2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A bérezési méltánytalanságok kiküszöbölését kérték

Az Acord szakszervezet tagjai csütörtök délelőtt sztrájkőrséget álltak a marosvásárhelyi közigazgatási palota előtt, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság egyes alkalmazottai bérének emelését követelve. A sztrájkőrség résztvevői méltánytalannak tartják, hogy bizonyos szakmai kategóriákban egyeseknek nagyobb, másoknak kisebb mértékben emelték a fizetését. Lapunknak Puiu Lucian, az Acord szakszervezet elnöke nyilatkozott. 

– Idén olyan jogszabályok jelentek meg, amelyek a bérek egyenlőtlen növeléséhez vezettek azonos szakmai beosztásban levő alkalmazottak esetében. Például ugyanazon intézményen, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon belül, az egyik gépkocsivezető ezer lejjel kevesebb bért kap, mint a kollégája, s ugyanez más beosztású alkalmazottak esetében is előfordul. Az intézményen belül körül-

belül 200 alkalmazottról tudunk, akiket kedvezőtlenül érint a törvénymódosítások által előidézett méltánytalanság. Azért vonultunk a megyei tanács elé, mert a fizetési besorolást a tanács állapítja meg, és azt kérjük, hogy ezt módosítsák – fogalmazott a szakszervezeti vezető. 

A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnál több típusú alkalmazott dolgozik: közalkalmazottak, illetve szerződéses alkalmazottak. Ezen belül is két kategória létezik, az egyik a szakszemélyzet, a másik a kisegítő személyzet. 

A szakszemélyzetnek a törvényes előírásoknak megfelelően több lépcsőben emelkedett a fizetése, míg a kisegítő személyzetnek csak januárban, 5 százalékkal, azóta nem kaptak emelést. A tüntetésen ez utóbbi kategória vett részt. 

A bérkülönbségek szemléltetésére a szakszervezeti vezető a sofőrök példáját hozta fel, de az intézményen belül nekik is többféle besorolásuk van. 

Például egy pszichiátriai intézet gépkocsivezetőjének a törvény értelmében nagyobb bér és különféle veszélyességi pótlékok járnak, mint annak, aki egy idősotthont vagy gyermekotthont szolgál ki, tehát egyazon szakmán belül más-más bérkategóriába esnek az alkalmazottak. 

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató