2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kalandozás, színjátszás, játékos nyelvtanulás

Sok szülőnek okoz fejtörést, hogy a nyári szünidő alatt hogyan biztosítson tartalmas időtöltést gyermekének. A nagyobb gyerekek esetében a tábor mindig jó megoldás egy-két vagy akár több hét lefedésére, van, aki évek óta egy-egy jól bevált helyre küldi gyermekét, mások pedig az interneten böngésznek a lehetőségek után. Ebben segít a néhány éve működő taborok.ro honlap is, ahol több, az ország különböző részein szervezett táborral kapcsolatos információk találhatók meg egy helyen. 

A taborok.ro honlapon tíz tematikát határoztak meg, ezek alapján különválasztották az alkotó-, élmény-, hagyományőrző, nyelv-, családi, sport-, ifjúsági, felnőtt-, vallási és speciális táborokat. Keresgélni lehet tájegységek alapján, valamint aszerint is, hogy milyen típusú – egynapos, bentlakásos, napközis – eseményen szeretne valaki részt venni. A nyárra több mint húsz, erdélyi helyszínű tematikus tábort töltöttek fel a szervezők, van köztük élmény-, kaland-, színjátszó, zenei, hagyományőrző, kézműves-, valamint angol outdoor tábor is. A meghirdetett táborok egy része már lejárt, az elkövetkező időszakban sorra kerülők közül szemezgettünk. A többnyire ottalvós változatok esetében az árak általában 550–1200 lej között mozognak.


Kalandozás az indiánok világában

Július 17–22. között 7–12 éves gyerekek számára szervezi meg az igen népszerű indián kalandtáborát a Creactivity Egyesület a nyárádszentmártoni Lovasfogadóban. Az ottalvós táborban többek között íjászat, kincskeresés, kalandjátékok, törzsépítés, totemoszlop-állítás, valamint csapatjátékok, sportvetélkedők, interaktív történelemóra és kézművesműhelyek várják a résztvevőket. Hogy az augusztus se legyen eseménymentes, 14. és 19. között ugyancsak a Lovasfogadó lesz a helyszíne a nyár utolsó kézműves kalandtáborának, ahol a többi program mellett csapatépítő kihívások tarkítják a programpalettát. A 7–12 éves gyerekek kipróbálhatják a szövést, a szalvétamódszert, a quilling módszert, a varrást, a kalapkészítést, a batikolást, bogzást, agyagozást, gipsztechnikákat, valamint az álarckészítést a Creactivity Egyesület csapatának irányításával.



Angol- és románnyelv-tanulás játszva

Nyári angol outdoor nyelvtábort szervez július 23–29. között az Outward Bound a Szovátai Ifjúsági Központjában a 10–14 éves korosztálynak. Az ott töltött egy hét alatt a nyelvtanulásra, az angol nyelvű kommunikációra, a személyiség és önbizalom, a kreativitás, a felelősségtudat és pozitív gondolkodás, a fizikai és szellemi tűrőképesség fejlesztésére fektetik a hangsúlyt, lehetőség lesz Szováta tájainak a megismerésére is. A programokat helyi és külföldi oktatók vezetik.

Az Educational Reborn a gegesi református egyházközség diakóniai vendégházában július 20–25. között bentlakásos románnyelv-tábort szervez 3–8. osztályos gyerekeknek. A tematikus tábor célja, hogy szakképzett oktatók segítségével egy héten keresztül románul tanuljanak a gyerekek, ezért a játékok is román nyelven zajlanak majd.


Kézműveskedés és kerékpártúra

A marosvásárhelyi Forcamp Egyesület idén is számos tematikus táborral várja a gyerekeket. A 6–14 év közöttiek számára az egyesület táborhelyén, a maroshévízi Farkas-lakban augusztus 26–31. között lesz kézművestábor, ahol elsősorban a kézügyesség és a kreativitás fejlesztésére, az alkotómunkára való ösztönzésre koncentrálnak. A bentlakásos táborban igyekeznek olyan tevékenységekkel megismertetni a gyerekeket, amelyekkel ritkán találkoznak az iskolai kézimunkaórákon, mint például a batikolás, nemezelés, szalvétatechnika, makramé, fafaragás. Ugyanakkor az új technikák mellett a régi mesterségeket is felevenítik a játékos, interaktív tevékenységeen.

Július 24–28. között a Forcamp Egyesület a 12–17 éves korosztálynak szervezi meg a Vándortábor a Maros menti kastélyok nyomában című rendhagyó kerékpártúrát. A négy nap alatt a Maros mente négy településén panziókban szállásolják el a résztvevőket, a kerékpártúrán mintegy 200 km-t tesznek meg a táborozók. Augusztus 11–16. között Hódítsuk meg a Kelemen-havasokat címmel túlélőtábor lesz a 9–18 éves korosztálybeliek számára. Az augusztus 5-től kezdődő, ugyanennek a korosztálynak szóló íjász-lovas táborba az egyesület honlapján fellelhető információk szerint már beteltek a helyek.


Hagyományos foglalkozások és hangszeroktatás

A Hanna Hagyományőrző Műhely Vajdaszentiványon tart hagyományos foglalkozásokat a nyári szünidő alatt az 5–12 éves korosztálynak. Legközelebb augusztus 16–19. között kerül sor a hagyományőrző táborukra, augusztus 22–26. között pedig sporttábort tartanak. 

A Világló Egyesület augusztus 14–19. között a nyárádszentlászlói Pásztortűz Panzióban Marosszéki ébredő tehetségek címmel szervez népi hangszeroktató tábort a muzsikálni vágyó 7–18 év közötti gyerekeknek, hangszerismereti szinttől függetlenül. A táborban Kászoniné Fejős Gabriella, Boér Izabella, Kelemen Molnár Janó, Román Hunor, Kedves Botond, Ségercz Ferenc, György Attila a hegedű, brácsa, nagybőgő és pásztorfurulya használatára oktatja a résztvevőket.


Színjátszó tábor fiataloknak

Szín. Folt címmel szervez ifjúsági színjátszó tábort július 29. – augusztus 5. között Székelyudvarhelyen a 14–18 éves korosztálynak a Valeo Art Egyesület és az Üvegfigurák színjátszó csoport. A Valeo Art egyesület több mint hat éve foglalkozik tehetséggondozással, 2015-ben született meg a szín.Folt színjátszó tábor, az egyesület égisze alatt működő Üvegfigurák színjátszó csoport csapatépítő, összerázó tábora, ami később kibővült, és nyitott színházi workshopként mozgatja meg a fiatalokat.

A tábort idéntől Ivóban tartják, az erdőben, ahol nincs mobiljel, viszont van friss levegő, madárcsicsergés és jó társaság. Ez a környezet segít a résztvevőknek kizökkenni a városi létből, egy pillanatra megállni a rohanó világban.

A drámajáték, improvizációs gyakorlatok, koncentrációs és légzőgyakorlatok, ritmus- és koordinációfejlesztés mellett hangsúlyt fektetnek a mozgásra: tánc, színpadi mozgás, funkcionális edzés. Minden évben szakképzett oktatók, trénerek foglalkoznak a fiatalokkal, a tábort idén is Bekő Fóri Zenkő színésznő vezeti, aki tíz éve irányítja az Üvegfigurák színjátszó csoportot, mellette Faluvégi Chripkó Krisztina magánénekes és énektanár képezi a résztvevők hangját, illetve napi kondicionáló edzésekkel tartja fitten a táborlakókat Prezsmereán Péter személyi edző.

A gyergyószentmiklósi Monokultúra Egyesület, valamint a Szín-kron csoport augusztus 17–27. között Csaracsóba várja a színház iránt érdeklődő 14–18 éves fiatalokat a 8. Csalamádé színjátszó táborba. Ez egy 10 napos színjátszó tábor középiskolásoknak, ahol kipróbálhatják és fejleszthetik magukat a színjátszás valamennyi területén, megtapasztalhatják, milyen az igazi csapatmunka.


Tekergő mesetábor

A Tekergő Meseösvény Egyesület július 24–29. között ottalvós Tekergő mesetábort szervez a 8–12 éves gyerekek számára Kalotaszentkirályon. Táborvezetők: Cserey Both Zsuzsa (Tekergő mesedalnok, népdal-, néptánc- és kézművesoktató), Gregus László (az egyesület alelnöke, mesemondó, improvizációs színész), Pál Anna-Brigitta (táborszervező, mesemondó). A mesetáborban közös éneklés, élő szavas mesemondás, táncos mulatságok, kézműves-foglalkozások, dráma- és improvizációs játékok, ízes lakomák, mezítlábas fűben járás, csoportos meseszövés, a nap végén pedig olykor végeláthatatlan esti mesélések kovácsolják egy hét alatt mesés társasággá a csapatot.


Gitár- és zenetábor

A Parapács Egyesület és az Erdélyi Gitártábor csapata augusztus 7–13. között tartja meg Nyárádszentmártonban a 14–18 éves korosztálynak szóló SylSound Erdélyi Gitár- és Zenetábort, amely húsz éve indult. A rendezvény az évek során folyamatosan fejlődött, a gitár mellett megjelentek más hangszerek is. Az igények függvényében basszusgitárt, hangtechnikát, zeneelméletet kezdtek oktatni, később dobkurzusokat tartottak a meghívott előadók, de a rockzene története is felbukkant, majd az énekhangképzés és a művészetmenedzsment oktatása is megszokottá vált. A gitár mellett volt, aki szájharmonikát, ütőhangszert, hegedűt, nagybőgőt, vagy ukulelét vitt magával.


Felnőttek is táborozhatnak

Épített örökséget helyreállító szakmai tábort szervez 18 éven felülieknek július 31. – augusztus 13., valamint augusztus 14–27. között Bonchidán a helyi Bánffy-kastély helyreállításán munkálkodó Transylvania Trust Alapítvány. A szervezők főleg építész-, építőmérnök-, tájépítész-, régész- és művészettörténész-hallgatók jelentkezését várják, akik gyakorlati tapasztalatot kívánnak szerezni a műemlékvédelem terén. A program a műemlék épületek restaurálásában szakosodni kívánó építőipari munkásoknak is szól. A kéthetes tábor során a résztvevők külföldi és hazai szakemberektől sajátíthatják el a helyreállítás alapelveit és módszereit, gyakorlati képzésben részesülnek a műhelytevékenységek során, részt vehetnek a Bánffy-kastély restaurálásában, találkozhatnak különböző, a műemlékvédelemmel kapcsolatos szakmai háttérrel rendelkező szakemberekkel, tapasztalatot cserélhetnek és bővíthetik ismereteiket. A hallgatók oklevelet kapnak, amelyet egyetemi szakmai gyakorlatként is elfogadnak.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató