Szobrászati Szalon a változatosság jegyében

Közel harminc alkotó félszáz munkája, számszerűleg így határozható meg a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában látható Szobrászati Szalon anyaga. Ez így túl sokat nem mond, noha a laikusok is tudják, sejtik, egy szobor megmintázása, kifaragása, bronzba öntése sokszor fizikailag is megterhelő, időigényes munka, hetekbe, olykor hónapokba is telhet, amíg elkészül. És a minőségi kritériumokról még nem is beszéltünk. De ha úgy közelítjük meg a kérdést, hogy a plasztika művelői az esetek többségében állandó munkahely és más kenyérkereső foglalatosságaik mellett igyekeznek alkotó szenvedélyüknek, művészi céljaiknak megfelelni, és évente közös kiállításon bemutatkozni új műveikkel a közönségnek, máris elismerően bólinthatunk. Igen, a szobrászat a Romániai Képzőművészek Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának egyik erőssége, bármikor képesek betölteni a Kultúrpalota földszinti kiállítóterét. Nem is akárhogyan. Érdekes, változatos, tetszetős, gondolatébresztő látvánnyal képesek meglepni a tárlatnézőket. Nyilván többnyire kisplasztikákra kell gondolnunk, ritkán jellemző a szalon egészére a monumentalitás. De jó néhányan vannak, akik ilyen vonatkozásban is bizonyítanak, és köztéri feladatok, restaurátori megbízatások mellett készülnek ezekre a kollektív kiállításokra, ahol ugyancsak illik megfelelni az elvárásoknak. Hatványozottan kiérdemlik tehát a közfigyelmet. És azóta sem kellett csalódnunk bennük, mióta műfajokként csoportosulva rendezik a megyei szalonokat, és a szobrászati munkák mellett nem függnek festmények, grafikák, kárpitok a falakon, sokszínűen kiegészítve a látványt. 

Marosvásárhelyen és a megyében több kiemelkedő szobrászművész él és dolgozik. Az idősebb mesterek mellé szép számban zárkóztak fel a fiatalabbak. Minden nemzedék képviselteti magát a szobrászat terén és a vele rokon műfajokban működők csoportjában. A kiállításaik szervezésébe lendületesen bekapcsolódott két fiatal szobrász, Makkai István és Veress Gábor Hunor nagy odaadással igyekszik megszólítani mindenkit. Többnyire pozitív választ kapnak, jó a szalonok visszhangja. A nyitás szándéka is jótékony hatású, beválni látszik az óhaj, hogy más megyékből, kulturális központokból is bevonjanak művészeket a vásárhelyi kiállításokra. Ez ugyan az idén nem sikerült a korábbiaknál hangsúlyosabban, de az újabb nevek és az általuk táguló plasztikai kínálat ezúttal is a tárlat előnyére szolgált. Ezen a vonalon tovább lehetne erősíteni a szalon vonzerejét. És talán növelni kellene a keramikusok, üvegművészek, zománcművészek, ötvösök részarányát is. A közönség bizonyára örülne neki.

A tárlat legjellegzetesebb vonása a sokféleség. A megformált művek anyagában (fém, fa, kő, agyag, kerámia, üveg, zománc stb.), témáiban, műfaji, stiláris, eljárásbeli megoldásaiban igen változatos a kiállítás, nem beszélhetünk valamilyen domináns vonulatról. Hagyomány és újítás, mítosz és IT-s fantáziavilág, álom és valóság, emelkedettség és irónia, kifinomult kompozíció és különös talált tárgy, antropomorf alakzatok és népi motívumhalmazok, portrék, plakettek, emlékműtervek egyaránt gazdagítják az idei felhozatalt. Napjaink aktualitásai? Azokból is van valamennyi, hiszen így vagy úgy, minket sem került el a háborúk szele, s a helyzet szülte életérzés szobrászainkat sem hagyja nyugodni. De egészében tekintve, ez sem uralja a szalon műgyűjteményét, amely sok jó ötlet, több plasztikai bravúr és meghökkentő metafora által mutat fel jó néhányat az emberiség mindenkori gondjaiból, létkérdéseiből, reményeiből. A munkákra, konkrétumokra a későbbiekben még visszatérünk. Azt viszont hangsúlyozom, hogy nem kell megijedni a Kultúrpalotát borító munkalepeltől, az alatta húzódó gyanús alagúttól s a galéria mészfoltos ablakaitól, a tárlat látogatható, érdemes megnézni.