Gyakorlati bemutató a fametszésről           Fotó: RMGE Maros



Fazakas Miklós, a szervezet elnöke elmondta, azon igyekeznek, hogy szakmai és érdekvédelmi szervezetként hatékonyan és célorientáltan segítsék a gazdákat. Az akkreditált szakképzéseken kívül – a falugazdászokat bevonva – elméleti és gyakorlati szaktanácsadást is vállalnak. Továbbra is nagy hiányosságok tapasztalhatók a szakmai tudásban, a mezőgazdasági technológiák meghonosítása és a fejlesztése terén, ugyanakkor nincs kialakítva az értékesítési lánc. Ezeket a hiányosságokat szeretnék mielőbb pótolni a kisgazdák és családi vállalkozók érdekképviseleti szervezeteként. Jó jel, hogy tapasztalataik szerint nemzedékváltás van az agráriumban, egyre több a 18-40 év közötti gazda, akik már megfelelő szaktudással fognak hozzá a gazdálkodáshoz, de nem szabad elfelejteni, hogy olyan gyorsan fejlődik a technológia, hogy alig lehet lépést tartani az újdonságokkal, ezért oda kellene eljutni, hogy minden télen továbbképzőn vegyenek részt a gazdák – mondta az elnök. 

Újdonságként elmondta, hogy a szakmai oktatás mellett megpróbálnak segíteni a gazdáknak a mezőgazdasági inputok beszerzésében, ezért tavaly létrehozták a Marosi Gazda Kft.-t azzal a céllal, hogy a gazdákat olcsóbb input anyagokkal lássák el. Ha szervezetten, időben rendelnek nagyobb mennyiségben árut, akkor akár 15-30%-os kedvezménnyel is beszerezhetők a termékek. Gyakorlatilag együttműködési szerződéseket kötöttek gyártókkal, forgalmazókkal, vetőmagkísérleti állomásokkal, és így megfelelő mennyiségben és főleg szavatolt minőségben tudják előteremteni a szükséges anyagokat, amelyek használatához a falugazdászokon keresztül szaktanácsadást is nyújtanak. 

Ahhoz, hogy a Marosi Gazda Kft.-n keresztül forgalmazói kedvezményt nyújtsanak a gazdáknak, zárt rendszert kellett kialakítani, ezért bevezették a tagkártyarendszert. Évi 50 lejes tagdíj befizetése ellenében QR-kóddal ellátott kártyát vehetnek át a gazdák. Ezt a személyazonossági igazolvánnyal, az RMGE Maros, illetve a Marosi Gazda Kft. tagkártyával felmutatva minden partnercégnél kedvezményesen vásárolhatnak. 

A cégek listáját, a kínálatot, illetve a szükséges szakmai útbaigazítást elérhetik a QR-kód segítségével, ugyanis az RMGE Maros honlapján van egy ablak, amelyet megnyitva megkaphatnak minden szükséges információt. A kedvezményhez hozzátartozik az is, hogy a LAM Alapítvány által ajánlott hitelfelvételkor 1%-os, a hitelvonal megnyitása után pedig a futamidő alatt újabb 1%-os kedvezményben részesítik az ügyfelet. 

Az RMGE Maros következő lépése az output vagyis az értékesítési rendszer kiépítése lenne. Ehhez szorgalmazzák a szakterületenkénti szövetkezetek létesítését. Egyelőre azonban nem érdeklődnek a gazdák az alulról jövő szervezkedés iránt. 

– A gazdák még nem állnak olyan szinten, hogy kihasználják ezt a lehetőséget. Annak a kistermelőnek, aki a napipiacon eladja a terméket, akár kétszer drágábban, mint egy ilyen rendszerben, nem érdeke a szövetkezés. Annak ellenére, hogy van lehetőség – megfelelő nagyságú és minőségű termőterület –, Románia a mezőgazdasági élelmiszertermékek több mint 75%-át importálja, így van tér bőven a hazai piacon. Ahhoz, hogy versenyképesek legyünk, megfelelő szaktudással, technológiával kell rendelkeznünk, a szervezettség is szükséges. A piac jobb Romániában, mint más uniós országban, hiszen a mezőgazdasági termékek ára nálunk sokkal magasabb, mint máshol. A gazda azért nem él meg, mert nem termel elég hatékonyan, nincs szakmai tudás és technológia – mondta Fazakas Miklós, majd hozzáfűzte: van remény az összefogásra, hiszen már vannak olyan falvak, ahol négy-öt gazda összefogott és közösen, hatékonyan dolgozzák meg a földeket. 

Megtudtuk, hogy folyamatban van a Marosi termék védjegy kialakítása, ami alatt minőségi mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkeket szervezetten forgalmaznának, és erre már készül egy marketingstratégia is, amelynek része a helyi termékfogyasztást ösztönző oktatóprogram is, de ugyanígy vásárok szervezése és sok más olyan kezdeményezés, amellyel segíteni próbálják a garantált minőségű saját termékek forgalmazását. 

– Ha van elképzelés, stratégia arról, hogy például nálunk a megyében, a különböző kistérségekben az adott körülményekhez viszonyítva milyen mezőgazdálkodást lehet hosszú távon fenntarthatóan művelni, milyen technológiával, akkor sikeresek lehetnek a vállalkozások, és van jövő a mezőgazdaságnak, ami alapja a reális vidékfejlesztésnek – tette hozzá az RMGE Maros elnöke. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató