2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amint már korábban is jeleztük, az elmúlt hét végén a 23. CardioNET kongresszus keretében avatták fel Marosvásárhelyen a Cardiomed Orvosi Központ udvarán a klinika új, fotonszámláló detektorral ellátott Naeoton Alpha CT-készülékét, amellyel kis sugárszennyezés mellett nagyon gyors és pontos diagnózis állapítható meg, kiküszöbölve az e célból végzett szívkatéterezést. 

A rendkívüli dolgokra képes készüléket a szakma legjobbjainak érdemes adni, akik valódi értékének megfelelően tudják használni, mondta a nyitóünnepségen Oanea Claudia, a Siemens Healthineers cég bukaresti képviseletének vezérigazgatója. Hozzátette, olyan csapathoz került a gép, ahol a kiválóság jegyében fogják használni, továbbá, hogy a Siemens részt vesz a szakemberek kiképzésében is, ami nagy esély a klinikán dolgozó fiatal orvosoknak és egyetemi hallgatóknak is. 

Prof. dr. Buruian Mircea, a megyei sürgősségi kórház radiológiai és orvosi képalkotási klinikájának nyugalmazott vezetője a kardiológiai klinika megalakulásának a kezdeteire emlékezve emelte ki, hogy megyeközpontunk felkerült a világtérképre a korszerű kardiológiai ellátás tekintetében. 

– A fizika „újrafeltalálását” jelenti a készülék, amely világviszonylatban nagy egyetemi klinikákon működik, és Marosvásárhely az egyetlen, ahol magánkézben van – hangsúlyozta dr. Florin Preoteasa regionális bizniszmenedzser.

Kérdésre válaszolva dr. Benedek Imre professzor elmondta, hogy az új komputertomográf olyan, mint amikor valaki egy Daciából szuperszonikus gépre ül. Az új „szuperszonikus” CT-készülék láthatóvá teszi az emberi test belsejét. 

Ahogy a regionális bizniszmenedzser fogalmazott, egy veder víz egy egyszerű gépnek azt jelenti, hogy van egy veder, és tele van vízzel; a napokban felavatott CT meg tudja számlálni, hogy hány csepp víz van a vederben, sőt azt is, hogy a vízcseppeknek milyen a szerkezete. 

– Kardiológusként nagyon fontos számomra, hogy egészen kis felbontásban lássam az érfal szerkezetét, a benne lévő atherómákat, lerakódásokat, amelyek közül egyesek kevésbé, míg mások nagyon veszélyesek lehetnek. A készülékkel az e célból végzett szívkatéterezést ki lehet küszöbölni. A nagyon pontos diagnózis birtokában pedig gyorsabban tudunk beavatkozni, ami előnyösebb a betegeknek. Miután elvégeztem az érfalat kitámasztó fémháló, a sztent beültetését, ami megszünteti az érszűkületet, ellenőrizni lehet az operáció eredményét is, hogy megfelelő-e a véráram, és a sztentelt szakaszon átfolyó vérből kap-e elegendőt a szívizom. 

Mivel saját költségemre vásároltam a gépet, a szívgyógyászatban fogjuk használni, a legmagasabb szinten ellátni a kardiológiai betegeket, és emellett minőségi tudományos kutatást végezni – hangsúlyozta Benedek professzor. 

Ha mellkasi fájdalommal jelentkezik egy páciens, először EKG-vizsgálatot végzünk – ami a szívműködést kísérő elektromos tevékenységet tükrözi, majd a CT-felvétel következik. Ha ez nem jelez semmilyen elváltozást, nem szívbetegről van szó, más eredetű a fájdalom. Ha beigazolódik a diagnózis, el lehet dönteni, hogy azonnal sztentelni kell-e a beteget, vagy várni lehet. Szívizominfarktus esetében, ami drámai történés az erekben, és nem veszíthetek egy percet sem, azonnal meg kell kezdeni a beavatkozást – tette hozzá..

– Büszkék vagyunk arra, hogy első osztályú csapat vagyunk intervencionális kardiológiában, és ettől kezdve elit központtá válunk az orvosi képalkotásban is – mondta többek között dr. Benedek Theodora professzor, aki kiemelte a betegek nagyobb lehetőségét a túlélésre. 

Érdeklődésünkre, hogy magánklinikáról lévén szó, mennyibe fog kerülni egy felvétel az új komputertomográffal, egyelőre még nem tudtak pontos választ adni, de az ígéretek szerint betegeik számára elérhető díjszabást szeretnének megállapítani. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató